Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Patay Pál: Vasi harangok

5. Az egyházközségeket a mai politikai községek neve szerint alfabetikus sorrendben sorol­juk fel. Amennyiben a mai község több község összevonásából keletkezett, zárójelben közöljük a korábbi községnevet is, amennyiben az nem egyezik a maival. Egy egyházközségen belül a harangokat beszerzésük sorrendjében, egyidőben beszerzetteket nagyságuk sorrendjében közöljük. Régebbi harangokon ismertetjük a feliratukat; amennyiben annak megismert szö­vege betűszerint is hitelesnek tekinthető, csupa nagy betűvel, más esetben rendes írással. Az újabbaknál csak az öntőmester nevét (első esetben műhelyének helyét) az öntés évét közöljük, esetleg a gyári számot. Amennyiben áll rendelkezésünkre megfelelő adat, úgy a harang súlyát és alsó átmérőjét is feltüntetjük. Utalunk a harang elpusztulásának körülményeire; átöntés esetén utalunk az új harangnak a felsorolásunkban szereplő sorszámára. Rekvirált harangoknál (zárójelben) feltüntetjük az átvételi súlyt is, amennyiben az eltér a beszerzéskor, vagy más módon feljegyzett - és hitelesnek elfogadható - súlytól. Hivatkozunk végül jegy­zetben azokra a forrásokra, amelyekből az adatokat merítettük. Az itt használt rövidítések: Can. Vis. •= Canonica Visitatio (püspöki); Esp. Vis. = Canonioa Visitatio (espercsi) ; Hgbej. = Rekvirálás előkészítésére szolgáló harangbejelentés; Rekv. jgykv. = Rekvirálási jegyzőkönyv; Adatszolg. = Püspöki utasítás alapján törtónt adatgyűjtés, 1959. Megjegyzem, hogy leány­egyházak esetében, amennyiben az anyaegyház visitatiós jegyzőkönyvében szerepel az adat, utóbbit is megnevezzük. 6. Hgbej. 1915. IX. 12. - Rekv. jgykv. 1917. VIII. 17. - Can. Vis. (Meszlen) 1919. X. 27. ­Adatszolg. 1059. V. 29. 7. Esp. Vis. 1808. IV. 7. - Garam Zoltán bobai ev. lelkész levele 1968. VI. 11. 8. Esp. Vis. 1859. VI. 21. - Can. Vis. 1878. V.T. 18. - 1899. I. 28. - Hgbej. 1915. IV. 6. ­Rekv. jgykv. 19116. VII. 21. - Adatszolg. 1669. VI. 2. 9. Can. Vis. (Kissomlyó) 1880. XI. 5. - Esp. Vis. (Kissomlyó) 1859. V. 27. - Hgbej. (Kis­somlyyó) 19(15. IX. 6. - 1940. X-XI. - Adatszolg. 1959. VI. 1. 10. Esp. Vis. 1796. IV. 22. - Can. Vis. 1813. X. 20. - 1830. VI. 8. - 1847. IX. 12. - 1896. IV. 23. - Hgbej. 1915. X. 7. - Rekv. jgykv. 1916. XI. 1. - Can. Vis. 1919. X. 28. - Rckv. jgykv. 1844. V. 17. - Adatszolg. 1959. V. 20. - Fülöp Dezső: A büki ev. gyülekezet temploma 150 éves. (Bük 1935.) 11. Adatszolg. I960. V. 23. 12. Esp. Vis 1808. XI. 7. - Esp. Vis. (Nomesdöuiölk) 1859. VI. 17. - Can. Vis. (Nemes­dömölk) 1878. VI. 14. - 1904. IX. 7. - Hgbej. (Celldömölk) 1915. IX. 11. - Rekv. jgvkv. 19Ш. VII. 16. - Adatszolg. 19519. V. 30. 13. Can. Vis. 1830. XT. 7. - Esp. Vis. 1859. VI. 17. - Can. Vis. 1878. VI. 14. - 1904. IX. 6-7. - Hgbej. 1915. IX. 11. - Rekv. jgykv. 19116. VII. 16. - 1917. IX. 4. - Hgbej. 1940. X-XI. - Adatszolg. 1959. VI. 8. - 1991. III. 6. 14. Can. Vis. 1830. XI. 7. - Esp. Vis. 1859. VI. 17. - Hgbej. 1915. IX. 1,1. - Rekv. jgykv. 1916. VII. 16. - Józsa Márton ev. lelkész levele 1969. I. 25. 15. Az 1830. és 1916. évi súlyadat erősen eltérő volta miatt feltehető, hogy a múlt század második felében az eredeti harangot átöntették. 16. Hgbej. (Répcelak) 1915. IX. 5. - Rekv. jgykv. 1916. VII. 112. - Adatszolg. 1959. VII. 18. 17. Esp. Vis. 1808. II. 12. - Can. Vis. 1830. XI. 2. - 1878. XI. 2. - Hgbej. 1915. IX. 9. ­Rekv. jgvkv. 1916. VII. 15. - 1918. I. 18. Hgbej. 1941 után. - Rekv. jgykv. 1944. VIII. 11. ­Adatszolg. 1959. VI. 5. - 1991. III. 1. 18. Can. Vis. (Kissomlyó) 1830. XI. 5. - Esp. Vis. (Kissomlyó) 1859. V. 27. - Hgbej. (Kis­somlyó) 19115. IX. 6. - Adatszolg. 1959. VI. 1. 19. Esp. Vis. (Kissomlyó) 1859. V. 27. - Hgbej. (Kissomlyó) 1915. IX. 6. - 1944. X-XI. - Adatszolg. ,1959. VI. 1. 20. Hgbej. (Uraiújfalu) 1915. IX. 7. - Rekv. jgykv. 1917. IX. 6. - Hgbej. 1940. X-XI. ­Adatszolg. 1959. V. 30. 211. Esp. Vis. 1808. III. 5. - 1859. VI. 22. - Can. Vis. 1878. VI. 17. - 1904. IX. 10. - Hgbej. 1915. IX. 7. - Rekv. jgykv. 1916. VII. 18. - Hgbej. 1940. X-XI. - Adatszolg. 1959. VI. 28. - Szabó Sámuel lelkész (1881-1932) feljegyzései. 212. Hgbej. (Uraiújfalu) 1916. IX. 7. - 1940. X-XI. - Adatszolg. 1969. V. 23. - 1961. III. 10. 213. Hgbej. (Körmend) 1915. IX. 14. - Adatszolg. 1959. V. 26. 24. Can. Vis. (Nemeskér) 1847. IX. 14. - Hgbej. (Nemeskor) 1915. IX. 8. 215. Can. Vis. (Nemesdömölk) 1830. XI. 7. - Hgbej. (Celldömölk) 1915. IX. 11. - 1940. X-XI. - Adatszolg. 1959. V. 30. 26. Hgbej. (Uraiújfalu) 1915. IX. 7. - Adatszolg. 11959. V. 30. 27. Hgbej. (Uraiújfalu) 1915. IX. 7. - Rekv. jgykv. 1916. VII. 11. - Adatszolg. 1959. V. 30. - 1961. III. 11. 28. Adatszolg. 1959. VI. 1. 185

Next

/
Thumbnails
Contents