Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 4. (1966-1970) (Szombathely, 1973)
Dömötör Sándor: Lakodalmi kalácsok Vas megyében II.
d) A bőség asztala és a vendégek A növényi magvak éltető, erőt adó tulajdonságát az ősközösségben élő ember más jelenségekkel együtt tapasztalta és fokozatosan ismerte fel részleteit. Évezredeken át állandóan tökéletesítette a táplálkozásra való felhasználás módozatait, s tapasztalatait értelme fejlődési fokához mérten kezdetleges-vallásos formákban fejezte ki. Engels leszögezi, hogy a vallás kétféleképpen tükrözi a természet és a társadalom erőit: 1. cselekvő jellegű aíktusoíkbían, csdfekvéseöflb'en, amelydknietk a természetre való visszahatás a céljuk, 2. megismerő jellegű tanokban (dogmákban), amelyekben a világ értelmezésének módja fejeződik ki. 289 Az általunk ismertetett lakodalmi gesztusok olyan cselekvések, amelyeknek az ősközösség mindennapi életében a természetre való visszahatás volt a funkciójuk, — s így, ha kezdetlegesen is, de — gazdasági szerepük volt. Ez a kezdeti komplex funkció azonban a termelés fejlődése során szinte feleslegessé vált. Biológiai jelentősége nem szűnt meg, de társadalmi szerepe lényegesen kisebbnek látszik, mint a kezdetleges körülmények között élő embercsoportoknál, mert a differenciálódás miatt nem lűnik fel, hogy milyen sok társadalmi mozgás hordozója. 290 Az ősközösségben a felosztásra kerülő kezdetleges kenyér felmutatása, az ellenőrzés, a termelő közösség előtt az elosztást megelőző szükségszerű cselekvés volt. A kis közösség minden egyes tagja meggyőződőLt a fogyasztás előtt, hogy mit használnak fel a közös tulajdont képező tartalékból. Ez a fontos társadalmi mozzanat a termelés fejlődése során olyan fontos kifejezéssé, gesztussá redukálódott, amelyet az uralkodó osztályok tagjai sokszorosan átértelmeztek a további differenciálódás során. Lényeges fejlődési fázis volt a vallásos kultuszokban a mindennapi kenyér imádata, majd a kenyérosztó (papnő) különös tisztelete. A kenyéráldozal, az „úrvacsora" a kenyér élettani hatóerejének, az emberi testtel való azonosulásának misztikus magyarázata. A kenyér előállításával és elfogyasztásával kapcsolatos gazdasági jellegű ősközösségi tevékenységek a fogyasztástól elszakadva, az analógiás varázslás önállósult szokásrendszerének a jellegzetességeit őrzik azokban a kultikus cselekvésekben is, amelyeket a teologikus és a dogmatikus tanítások ideologikusan magyaráznak. 291 A mindennapi élet jelenségeit az ősközösségi szintű empirikus észlelések alapján a legegyszerűbb ember is észleli, hogy konkrétumból, testből és absztraktumból, valami megfoghatatlan anyagból áll, amelyet az etnográfia aiujagléleknek (mana) nevezett el. 292 Megfigyelték már régen, hogy a lélek alváskor, betegségek idején ideiglenesen elllávozik a testből; azt biftlék, hogy hálál ese-Щвп is egy ideig a hofaest könül leíbeg, mint „szellem". Bizonyos idő elteltével a láthatatlan lény úlrakél, eltávozik, de nem véglegesen. Időnként vissza-visszatér és a visszamaradollaknak aszerint árt vagy használ, ahogyan viselkednek vele. 293 A rómaiak bizonyos napokon táplálékot — rendszerint kenyeret, cipót, kalácsot — vittek az ősök szellemeinek, hogy ne szenvedjenek hiányt. Hitük szerint az istenségek tekintélyesebb emberek szellemei voltak, akiktől az élőknek el kellett nyerniök a jóindulatot cselekedeleik sikeréért. Ezért javaikból a legszebb részt ezeknek az istenségeknek áldozták. Görög eredetű vallásos rítus volt náluk az istenségek szobrai elé minden földi jóval megrakott asztalok állítása és természeti javaik felajánlása tetteik sikere érdekében. 294 Ezek azonban már tudatos kultikus cselekvések, amelyekben a vallás tanítása intézménycsen nyilvánul meg. 295 Szembetűnő jelenség, hogy a magvetéssel és a termés betakarításával kapcsolatos ünnepségek a világ minden táján az ember szaporodását előidéző természeti tevékenységekkel is analógiás kapcsolatokba kerültek. Az athéni 122
