Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)

Horváth Ernő: Pleisztocén famaradványok Szombathely környékéről

Alnus glutinosa (L.) GAERTN. (III. tábla 3-4 IV. tábla 1. kép, 2. ábra.) Szórtlikacsú fa. Ennek ellenére évgyűrűhatára élesen kirajzolódik, mert a korai pasztában az edényei nagyobb méretűek és sűrűbben állanak, mint a kései pasztában, ahol viszont az alapszövet dúsabb. Mindezt az eltérést ül. elkülönülést még csak fokozza és az évgyűrűhatárt határozottan kirajzolja a farostok néhány sorának sugár irányban való lapítottsága. A keresztmetszeten az egysoros bélsugarak alig észlelhetők, néhol viszont feltűnnek a halmozott bélsugarak (L. III. tábla 3. kép). Az edények a tavaszi paszta elején főleg ikerlikacsok, míg később ezek mellett 4—6 tagú likacs sugarakat is alkotnak. A bélsugarak egy sejt szélesek és homogének. Kivételesen a halmozott bélsugarakon belül kétsorosak is előfordulhatnak. (L. III. tábla 4. kép). Sejtjeik elliptikusak, vastagfalúak, minek következtében szögletesekké nem igen válnak. A sugármetszeti kép elénk tárja az edények létrás perforációját, falának sűrűn vermes gödörkéit, valamint a bélsugár sejtekkel érintkező részén téglalap alakú foltokba tömörült gödörkéit. A nevezett fajnak négy maradványa került elő, melyek közül az egyik vastagabb, 3 pedig vékonyabb ág. Salix fragilis L. (?) Mindkét maradványa aránylag rossz megtartású. A sejtjeik erősen torzultak, s így a biztos meghatározást megnehezítik. Szórtlikacsú fa, melynek azonban évgyűrűje kirajzolódik, tekintve, hogy a tavaszi és őszi likacsok között némi méretbeli differenciák mutatkoznak. Ennek alapján Salix caprea nem lehet. Az évgyűrűhatár tavaszi oldalán a Salix repens-re jellemző egysoros összefüggő likacsgyürű sem található meg. így ez sem lehet, habár évgyűrűi aránylag keskenyek, azonban ez a tulajdonsága nem tekinthető faji bélyegnek jelen esetben, hanem a klíma visszatükröződésének. Bélsugarai egysorosak, heterogének. A szögletsejtek a sugárirányú metszeten álló téglalap alakúak és 4—5 sorban gödörkézettek. A fekvő bélsugár sejteken 3—4 gödörke észlelhető. így ezek a maradványaink minden valószínűség szerint a fent nevezett Salix fragilis L. fajhoz tartozhatnak. 2. sz. lelőhely: Gencsapáti — Kavicsbánya Ez a lelőhelyünk az előzőekben tárgyaltaktól mintegy 3—400 méterrel DK-i irányban, Gencsapáti község szélén, a Perint-patak közvetlen közelében fekszik. A feltárást 1960-ban nyitották, amikor elkezdték a kőszegi műút építését. Mintegy 3,5—4,5 m mélységig termelték ki az anyagot. A feltárás szelvénye a 2. sz. ábrán látható. A lelőhelyről 5 db famaradvány került vizsgálat alá, melyek valamennyien 2,2—3,2 m közötti mélységből kerültek elő. Ezek közül 4 db az előzőekben már leírt Alnus glutinosa (L.) GAERTN. bélyegeit viseli, egy pedig bizonyos fokig az Acer pseudoplatanus-ra, emlékeztet, azonban a finomabb szerkezetének gyengébb megtartása miatt ezideig pontosan nem sikerült meghatározni. Esetleg Crataegus is lehet. (L. VI. tábla 3—4. kép.) Az Alnus glutinosakról el kell mondanunk, hogy egyik darabjuk egy csaknem 60 cm átmérőjű fának a földben négyfelé ágazó tuskója, mely minden bizonnyal helyben élt, vagy legalább is a közelben. Ezt a fát is iszapos anyag öleli körül, mely a megóvásban jelentős szerepet játszhatott (1. a 2. sz. ábrát). A szelvény és rajza nagyon jól mutatja a tuskó körül lezajlott mozgalmas eseményeket. E maradványunk keresztmetszetén helyenként hatalmas évgyűrűk jelentkeznek, melyek all mm-es átmérőt is elérik, míg másutt viszont — és ez az összes többi itteni maradványokra jellemző — keskenyebbek és zavart késői évgyűrűik vannak, melyek minden bizonnyal a kései fagyok emlékei. 13