Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 5-6. (1971-1972) (Szombathely, 1975)
Művészettörténet - Koltay Jenő: A szombathelyi Herzan-könyvtár művészeti könyvei I.
V. Könyvtárak: 18. a könyvtárakra, azok építésére, szerkezetére stb. vonatkozó munkáik, VI. összefoglaló jellegű müvek: 19. általános művelődéstörténeti művek. A továbbiakban részletesen csak az I. főrésszel foglalkozunk: a HerzanKönyvtár művészeti könyveiről nyújtunk részletes felsorolást ésí elemzést. Tartalmi kapcsolata révén ide soroljuk az V. főrészt is: a fenti könyvtárnak a korabeli barokk könyvtárakkal és könyvtártudománnyal kapcsolatos könyveit is. Amint a könyvtár kialakulásának rövid történeti áttekintésekor már említettük, maga a könyvtár alapjában véve mindig elzárt maradt, kevés publikáció jelent meg róla, így az egész anyaga lényegében feldolgozatlan. Ezzel is érdemes lenne foglalkozni, túl a művészeti könyveken. Herzan kora ugyanis sok szempontból nagyon érdekes és problematikus kor volt. Sok mindent sokkal jobban megértenénk azokból a századokból, ha a korabeli dokumentumokhoz fordulnánk. Ilyen pl. a teológiai rész is. A könyvtárban feltűnően sok a janzenista, jozefinista mű! E két szellemi-vallási áramlatnak még nem minden eleme tisztázott. A korabeli munkák, korabeli tulajdonos könyvtárából, s gyakran magának Herzánnak a széljegyzetei, sajátkezű bejegyzései nagyon sokat elárulnak. Ez azonban még nagyon sok és mindenre kiterjedő tudományos kutatást igényel. Feltételezhető, hogy ezeknek az újabb publikációknak az eredményeként még több színben jelenik meg előttünk a XVIII. századnak ez a nagy kardinálisa. S minden valószínűség szerint gazdagíthatjuk azt a képet is, amelyet már eddig is meg tudtunk rajzolni Herzan művészetszeretetével s magukkal a művészeti könyveivel kapcsolatban is. 23 A Herzánra vonatkozó fontosabb források és bibliográfiák I. FORRÁSOK: 1. Herzan — Könyvtár: Katalógusok: korabeli jegyzékek a könyvekről: 1791. — 1796. — gépelt: 1941. Herzan bíboros levelezése. Kézirattár, 2 csomó. Korabeli metszetek Herzánról, életéről, működéséről. 1 kötet. Ulreich T., Szombathely nyomdái napjainkig, valamint termékeik 1787—1900-ig. (Szombathely, 1961.) A Nyugat—Magyarország könyvművészete с kiállítás jegyzéke, összeáll.: Sz. Koroknay Éva. (Szombathely, 1971.) Kayser A., Régi angol könyvek a Szombathelyi Herzan — Könyvtárban. — Utalás a Dictionary of National Biography, valamint a British Museum General Catalogue of Printed Books köteteiben talált bibliográfiai adatokra. (Bp. 1972.) Kézirat. 2. Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár kézirattárában: Herzan bíboros számadásai, nyugtái, gazdasági iratai. Összekrény XXVII/a. I. p. „B" 3. (1—2. letétben az Országos Széchenyi Könyvtárban.) Hindringer és Zsoldos könykötő mesterek számlái. I. sz. üvegtárló. A velencei konklávé iratai. XXVIII. fiók, g. 3. Szombathelyi Püspöki Levéltár: Herzan Ferenc bíboros — püspök Canonica Visitatiói. 67—68. csomó. 1801. 80—82. csomó. 1803—1804. PL V. szekrény, b, 1—2. polc. Herzan bíborosra vonatkozó iratok. PL V. szekrény, b, 3—4. polc. 536