Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)
Dömötör Sándor: Lakodalmi kalácsok Vas megyében
mintás, tarka szalagokat használtak erre, de leginkább széles nemzeti színű pántlikákat. A deszka szélére esett a másli (csokor). 167 A kalácsnak azért kellett olyan magasnak lenni, hogy az almabotok (örömbotok) jól megálljanak benne. Egy-egy kalácsba 4 sor kicifrázott, 60—80 cm hosszú botot tűztek. Minden botot kidíszítettek sallangosra vagdosott nemzeti színű papírral. A fényes papírt 6—8 cm-es csíkokra vágva, sréen (ferdén) bevagdosták. Rendesen egyikük csinálta ezt a munkát, mert ha az egyik szélesebbre, a másik keskenyebbre vágta a sallangot, az csúnya volt. Igyekeztek minél vékonyabbra vágni a sallangokat, mert úgy volt a legszebb. 3—4 csík papírt is lehetett egymásra tenni és úgy vágták, ha az olló bírta. Sréen vágták és ellenkező irányba csavarták a botra, akkor a sallang magától szétnyílt, bodrosan állt. A háromszínű papírnak úgy kellett elosztva lenni a boton, hogy minden szín egyforma magasságban kezdődjék és végződjék. Kis kovászt csináltak, azzal ragasztották meg a szalag végét. A bot alsó végét, amit a kalácsba szúrtak be, nem vonták be papírral. A felső végére almát szúrtak, s magukat a botokat nemzetiszínű pántlikával erősítették kétszer is a kalácshoz, — a máslik elől voltak. A középső két botra ezenkívül 1 — 1 baba is volt kötve : egy fiú, meg egy leány. Az örömkalácsot az első koszorúslegény vitte a fején. Két másik legény is ment mellette, hogy ha kell, váltsák, mert nehéz volt nagyon a kalács. Aki hivatott volt reá, hogy vigye, ha bírta, többször is megpördült vele. Az volt ám a szép ! 168 Almabotot nemcsak annyit készítettek, amennyi az örömkalácshoz kellett. A menyasszony keresztanyja egy ölrevalót vitt a karján és ezeket vacsora után a vőlegény vendégeinek osztotta ki. Ha sok volt a bot, a közeli rokonoknak kettőt is adtak és ezeket a gyerekek másnap kitámasztották az ablakba, hogy lássák, mit kaptak. 169 Másutt az volt a szokás, hogy aki az első asztalnál ült, mind kapott 1 — 1 almabotot, még a vőlegény meg a menyasszony is. A közeli hozzátartozók személy szerint kaptak 1 — 1 botot, a többi asztalnál páronként, vagyis férj-feleség együtt. Kapott a két első szakácsné — a kisegítő már nem — a vőfély és a kocsmáros (ill. az az ismerős, aki az italt kezelte.) Kisebb lakziban mindenkinek adtak almabotot, nagyobb lakzikban csak 1 — 1 család kapott. 170 Vacsora után a násznagy elé tették az örömkalácsot. A menyasszony osztogatta a botokat, a vőfélyek vitték szét az asztalokhoz. A násznagy az örömkalácsot annyi darabra vágta, ahány asztal volt. A vőfélynek kellett a kalácsokat az asztalra tennie, ott azután annyi darabra vagdalták, ahány család annál az asztalnál ült. Ha öt férj ült ott a feleségével, akkor öt darabra kellett szétvágni. Az örömkalácsot rendszerint hazavitték, nem a lakodalomban fogyasztották el. A menyasszony elé annyi cifra tányért tettek, ahány terített asztal volt és ezekre rakta az örömfáról leszedett cukorkákat. Ezt is az előbb ismertetett rendben osztották el. 171 Az örömkalácsba szúrt örömbotok, almabotok, menyasszonyfák, életfák ma a lakooalmi asztalok díszei csupán, ha alkalmazásra kerülnek. Ahol esetleg találkozunk ezekkel a nagyon régi eredetű szokásokkal, a szokások gyakorlói nem láttak bennök kultikus rítusokat, csupán tisztességet, olyan hagyományos eljárásokat, amelyekkel örömüket, jó kívánságaikat és szeretetüket fejezik ki az új életet kezdő fiatal pár iránt. Ezt mutatja, jelzi a hegyháti életfa is, ha valamilyen régimódi szokásokra emlékező öregasszony jóvoltából napjaink lakodalmában találkozunk vele. (Folytatjuk). 167 LUBY MARGIT feljegyzései alapján. V. ö. a 150. jegyzettel. 168 V. ö. a galgahévízi hasonló elmekkel és gesztusokkal. 156. jegyzet. 169 V. ö. a „mikulásozás" polgári jellegű szokásanyagával. Katona Lajosé Irodalmi tanulmányai. Bp. 1912. II. 316-323. p. 170 V. ö. a „bot" kultikus szerepével a ,,felmutatás"-nál. 171 V. ö. a csuvas lakodalom csipetke-osztogatási gesztusaival" is. 203
