Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Tóth György: Gothard Jenő tudományos munkássága

Pickering, H. N. Russell és a többiek tettekkel bebizonyították, hogy szerény eszközök­kel, kisebb fotográfiai berendezésekkel a csillagászatnak olyan értékes adatokat tudnak szolgáltatni, melyre még az óriástávcsövekkel dolgozó kutatók sem képesek..." (193). Korunk ismeretanyagának rohamos fejlődése tükrében a Gothard-életmű ma már természetesen csak tudománytörténeti jelentőségű. Publikált eredményeinek egy része ma is helytálló. Gothard azonban sokkal többet dolgozott, mintsem publikált. Részben csonkított, de azért jó megtartású állapotban hátramaradt fotográfiai lemezgyűjteménye azonban óriási mennyiségű információt tartalmaz, különösen a nem stacionárius csilla­gok területén. Ennek feldolgozása, akár nyolcvan év távlatából is, jelentős eredménye­ket hozhat, ha tekintetbe vesszük, hogy ezek olyan korból származnak, amikor még világviszonylatban is alig végeztek fotográfiai megfigyeléseket a csillagászatban. Megjegyzések. Az eddig készült Gothard tanulmányok közül mindössze három tartalmaz némi fel­sorolást is a Gothard-publikációkat illetően. Részletes, de korántsem teljes felsorolás KONKOLYÉ (145), (155); vázlatos HARKÁNYIÉ (126). Jelen tanulmányhoz mellékelt összeállítás minden lényeges Gothard-publikációt tartalmaz, mindazokat, melyek a több éves Gothard-kutatás során előkerültek. Mint kortársai jellemezték (Konkoly), (123), (172), Gothard igen szerény és halk­sziaívú ember volt. Amit szerény, s égiből elhallgatott, illetve nem publikált, azt legmeg­bíiittebb biaráitja, Konkoly széfes köriben hirdette és nagyszámú dolgojaatlaiibain le is írta. Ez a magyarázata annak, hogy Konkoly munkáiból sok idézetet kényszerültünk fel­használni. Hasonlóan igen értékes adatokat találunk további két barátjának: H. С VOGEL potsdami asztrofizikus és J. M. EDER bécsi fotokémikus dolgozataiban is a Gothard által nem publikált eredményeket illetően. Meg kell említeni, hogy a tudomány legnagyobb kárára, Gothard megfigyelési naplója és kéziratban megmaradt „Publicationcn des astrophysicalischen Observatoriums zu Herény in Ungarn" Heft II. és Heft III. (33), (35), (52), valiaimímt egyéb feljegyzései, laboratóriumi jegyzőkönyvei, melyeket igen sok tanulmányában említ, valamint kiter­jedt levelezéseinek nagy része, melyek még 1948-ban megvoltak, mind eltűntek (123), (131). Gothard tárgyi hagyatékait illetően sem kedvezőbb a helyzet. A teljes csillagvizsgáló­berendezésben említésre méltó kár a gyűjteményt megért két világháború alatt nem keletkezett (dili), (1123), (131), «(172), i(105), (210). A gyűjteményiből 1949-lben alakult szomlbiaiUhelyi „Uránia Bemutató Ceisilag­vizsgáló", mely 10 évig működött, már igen kedvezőtlenül befolyásolta a tárgyak meny­nyiségét és állapotát. Laikusok, félhivatásúak és amatőr „gyűjtők" áldásos tevékeny­sége miatt az aíklkoni Népművelési Minisztérium a Golterd munlkásisiágát legjobban dokumentáló tárgyakat, melyek akkor még megvoltaik, védetté, majd műszíaíki em­lékké nyilvánítani kényszerült. Ennek eredményeként, valamint a hatvanas évek elején megindult intenzív gyűjtő munka következtében, jelenleg a műszerek kb. 80%-a, és a több mint 700 db-ot számláló fotográfiai lemeztár az 1959-ben átszervezett Gothard Obszervatórium gyűjteményébe került. Néhány tárgyat őriz továbbá a szombathelyi Savairia Múzeum, a Smiidt Múzeum és [magángyűjtők. Jelen tanulmány elkészítésében az (1) kézirat felfedezéséért Horváth Ernő muzeo­lógust, a gyűjtemény rendezéséért és részbeni feldolgozásáért Tóthné Tamás Lenke, a reprodukciók készítéséért pedig Zsigmond Vilmos munkatársakat illeti köszönet. 86

Next

/
Thumbnails
Contents