Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Horváth Ernő: Pleisztocén famaradványok Szombathely környékéről

a Pinus silvestrish&z, de mindjárt hozzá is tehetjük, hogy attól főleg méretei alapján nagyon jól megkülönböztethető. Ha a mellékelt 2. sz. tábla két keresztmetszeti képét összehasonlítjuk, ez mindjárt szemlélhetővé válik. A két kép azonos nagyítású. A Pinus moníana sejtjei, gyantajáratai átlagosan fele nagyságúak, mint a Pinus silvestrisnél. Az évgyűrűi viszont még a felénél is kisebbek. A méretbeli különbségek mellett a P. silvestristöi megkülönbözteti még a haránttracheidák gyengédebb fogazottsága is. Tracheidáinak tangenciális falán helyenként spirális vastagodás észlelhető, ugyanakkor udvaros gödörkék nem találhatóak rajta. E két bélyege alapján lehet a Pinus cembraiöX jól megkülönböztetni. Maradványaink tehát kétséget kizáróan a Pinus montana fajjal azonosak. Alnus glutinosa (L.) GAERTN. Egyetlen vastagabb törzs maradványa került elő a kavicsbánya szomszédságában levő Árpád út egyik házának kútásása közben. Bélyegei megegyeznek a Perenyéről leírt egyedével. Fagus silvatica L. (IV. tábla 2—4. kép) Egy darab, felületén erősen bomlásnak indult, kb. 3 cm átmérőjű ág darabja került elő. Fája szórtlikacsú. Edényei kis méretűek, sugárirányban kissé megnyúltak. A tavaszi pasztában levők nagyobbak és valamivel sűrűbb elhelyezkedésűek. így az évgyűrűhatár elég élesen rajzolódik ki. Mindezt még fokozza az, hogy az évgyűrűhatáron a farostok kissé lapítottak és így tömörebbek lesznek és ugyanott a szélesebb bélsugarak is kiöblösödnek. A bélsugarak nagyrészt 1—5 rétegűek. A többrétegűek közül a 4—5 rétegűek a leggyakoribbak. Előfordul, hogy ezek közül több is csatlakozik egymáshoz hosszában és ilyenkor egy-egy harántrost választja el őket egymástól. A hat vagy ennél több rétegű bélsugár ritka. A bélsugarak heterogének. Sejtjeik a sugármetszeten hosszan elnyúltaknak, máskor állóknak mutatkoznak. Faluk rendszerint vastag és helyenként apró gödörkék láthatók rajta. Az edények egyszerű áttörésűek, rosszul megtartott falukon helyenként hasítékszerű gödörkék jelentkeznek. Faparenchyma sejtjei szabályos, hosszúkás téglalap alakjukkal tűnnek ki, s faluk a sugár oldalon gazdagon gödörkézett. Maradványunk fenti bélyegei alapján a Fagus silvaticaval azonosítható, annak ellenére, hogy nagyon széles és nagyon hosszú bélsugár a vizsgált darabon nem mutatkozott. A Salix nemzetséget a lelőhelyünkről előkerült leletek 60 %-a képviseli. Ez érthető, hiszen a fűzfafélék vízparton, vagy vízközeiben élnek és így könnyebben is kerülhetnek beágyazódási helyükre, mint a víztől távol élők maradványai. Másrészt viszont a maradványokat beágyazó Ősgyöngyös áradmányos területein ideális életlehetőségeket is biztosított számukra. így tehát ezzel az ökológiai tulajdonsággal rendelkező területeken — legalábbis eddigi ismereteink alapján — szinte egyeduralkodó fás nemzetség lehetett. A maradványokat szöveti szerkezetük alapján három fajra sikerült szétválasztani. Salix fragilis L. E faj tulajdonságainak leírásával már foglalkoztunk a perenyei lelőhely anyagának bemutatásakor. Azonban tekintettel az ottani maradvány rosszabb megtartására a bélyegeit néhány adattal kiegészítjük. így a tangenciális metszeten látható bélsugarakról megállapítható, hogy méreteik egységesebbek, mint pl. az alább ismertetésre kerülő Salix cinerea-é. Általában csupán a szögletsejtek erősen megnyúltak. A sugárirányú metszet is ezt mutatja. Itt a bélsugárparenchyma sejtek falán 4—8 sorba rendeződött gödörkék hálózata található. 16