Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Csaba József: Csákánydoroszló népi halászata

maradjon, ezért nagyobb követ helyeztek belé és azonkívül még dróttal a parti fához is rögzítették. (3. kép.) Ugyanilyen henger alakú és szerkezetű a fonálból kötött dobháló (hálóvarsa) is, mely­nek átlagos mérete: 55 cm széles és 154 cm hosszú. A nehezékkel megterhelt hálót hajó­ból, vagy hosszú pózna segítségéivel a vízpartról! helyezik el а még meglévő kevés holt­ágban és a patak csendesebb, iszapos részében. (4. kép.) Korábban a Vöröspatak torko­latánál a cége két szárnya között is megtialáltoisk. A Gsiálkáinydoiroszflólbain jelenleg haszná­latos dobiháló elől-hátul vörsökös kéthagyású, — terelő szárnyai ninosendk, s megegye­zik JANKÓ 1 ' 1 által rajzban bemutatott német dobvarsával azzal az eltéréssel, hogy előbbit nem két, hanem három mogyoró- vagy fűzvesszőből készített kütámasztu-fa fe­szíti, s a két vörsök belső szűlk nyílása kissé oldal irányiba, egymással szembe helyezked­ve van madzaggal kikötve. A zsinegből kötött hengeres rész a háló dobgya, míg az ugyancsak mogyoró-, illetve fűzfáiból hajlított, mirudiig körafelkú, s a háló két végén és közepén elhelyezkedő kávák neve: háluabrincs, illetve dobkarika. Ezt a német és szláv elemeket egyaránt magán viselő hálóféleséget halászaink sose nevezik varsának, hanem mindig dobhálunak mondják. 5. kép. Kétszárnyú varsa Az egyre szaporodó pézsmapocok ha dobhálóba kerül, abból leginkább úgy igyekszik szabadulni, hogy henger alakú falát kirágja, kiszakítja, miáltal megrongálja azt. Ennek megakadályozása céljából néhány évvel ezelőtt TÖRŐ Ferenc (Gájgcr) olyképpen módo­sította e bálóféleségot, hogy zsinegből készült hengeres résziét, — a háló dobját — dróthálóval helyettesítette; sőt az a terve, hogy az eredeti vörsököt továbbra is meg­hagyva, azon belül, vele párhuzamosan dróthálóból egy másikat is beszerel; ezáltal a beúszó hal nem érzi a dróttvörsököt, így nem aíkaidályoziza hálóbíajiutását, — viszont a pézsmapocok ezen a részen sem tudja kirágni magát. Versa. Mindig egynyílású és egy vagy kétszárnyú. Kizárólag zsineghálóból készül. A kétszárnyúaknak az alakja megegyezik JANKÓ J. állal ismertetett szegedi varsával. 15 Rendszerint egy vörsökü és két abrincsú, de használatos a két egymásba nyíló vörsökös varsa is 3, 4, 5 és 6, a csúcs felé fokozatosan kisebbedő abrinecsal. Mind az abrincs, mind a hálót rögzítő, annak puptyára (csúcsára) erősített, az iszapba szúrt hátsu kikötü cövek, valamint a szárnyak végére erősített egy-egy oldal kikötü cövek — másik nevén szárnyokaruó — mogyoró- iv&gy fűzfából 'készül. (5. tóp.) 145

Next

/
Thumbnails
Contents