Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)
Művészettörténet - Katona Imre: Nyugat-Magyarországi kincstárak – Az Esterházyak műkincsei I.
gyökkel ékesített födeles pohár tokban". Esterházy István halála után felvett örökösödési leltárban is megtalálható, az 1642-es leltárban ugyanígy: „Ittem egi öregh igen szép aranias tokban való kupa, az fedelén egi ember formán chinait kép, a bal kezén madár, a másikban Spectrum, az labanal egi kuvasz, egi kis giement a mellén dirib darab apró giöngeökkel keöröl". Érdekes, hogy ebben nem a felületén csüngő gyöngyökkel jellemzik, hanem a fedélen levő Diannával, melyet anélkül írnak le, hogy felismernék. Csak az 1696-os leltárban találkozunk először azzal, hogy ez a fedelén lévő alak tulajdonképpen Dianna. A serleg az Esterházy Orsolya kiházasításakor, 1653-ban felvett leltárban is szerepel. Már pusztán ez is mutatja, hogy nem az Esterházyak, hanem valaki más rendelésére készült, s talán ettől került a Thurzókhoz — feltehetően Thurzó Imréhez — s az ő hagyatékából került 1638-ban Esterházy Istvánhoz, s csak ennek 1641-ben, illetve feleségének 1642-ben bekövetkezett halála után került vissza előbb Esterházy Miklóshoz, majd 1653-ban Esterházy Pálhoz. Bár e két serlegnél korábbi munkák is vannak a kincstárban, azért tárgyaljuk mégis közvetlenül Mátyás arany-ezüst ötvösművei után, mert ugyanazon az úton kerültek az Esterházyakhoz, mint ezek. A másik Petzold-mű, az ún. Nautilus-serleg is hasonló utat tett meg, mint a harangvirágalakú nagy reneszánsz serleg. Az Esterházy István halálakor, 1641-ben felvett leltárban már találkozunk vele: „Egy Tengeri Csiga, igen mesterségessen czinalt Delphin formán, möstrum (!) hátán waló Pohár, fellől Walami Nimpha képű, az bal kezén walami fejér kigio, tokba czinalt köwes, giöngiös." Az 1642-es leltárban szintén megtalálható: „Ittem egi Tangeri cziga igen Mesterségessen Delfin formán czinalt pohár, fellől valami Nimpha képe ; az bal kezén valami fejér kigio köwes giöngyös, Tokban vagion." Tudjuk, hogy a Dersffy-hagyatékban nem-igen volt arany- és ezüstnemű, ezért a kelyheket, poharakat ab ovo a Thurzók hagyatékában kell keresnünk. Thurzó Erzsébetnek 1638-ban felírt ezüst- és aranynemüek közt két olyan tétellel is találkozhatunk, melyeket a két Petzold-művel kapcsolatban nem hagyhatunk figyelmen kívül. Elsőként talán a csigaalakú serleget kell említenünk, mely a jegyzékben így található : „Ittem Egi Öregh Kupa csigás, melliet Fridericus felesége adót Szegény Groffnak (Thurzó Imrének) kivöl belől aranyozott". Hogy valóban a csigás Petzold-serlegről van szó és nem más olyanról, amely azóta odaveszett, azt annak a jegyzéknek egyik tétele is bizonyítja, melynek segítségével sok huza-vona és pereskedés után Illésházy Gáspárné, Thurzó Ilona végre 1639. július 4-én átadja Thurzó Erzsébetnek azokat az arany és ezüst műveket, melyek apja, Thurzó Imre révén, Thurzó György hagyatékából őt illetik. A felsorolt arany és ezüstökön kívül Thurzó Erzsébet kapja a „két öregh Pohárt, eggik giongihazbol alio cziga formán czinalt, a másik Szip mesterseggel czinalt öregh Pohár, kit Szegény Attiamnak adott volt Fridericus". 22 Fridericus alatt V. Frigyes pfalzi választófejedelem és cseh király (1596—1632) értendő, aki 1613-ban vette feleségül Erzsébetet, I. Jakab angol király leányát, a kupa ajándékozóját. Különben ő volt az, aki II. Ferdinánd császár és a katolikus liga erejével szemben 1620-ban Fehérhegyen alul maradt, amiért országát és trónját elvesztve földönfutó lett s „téli királynak" csúfcéták ellenfelei. Az említett jegyzékben még két olyan tárgy szerepel, mely Csehországból, Frigyestől vagy feleségétől került Thurzó Imréhez. Egyik egy „hegies giemant giürő", a másik égy serleg (pohár), feltehetően a másik Petzold-mű, melyet szintén Frigyes adott Prágában Thurzó Imrének. A készítés 1612-es dátuma és Frigyes Erzsébettel 1613-ban kötött házasságának időbeli egybeesése arra enged következtetni, hogy az esküvővel, vagy a házassággal kapcsolatos szolgálatáért kaphatta Thurzó Imre a serleget. Az ún. Losonczy-kanna és a medence — mint köztudomású — a XVI. század közepén készült, tehát majdnem száz évvel előbb, mint a két tárgyalt Petzold-mű. Azért itt tárgyaljuk és nem a két serleget megelőzően, mert nem a két említett, hanetn egy harmadik család, a Várdayak útján jutott az Esterházyakhoz. A mosdó kanna és a medencének nevezett nagy kerek tál erősen rongált állapotban ugyan, de átvészelte a világháborús pusztítást. Már 1645-ben, a nádor halálakor felvett ingóleltár 7. ládájában szerepel: „Az Losonczi Antal mosdója medenczéstől". Az 1654-es leltár bejegyzése szin288
