Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Katona Imre: A Batthyányak műkincsei és az 1912-es Vasvármegyei Műtörténeti Kiállítás (Adatok a Vas megyei műgyűjtés történetéhez)

27. -x. A Vasvármegyei Műtörténeti Kiállítás. Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1912. VI. 299-302. 1. „P. Brueghel e képe a budapesti szakkörökben már 1896 óta ismert. EJkkor küldte azt fel tulajdonosa a fővárosba, hogy a kép megrepedt lapját restauráltassa. Gróf Batthyány Iván a képet Szalay Imrének, a M. N. Múzeum igazgatójának tanácsára, Beer J. Constantin restaurátorral javíttatta ki. Szerk." 28. Katona Imre: Az 191'2-es Vasvármegyei Műtörténeti Kiállítás. Művészet, 1968. ápr. 13-15. 1. 29. A. L. Romdal: Jb. d. Kunsthistorischen Sammlungen drs Allerhöchsten Kaiserhauses, Bd. XXV. 11906. 109. 30. Max J. Friedländer: Ein neues Bild von Peter Bruegel. Zeitschrift für Bildende Kunst. 1914. pag. 9. - Dr. Hugo Kentzler: Die Johannispredigt des Älteren Pietcr Bruegel. Uo. 1911. pag. 3Í7-40. (49 Jorhg .Helft 2.) - A Der Cicerone cikkét több magyarországi napilap ismerteti, mely részletesen beszámol a felfedezésről. (Pesti Hírlap, 1912. szept. 5. (37. 1.) - Szombathelyi Űjság, 1912. szept. 1. (4. 1.) 311. Kentzler I. tanulmánya. 312, Végh Gyula naplójából (IH-IV. köt. 128-130. 1.) idézzük az alábbi érdekes részeket: „Még egy nagyobb kulturális eseményről kell megemlékeznem, amelyben részem volt: a Vasvár-megyei Műtörténeti Kiállításról (1912). A Kultúregyesület körében felmerült az eszme, hogy nagyszabású kiállítást kellene rendezni a megye területén magántulajdonban lévő műkincsekből. Köztudomású volt, hogy Vasmegyében az egyházak tulajdonában, a számos főúri várban és kastélyban, de kisebb emberek birtokában is sok értékes régiség létezik. Ezeket akartuk egyszer együttesen bemutatni a nyilvánosságnak. A terv a megvalósulás stádiumába lépett, üléseztünk, gyűjtöttük az adatokat, körleveleket menesztettünk szét a megyében. Az anyag tényleges összegyűjtését mi hárman végeztük: Miske Kálmán, az örökké megsértődött Széchenyi Rezső, akit azért magunk között vakbélnek neveztünk, és én. Elég fáradságos, de mulatságos is volt végigjárni a megyét egyik kastélyból a másikba, faluról falura, plébániáról plébániára, kiválasztani, összeírni a kiállításra alkalmas tárgyakat, rábírni a tulajdonosokat, hogy azokat a kiállítás céljaira engedjék át. Néhány csalódásban is volt részünk, de sok kellemes meglepetést is értünk. Így például felejthetetlen előttem az a nap, amikor Miske barátommal mcgmászluk a némelújvári várhegyet és ott a lovagteremben, számos más érdekes régi kép, Lucas danach, XVI. századbeli magyar és német festők művei között megpillantottuk Bruegel Szent dános szónoklatát a pusztában ábrázoló eredeti, kitűnően konzervált festményét. (136-127. 1.) (A kép reprója a naplóba ragasztva!) A felfedezés nem volt új, mert a millenniumi kiállítás óta már tudtak a képről a műtörténészek. Mégis büszkék voltunk azt rejtekéből kiemelhetni és a nyilvánosság elé hozatni. Azóta a kép megtalálta méltó és állandó helyét a budapesti Szépművészeti Múzeumban, mint a Batthyány-hitbizomány letétje. Kiállításunknak mindenesetre az volt a „clou"-ja, mely sok külföldi látogatót is vonzott Szombathelyre, többek között magát Liechtenstein Ferenc herceget is, kinek bécsi képtárában ugyanezen képnek egy replikája őriztetik. A szakirodalom is csak a szombathelyi kiállítás óta ismerte el a kép németújvári példányát mint a legkiválóbb alkotást a bécsi és a drezdai ismétlések mellett. Batthyány Iván gróf, mint a nómetújvári hitbizomány akkori élvezője, készséggel engedte át nekünk az összes kért műtárgyakat, kivéve két XVI. századbeli jó német arcképet. Az egyik egy nőt, a másik szőke szakállas férfit ábrázolt, a hagyomány szerint Luther Mártont és feleségét. A Batthyányak tudvalevőleg buzgó protestánsok voltak és szoros összeköttetésben állottak Witemberggel. De a jelenlegi generáció már ismét annyira katolikus, hogy - Iván szerint - „egy Batthyány nem állíthatja ki Luther arcképét!" Másik meglepetés szintén a németújvári lovagLeremben ért bennünket. Két arannyal átszőtt keleti selyemszőnyeg ún. Lengyel szőnyeg alakjában. Ott feküdtek mint terítők az asztalon, rajtuk a vendégkönvv, tintatartó, toll. Az egyiken már voltak is komoly tintafoltok. Visszatérve Nagycsákányba, siettünk felvilágosítani Batthyány grófot, hogy milyen ritka múzeumban üveg alatt őrzött kincs hever a düledező vár asztalán, romlásnak kitéve. Azóta a nómetújvári „Polenteppich"-ek is nagyobb megbecsülésben részesülnek. Sok értékes kép, miniature, szobormű, ötvösmunka, porcellán, üveg, szövet, fegyver stb. gyűlt össze a kiállításra, melynek rendezése, katalogizálása még sok munkát adott. De nagy sikere is volt a Vasvármegyei Műtörténeti Kiállításnak, nem csupán a műkincsekre büszke megyében, de országszerte. A fővárosból eljöttek a szakértők, műgyűjtők is - természetesen - a műkereskedők is, akik bő zsákmányban reménykedtek, de csaladkoztak, mert akkor még nem volt pénze és csak nagyon kevesen lehettek azok, akik családi ereklyéiktől megválni készek lettek volna. A sajtó is tudomást vett a kiállításról. Külföldi folyóiratok szép illusztrált cikkeket közöltek róla." O. Széchényi Kvtár. Kézirattár. Quart. Hung. 36182. Végh Gyula: Élményeim és véleményem. - 1-Х. Bp. - Bozsok. 1943-1946. 331