Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)
Évi jelentés a Vas megyei múzeumok 1965., 1966–1970. évi munkájáról - Savaria Múzeum, Szombathely - Horváth Ernő: A Természettudományi Osztály jelentése
is került, más helyekről már korábban begyűjtött anyaggal együtt. Az őslénytani gyűjtőmunkánál feltétlenül crmeg Ikell említenünk a Szombathely. Homok úti homokbányában végrehajtott leletmentéseinket, melyek során Mastodon agyar- és állkapocstöredékek láttak napvilágot, mintegy 18—20 méter mélységben. Recens növénygyűjtő útjaink során több cél vezetett. A herbárium gyarapítása érdekesebb vadon élő növényekkel. Parkok, arborétumok bejárása és érdekesebb növényeinek begyűjtése, valamint a Rába-mente növényvilágának összeszedése a készülő körmendi kiállítás részére. A vadon élő növények begyűjtésének főbb területei a következőik voltaik: a (Kőszegi hegység, főleg a iStájerháziak, Hörmianinforras, Irottkő, Vielem környéki részek, ahol az MiNM Növénytárának munkatársaival, DR. TÓTH SÁNDOR mycologussal és DR. ÚJHELYI JÓZSEF cytobaxonomussal jártunk. Gyűjtéseket végeztünk továbbá a cáki erdőben, Vashosszúifalu környékén, a Szajki tavaknál, valamint a vasvári Szentkút körül. Ezen utak során mintegy 50 lap növényt gyűjtöttünk be. Ezt az anyagot a parkbejárások során szaporítottuk főleg fás herbáriumi példányokkal, melyeket több darab dendrológiai faimintával is sikerült kiegészítenünk. A parkbejárásokat a Vas megyei Természetvédelmi Csoporttal közösen végeztük, a parkok állapotának megvizsgálása és elbírálása végett. így jártunk Rögötén, Jeliben, Rumban, Zsennyén, Bük fürdőtelepen, a kőszegi Chernel J kertben és a szombathelyi Parkerdőben, valamint tanulmányi kirándulásként a Tata melletti Agostyán arborétumát is felkerestük. Néhány napon át SZINETÁR MIKLÓS tanárral Körmend, Molnaszecsőd és Döröske környékén végeztünk növénygyűjtést a körmendi Rába Múzeum készülő kiállítása részére. Kiszállásaink, gyűjtőútjaink során 561 darab színes, illetve fekete negatív, valamint 90 darab színes diapozitív felvételt készítettünk. így fotóarchívumunk CSABA JÓZSEF ajándékával együtt összesen 863 tétellel szaporodott. Herbáriumunkba került a fenti gyűjtéseken kívül egy 36 darabot számláló kis növénygyűjtemény, mely a kőszegi Jurisiöh Miklós Múzeumban került elő, s melyet Piers Vilmos gyűjtött a századfordulón. Az Osztály az év folyamán is folytatta munkáját a Veszprémi Múzeum által meghirdetett „A Bakony természeti képe" tervmunikában. Hat napon keresztül terepbejáró és gyűjtő úton vettünk részt. Felkerestük az előző esztendőben felfedezett kislődi pleisztocén őslény (csiga-, kagyló-, famaradványok) lelőhelyet, ahonnan a nagyobb esőzések következtében frissen feltárt rétegekből jelentősebb mennyiségű anyagot sikerült begyűjteni. E mellett mód nyílt a feltárás rétegeinek tüzetesebb tanulmányozására és a szelvény megrajzolására. Több napon át terepbejárást végeztünk Hárskút környékén, ahonnan a falu É-i határában lévő gödörből kovásodott fák kerültek a Növénytár ősnövény-gyűjteményébe. Kutatásunk e helyen eredménytellen maradt. Utunkat folytatva, a faluitól 'Ny-ra lévő Gerenceipatak (völgyébe mentünk, mélynek a Ree-erdő alatti részében, a patak egyik mellékágában sikerült megtalálni az első kovásoidott fatörzseket. E pataikvölgyön felfelé haladva, még több maradványt sikerült begyűjtenünk. A maradványok a patak által feltárt helvét kavics, illetve homokkő rétegekből látnák napvilágot. Általában nagyméretűek, s a 70—80 kg-os darabok sem ritkák, sőt volt egy olyan darab, melyet még feszítő szerszámokkal sem sikerült megmozdítanunk. A környék lakói szerint a Ree-erdő feletti szántóföldeken is gyakran lehet találni famaradványokat, melyeket „gyertyánfának" mondanak, de távolabbi helyekről, pl. a Pénzesgyőr felé vezető út bal oldalán lévő erdő környékéről is ismerik. 412