Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 3. (Szombathely, 1965)
Trencsényi-Waldapfel Imre: Egyiptomi elemek az aranykori latin költészetben
latban is előfordulnak. Az istenség emberi alakban való megjelenésének — epiphaniájának — a képzete azonban, éspedig éppen a Caesarért bosszútálló Augustusban megnyilatkozó Mercuriusszal kapcsolatban, Horatiusnál is jelen van (I. Carm. 2, 41—44): sive mutata iuvenem figura aies in terris imitaris almae filius Maiae patiens vocari Caesaris ultor. Terminológiai tekintetben még pontosabban tükrözi az Epiphanés fogalmát az ún. római ódák közül az ötödik (III. Carm. 5), éspedig az égben uralkodó Juppiterrel helyezve szembe a földön jelenlevő isteni uralkodót '.praesens divus habebitur Augustus. De Juppiter isteni paradigmája érvényben marad, mint ahogyan a rosettei felirat is „Zeus élő képmásának 17 nevezi Ptolemaios Epiphanést. A princeps és Juppiter ilyen értelemben vett azonosságát különösen a negyedik „római óda" érezteti, éspedig vonatkozással az olymposi istenek harcára a titánokkal és gigászokkal, amely harc a polgárháborúk győzelmes befejezésének a jelképe. Az ellenfeleiket megsemmisítő istenek hatalmas képének lényegi rokonsága a pergamoni oltárral szembetűnő ; a hellenisztikus művészetnek ezen a monumentális alkotásán a gigantomachia az Attalidák győzelmét jelképezi a gallok felett. Horatius itt egyesíti az egyként az olymposi harmónia ellen lázadó titánok és gigászok vonásait, s ez teszi jogosulttá, hogy Kallimachosra is utaljunk, akinek délosi himnusza a II. Ptolemaios Philadelphos által legyőzött gallokat nevezi „későnszületett titánoknak", a győzelmes harcot pedig a király és Apollón „közös küzdelmének", mert a kelták, akiket Ptolemaios előbb zsoldosaiként alkalmazott, majd miután fellázadtak ellene, legyőzött, ugyanazok voltak, akiket a görögök állítólag isteni segítséggel űztek el Delphoi környékéről. Már itt megjegyezhetjük, hogy az augustusi propaganda, Vergilius költészete által támogatva, az actiumi győzelmet is a helyi Apollón beavatkozásának tulajdonította. De ha meggondoljuk, hogy a negyedik római óda Juppiter mellett különösen Apollón alakját állítja előtérbe, egy lépéssel tovább is mehetünk. Kallimachos imént idézett soraiban L. Koenen tudatos célzást mutatott ki az egyiptomi uralkodói ideológiára: a romlott 177ab soroknak már R. Pfeiffer általjavasolt helyreállítására támaszkodva, helyesen jegyzi meg, hogy Kallimachos a lázadó kelták legyőzését nemcsak a titanomachiával helyezi párhuzamba, hanem Apollón győzelmével is a Pythón sárkánnyal szemben. „Elég Apollónnak Hórosszál és a sárkánynak Typhónnal való azonosítására gondolnunk, hogy Kallimachost úgy értsük, ahogyan az alexandriai udvarban értették: átlátszó görög lepelbe burkolja az egyiptomi hitet, hogy a lázadók Seth emberei, akiket a király mint Hóros inkarnációja semmisít meg." Koenen felhozza még Nigidius Figulus töredékes tudósítását is, amely szerint a Ptolemaiosok koronázási szertartásában valamiképpen az istenek győzelme került bemutatásra, éspedig különösen Hóros-Appollón győzelme Seth-Typhón felett, de úgy, hogy Zeus és Apollón vonásai keverednek, Hóros-Apollón Zeus villámával sújtja le Seth-Typhónt. Csak az az egy érthetetlen számunkra, hogy Koenen, amikor Kallimachost ilyen megértően elemzi, észre sem veszi, hogy akaratlanul Horatius jobb megértését is előkészítette. Ebben az összefüggésben jut jelentőséghez a titánok impii jelzője: ez az aaeßelc, és fteolaiv ex'&QOÍ kifejezésekkel egyenértékű, amelyek éppen Koenen kitűnő megfigyelései szerint a hellenisztikus Egyiptomban az ország nyugtalan, lázadó elemeit, a király ellenfeleit jelentették. 18 Ebbe 17 . . . elxóvoq Çœorjç rov Aióc. Uo. 18 L. Koenen: &EOISIN EXQPOZ. Ein einheimischer Gegenkönig in Ägypten (132/1 a). Chronique d'Egypte 34 (1959) 103 - 119.1. Î32
