Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 5-6. (1971-1972) (Szombathely, 1975)
Néprajz - Aumüller István: Makkos fazárak Burgenlandban
A fazár nem sorozatban készült, — vagyis nem a fazármester, hanem a tulajdonos vagy az ács készítette 8 . Méretei tehát egyéniek, nincsenek szabványhoz kötve. Ez különösen a kisreteszék profiljain (rajzok I, III/E, TV/E) és a kulcsok méretein (rajzok III/F, TV/F, V/F) észlelhető. Mindenki tudja, hogy közönséges vaszárt álkulccsal minden különösebb nehézség nélkül ki lehet nyitni. Lehetetlen azonihan idegen kulccsal egy fazárt működtetni. 9 A kisreteszék, amelyek (méreteihez kell alkalmazkodnia a kulcsnak, láthatatlanak; kézzel sem érzékelhető azok formája és nagysága, ameddig szét nem bontjuk az egész zárszerkezetet. Ez a 'burgenlandi fazár esetében szinte lehetetlenség, mert a fazár egy hatalmas gerendába van beépítve, amely legalább is olyan terjedelmes mint maga az ajtófélfa, és a padlótól a mennyezetig ér (rajzok HI/B—VI/B). Megemlítendő még, hogy kezünk mozdulatait a zár működtetése közben szemünkkel nem tudjuk ellenőrizni. Ez is gyakorlottságot és jártasságot tételez fel, — ami szintén tényezője a biztonságnak. Szinte végzetes volna a kulcsot zárt ajtó esetén a pince belsejében a földre ejteni, mert — szintén a szem ellenőrzése nélkül — csak a legnagyobb szerencsével tudnánk ismét kihalászni. Ezért a kulcs egy madzaghurokkal van ellátva, amit kéztőre kell húzni, mielőtt karunkat a kulccsal együtt bedugjuk a pince belsejébe. Tüzetesebb összehasonlítás alapján ráakadunk arra is, hogy az évezredes történetű fazárbam már megtaláljuk a legmodernebb szerkezetű vaszár alapelveit. A többezeréves, Babylioniából vagy Egyiptomból reánk maradt tapasztalatokat a technika csak ügyesen továbbfejlesztette. A heiligen/brunni fazár különös mivoltát csak úgy ismerhetjük fel, ha azt az eredeti környezetében vesszük szemügyre. Mind az egyes dolgozatokban ábrázolt, mind a múzeumokban található fazárak, ajtókeret nélkül kerülnek bemutatásra, ínyilvánvalóan azért, mert csak a szerkezet ill. a működés látszott eléggé érdekesnek. A Technisches Museum (Wien) aránylag gazdag fazárgyűjteménye sem tud többet mutatni; a fazárak ugyan kicsi modellajtókra vannak felszerelve, de a szemlélő mégsem tud arra következtetni, hogy azokhoz csak a reteszlyukon át lőhet hozzáférni, — persze itt-ott még a kulcsok is hiányoznak. A zágrábi Etnografski muzej-ben őrzött „Holzschloß mit Türstock aus Ivanec" 10 jelenleg nem látható, mert az épület nagyszabású átépítése s a múzeum újjászervezése miatt a gyűjtemények raktárakban vannak összezsúfolva. Csupán a megnevezés ill. leírás útján lehet arra következtetni, hogy ez a horvátországi fazár nem azonos a ,, Schloßkasten" külső formájával (rajzok IIA/a, B/a). Ez egy 40—60 cm hosszú fatömb, gerendadarab, ami fa- vagy vasszegék segítségével magára az ajtóra vagy az ajtófélfára erősíthető. Heiligenbrunn esetében azonban nem „zárszekrónnyel", hanem egy második ajtófélfával van dolgunk, ami a padlótól a mennyezetig ér (rajzok III— VI). Ez a masszív konstrukció növeli a betörések elleni biztonságot. A fazárnak tiszteletre méltó kultúrtörténete s annak elterjedése a négy legnagyobb kontinensen 11 nem engedi meg azt a feltevést, hogy a heiligenbrunni formája unikumnak volna nevezhető. Az eddig áttanulmányozott szakirodalomban csak egyetlen leírást találtaim, amely pompásan ráillik a burgenlandi fazár külső formájára. GÖNCZI (1914) a következőket írja: ,,A kölykeszárat a pinceajtó szárfája mellett belül egy másik négyszögletű oszlopfába, az úgyn. t о mf á b ,a helyezik. Ez a pince padlásiáig emelkedik, melyet a gerenda alatt ékkel erősítenek meg. Az ék vége az egyik gerendához támaszkodik, hogy a pince törők a tomfát, melyre a zár van elhelyezive, ki ne feszíthessék." Sajnos hiányoz237
