Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Bárdosi János: Újabb adatok Vas megye számrovásainak ismeretéhez

puttonyok számát. Mikor egy-egy puttón megtelt szőlővel, bevitték a borhazbdL s kiürítése után a puttonyjelző botra bicskával rávágtak egy karikás jelet. „így tutta mindenik, ho' hán' puttón szőllőt vütt be. A vígin összeatták és megtutták mennyit szüretütek le."

24 Az említett nyilvántartási célra természetesen vékonyabb és rövidebb pálca is megfelel, hogy mégis ilyen viszonylag nagyméretű botokat alkalmaztak az azzal magyarázható, hogy a puttonyozók munkájuk végzése közben ezzel botoztak, vagyis kicsit erre támaszkodva járták puttonyukkal a szőlőterületet. A bot megkönnyíti a dombra feles le történő járást és a szőlővel teli puttonyt is könnyebb vinni, ha van mire támaszkodniuk menet közben. Adatközlőnk szerint így használták ezt régen az ő fiatal korában is és így használja ő még ma is. „Evve botozok is — mondja — mindig vüszöm velem a szüret égisz ideje alatt."

25 (6. kép). Amint a fentiekből kitűnik, a puttonjelző botok, tehát kettős funkciót töltenek be; egyrészt mint botok elősegítik, megkönnyítik a szőlőhegyen való közlekedést, másrészt mint a puttonyok számának jelzői nyilvántartási célra szolgálnak, azaz rovásfák. Azt a kérdést, hogy e botok melyik funkciója az elsődleges és melyik a másodlagos, nehéz lenne eldönteni. Elégedjünk meg annyival, hogy ezek az egyszerű, alkalmilag vágott botok mindkét feladatra tökéletesen alkalmasak és a két funkciót szerencsésen ötvözik nemcsak térben is időben, hanem még elnevezésükben is. Számrovásjegyeink újszerű alkalmazása. Előző közleményünk végén: „A rovásjelek továbbélése a mai egyszerű számolásmódjainkban" című fejezetben

26 már utaltunk arra, hogy az ácsok és asztalosok is vágnak rovásjegyekhez hasonló jeleket az egymáshoz illeszkedő gerendákba, deszkákba. Sőt megemlítettük a ceruzával, krétával stb. végzett jelölésmódokat a parasztság, a pincérek, a borbélyok és statisztikusok körében is. Az ott közölt adatokat szeretnénk még kiegészíteni az újabb megfigyeléseink eredményeivel. Az osztrák határ közelében, a korábban Sopron megyéhez tartozó, többségében horvát anyanyelvű Horvátzsidány községben Pavetics Pál Fő utca 30. sz. lakos magtárában (gránnárie) a gabonatartó rekesztek, vagyis 4 részes, 4 rekeszes

27 hombár (kuoszna) egyik oszlopgerendáján találtunk ácsceruzával, vagy szénnel húzott rovásjegyeket. Ezek abban különböznek a már bemutatott rovásjelektől, hogy a vonalakat nem függőlegesen, hanem vízszintesen húzták; 4 vízszintes vonalat húztak át egy ferde ötödik vonallal. A tulajdonos szerint ezzel azt jelölték, hogy hány zsák gabonát öntöttek a hombárba, vagyis a gabonatartó rekesztékébe.

28 Ugyanitt a pajtában — a cséplőpajta egyik deszkafalán — szintén találtunk ceruzával húzott hasonló számszerű feljegyzéseket. Ide a — csíppel, csíphadaróval végzett — kézi cséplés alkalmával jelölték a kicsépelt rozskévék számát. Külön csoportban jegyezték az egyszer-egyszer leterített kévék számát. Itt a jelölésmód már vegyes. Az egyes jelcsportok között akad vízszintesen és függőlegesen húzott egyaránt. Megyénk területén a magyar lakosú községekben ilyen vízszintes elrendezésű jelölésmódot eddigi kutatásaink során még nem találtunk. A magyar községekben a függőlegesen húzott négy vonalkát, az ötödik vízszintesen köti össze: itt viszont — mint már említettük — a négy vízszintest az ötödik ferdén, rézsútosan. (7. kép). 24 Id. Nagy János 67 éves. Cák, 1965. 25 U. ö. 26 Bárdost János: I. m. 244-249. 27 A búzát, rozsot, árpát és zabot külön-külön rekeszben tartották. 28 Pavetics Pál, Horvátzsidány, 1965. 226