Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 2. (Szombathely, 1964)
Dorner Mária: A Savaria Múzeum népművelési tevékenysége 1951-től 1963-ig
A múzeum tudományos kutatói a múzeumban, valamint a múzeumon kívül, a megye különböző társadalmi szervei, intézményei, rendezésében tartottak előadásokat. 45 Itt említhetjük meg a TIT-ben, az Idegenforgalmi Hivatalban, a Felsőfokú Tanítóképző Intézetben, a Tanácsakadémián, valamint a Művészettörténeti Szabadegyetemen, a velemi Továbbképző Tanfolyamokon, helyi kultúrotthonokban és iskolákban, továbbá a megye különböző falvaiban tartott felvilágosító, tájékoztató előadásokat is. A vizsgált időszakban megtartott előadások száma évről-évre növekedett. Ezen belül az utóbbi évek adatait és megoszlását figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a tudományos előadások színvonalának állandó emelkedésével a szakágak szerinti megoszlás is kedvezően alakult. A tudományos előadások témaszerinti megoszlását a 13. ábra mutatja, mely szerint az összes előadásokhoz viszonyítva néprajzi tárgyú 62,5%, míg a régészeti előadások aránya 37,5% volt. 1962. évben a régészeti előadások száma a legnagyobb, természettudományi és néprajzi előadások százaléka az előbbinél jóval kisebb hányadot képez. A népművelési tevékenység terén egyre szélesedő, különösen a tanácsosítás óta bekövetkezett változás érezhető az előadások számának minőségi és mennyiségi emelkedésében is, melyhez a kutatók számának gyarapodása is hozzájárult. (Lásd 13. ábra.) így 1963. évben az említett tudományágakon kívül a helytörténet, munkásmozgalom előadásai is megjelennek kis százalékban. A népszerű előadások szakágankénti megoszlását vizsgálva az 1961. előtti években főleg néprajzi, kevés régészeti, természettudományi előadás hangzott el, melyre a kutatók számának vizsgálata is feleletet ad. 1954—55-ben a Múzeumi Napok keretében több ismeretterjesztő, népszerűsítő előadás is elhangzott. 1956— 1959. között a legalacsonyabb a népszerűsítő és tudományos előadások száma és a múzeum egész népművelő tevékenysége ezekben az években a legszegényebb. 1961. évben különösen megnövekedett a népszerűsítő előadások száma az előző évekhez viszonyítva. Ebben hatásos tényezőként kell megemlíteni a város alapításának emlékére rendezett Savaria Napokat, melynek keretében fő hangsúlyt kaptak a régészeti előadások, valamint a város történetét és a megye területén folyó ásatások eredményeit ismertető előadások. Ebben az évben a képzőművészeti előadások száma is jelentős, melyet, főleg a művészettörténeti szabadegyetemen tartottak. 1961. évtől a természettudományi népszerűsítő előadások száma növekvő tendenciát mutat, mely különösen a természetvédelmi napok rendezvényeinek idején mutatható ki. Különösen jelentős a számuk 1962-ben, a Vas megyei Természetvédelmi Csoport által szervezett Természetvédelmi Hét keretében tartott rendezvények idején, melyből a múzeum természetrajzos kutatója is kivette részét. 46 Ez eredményezte, hogy ebben az évben a megtartott népszerű előadások 42,9%-a természettudományi volt. 1963. évben a régészeti előadások száma a legmagasabb, amit romkerti ásatások, Isis szentély helyreállítása, valamint a megye különböző területein folyó leletmentések iránt megnövekedett érdeklődés indokolt. A néprajzi népszerűsítő előadások száma ez évben alacsony, ugyanakkor a tudományos előadások nagysága e szakágban mutatja a legnagyobb százalékot. 4 ? A megtartott előadások címét és hallgatóinak számát az előadások nagy számára való tekintettel nem közöltük, csak évenkénti bontásban mutattuk ki a megtartott tudományos és népszerűsítő előadásokat, a rendelkezésünkre álló adatok alapján. 46 Vő.: Horváth Ernő: Természetvédelmi Hét. 1962. Vasi Szle. 89-90. 23 Vas megyei Múzeumok Értesítője 353