Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 7-8. (1973-1974) (Szombathely, 1979)

Néprajz - Pusztainé Madar Ilona: Nemesládony és Tompaládony lakóinak állattartása

védő szarvasmarhákat. A 60 évesek még jól tudják, hogy a két háború közötti időnek végéig fokhagymás vízzel mosogatták az először a szájon és az orrlyukakon jelentkező hólyagokat. Két ember kellett ehhez a művelethez, az egyik fogta a beteg állat fejét, hogy megálljon és ne kapkodjon, mert a fokhagyma csípte a sebet. A maradékot a körmökre öntötték. Olyan ember is volt, aki a száj- és körömfájós tehenével megitatta a saját tejét. Ha a rosszul pucolt szarvasmarhának rühes lett a bőre krenolinnal kevert disznózsírral gyógyították. A tinók gyakori betegsége a szőcsény. Ha olyan helyen volt, hogy a bőrt fel lehetett húzni, jó szorosan elkötötték lószőrrel és elszáradt. Ha túl nagyra nőtt, akkor krenolinos bicskával fejtették le, másnapra megbarnásodott, utána hamarosan begyógyult. A csülök közé nőtt vadhúst kimetszették, utána a kovács piros vassal kiégette. b)Ló A lovat védeni kell az esőtől, „ha csúnya felhő jött, már indultak hazafelé." Hogyha mégis megázott, szalmacsutakkal végigdörzsölték, hogy meg ne fázzon. A megizzadt lovat is lecsutakolták, úgy védték a megfázástól. A lovakat gyakran megfürdették. Bementek velük a Repcébe, de kimelegedett állattal soha, mert begyulladt volna a csüdje, meglágyult volna a körme. A tavaszi fokozatos terheléssel az ünnepi betegségtől védték a lovat. A túl nagy terhelésnek kitett lovat nyugtatták, ha megszédült pihentették, mert könnyen megvakulhatott volna. Mindenféle állat védelmét szolgálja az a babonás szokás, amely szerint nem lehet karácsony éjjel ruhát szárítani, mert dögvész jönne a jószágra. A ló leggyakoribb betegsége az ünnepi vagy tavaszi betegség: „bántja a vér." Általánosan ismert neve a vérzavarodás. A pihent ló hirtelen erőltetésével adják meg a betegség egyik okát. A másik magyarázat szerint a tavaszi száraztól zöldre való takarmányváltás az ok. Némelyek úgy tartják, hogy a túltáplált ló is megkaphatja. A betegség ismérve a farizom megkeményedése, a lábak megmerevedése. Ha túl súlyos az állapot enyhén véreset vizel az állat. Ilyenkor eret vágnak rajta, rendszerint a kovács. Átkötötték az állat nyakát és a kovács az érvágót a baloldalon lévő nagyérre helyezte, egy fakalapáccsal ráütött, átvágta. Először feketeszínű vér folyt, az volt a rossz vér. Mikor pirnyogosodni (pirosodni) kezdett gombostűvel összetűzték a sebet, a hajából kihúztak egy szálat, azzal besodorták. Az utóbbi időben állatorvos ereli a lovat. A vizeletelállás hűlésből keletkezett. Olyankor méregerős paprikával bepaprikázták a húgycsövet, vagy paprikás sárgarépát esetleg petrezselymet dugtak fel. Pálinka be fúvással is kísérleteztek. Ha olyan makacs volt a betegség, hogy ezek nem használtak, egy birkaakolba vitték el, ott felvették egy darabban a trágyát, az biztosan meggyógyította az állatot. (Ládonyban nem volt birkatartás, más faluba kellett elvinni a beteg állatot, azért volt utolsó ez a kísérlet.) Ha megfázik a ló torokgyulladást kaphaf. Ilyenkor zabot kövesztettek, beletették egy zacskóba és a ló orrára kötötték, az meggyógyította. A nyakon lévő daganatot egérnek nevezték. Ez is hűlésből származott. Felvágással gyógyították. A keheslovat csak a cigányok tudták gyógyítani. A ló szájpadlásán levő daganatot redek-nek nevezték, törektől fertőzött takarmánytól kapta. Ervágóval felvágták, kifolyt a törött vér, utána fokhagymás ecettel kimosták, két-három nap múlva enni kezdett az állat. Ha kicsiny volt a daganat vazelinnal kenegették, először oszlani kezdett, utána felszívódott. A ló foga 10 éves korában kezd ki vásni, mikor a közepén lévő fekete folt kikopik, azután 203