Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)

Néprajz - Bárdosi János: Nógrádi Géza élete és munkássága

lyén, a kereskedelmi, ill. közgazdasági középiskola két osztályát Kaposváron, kettőt pedig Szombathelyen végezte, ahol 1952-ben érettségizett. „Több más fiatallal együtt csatlakozott a sárvári népi kollégium köré tömörülők táborához. Szinte minden szabad idejét ott töltötte, ott sportolt, a kollégistákkal járta a környékbeli falvakat, s velük együtt a Petőfi Sándor úttörőcsapat alapító tagjai közé került. Ehhez az elsőséghez később is hű maradt..." Sporteredményei elismeréseként 1952-ben megkapta a Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója címet. Már középiskolás korában kapcsolatba került a múzeumok ügyével. 1951-ben részt vett az első sárvári múzeumi kiállítás anyagának gyűjtésében és megrendezésében. A néprajzi munkához a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatójától dr Dömötör Sándortól kapott jó indítást. 1952-ben felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának néprajz szakára. Egyetemi évei alatt a Sasadi úton lakott rokonoknál, de gyakran felkereste a Ménesi úti diákotthont, mert vágyott a közösségre, igazán csak közösségben érezte jól magát. Már egyetemista korában bekapcsolódott a Népművészeti Intézet és a Nagybudapesti Néprajzi Munkaközösség gyűjtőmunkájába. IV. éves hallgatóként 1956. április 29-én házasságot kötött az ugyancsak sárvári származású Barkovits Katalinnal, akihez diákkori szerelem fűzte. Felesége hűséges segítőtársnak bizonyult. Házasságukból két gyermek született; Katalin és Géza. Budapesten nem szívesen élt, alig várta, hogy az egyetem elvégzése után újra szűkebb hazájába kerülhessen. Szülőhelyét szinte gyermeki rajongással szerette. Sárvárt — mint járási központot— ő mindig városnak tekintette, pedig az Elnöki Tanács csak 1968-ban nyilvánította várossá szűkebb pátriáját. Amikor az egyetemet befejezte, az állást kérő űrlapján egyedüli munkalehetőségként a sárvári múzeumot jelölte meg. Szülőhelyén kívánta hasznosítani mindazt, amit tanult. Kívánsága teljesült. 1956. július 15-én gyakorló néprajzos muzeológusként a sárvári múzeum vezetője lett. Jól ismerte szülővárosát, ahol élt és a sárvári járást, melynek községeiből a népi kultúra tárgyi emlékanyagát múzeumába gyűjtötte. Az 1957-ben beadott diplomamunkáját is a közeli Bejegyertyános gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodásáról írta. Első közleményei az 1958-ban megújuló Vasi Szemlében jelentek meg. Tóth János akkor közzétett felhívása alapján kereste a népi műemlékek megmentésének módját. Szorgalmazta ezek helyszíni megóvását és részletes felmérését, ugyanakkor nagyobb körültekintést ajánlott a védetté nyilvánítás terén. E cikke végén tett ígéretéhez híven, az 1960-as években részt vett az Országos Műemléki Felügyelőség által kezdeményezett népi műemléki felmérésekben, falukutatásokban, Vas megyén kívül Győr-Sopron, Fejér és Somogy megyében is. Az 1965-ben megindított megyei földrajzi névgyűjtést elsőként szervezte meg a sárvári járás területén. Kedves témája volt a népi kőépítkezés tanulmányozása, a paraszti zsúpolási, valamint szalmafonási technikák és munkafolyamatok filmre, fényképek szá-. zaira történő rögzítése. A közlésre sajnos már nem jutott ideje. Működésének ideje alatt a sárvári múzeum helyzete nem volt szerencsés. A díszterem évekig elhúzódó restaurálása miatt, csak az oldalsó helyiségekben megrendezett alkalmi- és vándorkiállításokkal tudott lehetőséget biztosítani arra, hogy intézménye, bár csökkentett mértékben, de mégis teljesíthesse népművelő feladatát. Az évszázadok viharával dacoló Nádasdy vár — napjainkban is folyó — helyreállítási munkálatai is a múzeum irodáinak és raktári anyagának szükségszerű költöztetésével, vándoroltatásával jártak együtt. Szinte teremről-teremre küzdött, hogy múzeuma számára minél több alkalmas kiállítási és raktárhelyiséget biztosítson. A nehézségek ellenére igazgatói működése alatt mégis közel kilencven időszaki és vándorkiállítást rendezett — közvetlen munkatársai segítségével — egyrészt Sárváron, másrészt a járás községeiben. Fontos szerepe volt a néprajzi jellegű Nagygeresdi Falumúzeum létrehozásában és a Jánosházi Múzeum mai igényeknek megfelelő kialakításában. Jó kapcsolatokat tartott fenn más művelődési intézményekkel is, s velük közös rendezvényeket, kiállításokat iktatott a múzeum munkatervébe. 230