Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)

Csaba József: Csákánydoroszló népi halászata

25. PADUC (Chondrostoma nasus L.) Paduc. A Rába, a Vörös- és Csíkpatak közönséges hala, melyet leginkább íváskor emelőhálóval fogják az orvhalászok. Máskor csak elvétve kerül hálóba. 26. SÜGÉR (Perca fluviatilis L.) Tüskishal, vergahal.

7 Mindenütt előforduló, gyakori hal, melyet a halászok leginkább éjjelihorog csalihalaként használják fel. 27. DURBINGS (Acerina oerinua L.) Tüskishal, pokolhal. A Vöröspatak, a Csikpatak és a Rába hala. Valamivel ritkább az előbbinél. 28. MAGYAR BUCÖ (Aspro zingel L.) Baráthal, barát f. sz. A Rábából ismeretes, de nem gyakori. 29. SULLÖ (Luciopcrca lucioperca L.) Fogas, muónárciék. Ritkán fordul elő. Három példányról van tudomásunk: 1 1/2 kg-os (1912, Rába), 5 kg-os (1917, Vöröspatak), 8 ikg-ois (1934, iRáiha). 30. EEKETE SÜGÉR (Miioropíieruis salmoiídes Lacép.) Fekete sügiér. Újiaibbain feltűnt halfaj. Az első példányt Kecskés Géza halász 1952-ben varsával fogta a Vöröspatak torkolatánál. Legutóbb 1965. évben került néhány példány kézre. 31. NAPHAL (Leponus gibbosus L.) Naphal, cifrakár ász? Az első példány 1948-ban a Vöröspatakból került elő. Szaporodóban levő halfaj. Gsákánydoroiszllónak az utóbbi száz év alawi" népi halászatát vdzsgáJjvia, egész röviden érintenünk kell az azt megelőző régebbi idők halászali lehetőségeit. Az a körülmény, hogy a Vöröispaitak partja mentén előkerült neolitkori loliotlek az őskori emibeír első telepeit bizonyítják, — egyben azt is jelentik, hogy az itteni vizek halbősége már akkor ide vonzotta a csiszoltkőkorszak emberét. De az utána következő korok régészeti leletei azt is igazolják, hogy a két patak és a Rába parti része ugyancsak lakott hely volt a bronzkorszakban, az ókorban (rómaiak) és a középkorban, folytatólagosan mind a mai napig. Hogy évezredekkel ezelőtt milyen méretűek lehettek a falu vizei, azt az 1965. évi nagy áradás jól szemléltette, amikor a Vöröspatak egybefolyva a Rábával egyetlen hatalmas folyammá fejlődött, a Csíkpalak pedig elöntötte a Bükksirétet, miáltal nagy, tószerű alakot vett fel. A régi idők e nagy vizei halgazdagságának fontos szerepe volt az itt élő népek életében. E vizek folyamatos összezsugorodásával, a holtágak jó részének eltűnésével a halállomány is gyérült, mégis a XVII. században még jelentős halászat lehetett a községben. Ebből az időből adataink nincsenek, de a közeli Körmend akkori halászatából következtethetünk a helyi viszonyokra annál is inkább, mert abban az időben a Batthyányak mindkét helységben birtokosok voltak. DR. IVÁNYI Béla szerint a XVII. században számottevő halászata volt Körmendnek, ahol a Rábán a Batthyány uradalom gyakorolta a halászati jogot, míg a holtágakban mások is halászhattak. A hivatalos halászokalt a földesúr nevezte ki. Ezeknek némi gabonajárandóságuk volt, mely ha elmaradt: megtagadták a szolgálatot. Az uradalom tiszttartói a kifogott halak egy részét a Batthyányak németújvári udvarába szállították; az élőket lajt-Ъап, a lesózottakat pedig karika-szám (hordókban). A fölösleges zsákmányt kis tételekben a körmendi mészárszékekben árusították, míg nagyban Kőszegen, Szombathelyen, és főleg Grazban értékesítették. Egy ízben az utóbbi városba 13, Szombathelyre és Kőszegre pedig 2—2 karika halalt külidtek fel. Leginkább vizát, pozisárt (pontyot) és csukát szállítottak. Legkeresettebb hal a viza, melynek ára is a legmagasabb volt. Egy karika vizáért 1640-ben 150 forintot, 1641-ben 110 tallért, 1643-ban 150 tallért, 1656-ban 125 tallért, a közönségesebb halfélcségckért ugyanakkor 50—112 tallért kértek. Egy karika hal kb. 6—8 mázsát nyomott.

9 140