Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 2. (Szombathely, 1964)

Horváth Ernő: Vörös István és múzeumi hagyatéka

A hagyatéki tárgyalás után az elhunyt eltartóival és egyben első számú örököseivel, Szabó Vine evei és feleségével megállapodtunk az anyag elszállításának időpontjában. Ugyanakkor megkértem őket, hogy Vörös István hagyatékából szedjék össze múzeumunk részére mindazt az irat, fénykép, jegyzet, vagy tárgyi anyagot, mely az elhunyt életi ajzának elkészítéséhez, munkájának dokumentálásához adatul szolgálhat. Szabóék kérésünknek a legmesszebbmenőkig eleget tettek, melyért fogadják ez úton is Múzeumunk hálás köszönetét. Vörös István életrajza: 1894. augusztus 12-én Sárváron született, hatgyermekes kisparaszt család legfiatalabb tagjaként. Tekintettel gyenge testi felépítésére és egészségi állapotára, a család mentesítette a nehéz fizikai munka alól. Anyagi helyzetük azonban arra nem nyújtott lehetőséget, hogy az elemi iskola 4. osztályának elvégzése után városba, középiskolába kerülhessen, tekintve, hogy akkor Sárváron még nem volt középiskola. így Sárvárott az elemi iskola 6 osztályát végezte el, majd csak egy évvel később, az 1907/8-as tanévben került felsőbb iskolába, amikoris Sárvárott megalakult az Állami Polgári Fiúiskola. Az 1910/1 l-es tanévig ennek az iskolának volt tanulója. Ennek befejeztével 1911. őszén a Somogy megyei Csurgóra megy, ahol a Tanítóképző Intézetben folytatja tanulmányait. Tanulmányainak folyamatosságát azonban a közbejött világháború megakadályozza. 1914. október 26-án ugyanis behívják katonának, sőt a következő esztendő áprilisának végén már a frontra is kerül. Egy hónappal később már orosz hadifogságba esik és csupán 1917. augusztus 24-én kerül ismét vissza hazájába, 27 hónapi távollét után. Ekkor a pótzászlóaljhoz osztják be, ahol 1919. jan. l-ig szolgált. Közben magán úton elvégzi Csurgón a tanítóképző negyedik osztályát, majd képesítőzik és 1918. április 27-én elnyeri az elemi népiskolai tanítói oklevelet. Álláshoz azonban csak a következő esztendőben, a Tanácsköztársaság alatt jut, amikor is a Közoktatási Népbiztos április 18-án kelt ügyiratával Nemeshollósra nevezi ki néptanítónak. Szolgálatát május 19-én kezdte meg és augusztus 31-ig volt állásban. Ekkor a tanácsi hatalomtól származó kinevezése végett elbocsátották. Hosszas utánjárással 1919. november 29-én, mint állami beosztott, Egyházasrádócon tanítói álláshoz jut. 1922. augusztusától megválasztott felekezeti tanítóként működött 1948. június 30-ig, az iskolák államosításáig, de állami tanítóságáról közben sem mondott le. 1920. augusztusában Pados Ilonával házasságra lépett. Házasságukból gyermek nem született. Mint nagy köztiszteletben álló nevelő 40 esztendőn keresztül nevelte és oktatta a falu ifjúságát. Szinte a falu valamennyi lakosa valaha tanítványa volt. Az iskolán kívül a falu kulturális és társadalmi életében is vezető szerepet vitt. Sok időt és fáradságot szentelt az iskolai szertárak fejlesztésére, gyarapítására. Régi szenvedélyét kihasználva a biológiai szertár részére lepkegyűjteményt állított össze, rendezte az ásványgyűjteményt, egészségtani szemléltető képei pedig még ma is díszei az iskolának. A második világháború alatt ismét sokat katonáskodott, sőt ebből több, mint egy félévet a fronton is töltött. 1945-ben alakulatát nyugatra irányították, de ő Felsőcsatárnál megszökött és visszatért falujába, Egyházasrádócra. 1950 óta epe és máj betegségekkel bajlódott sokat, melyek végül is egyéb komplikációkkal 1963. szeptember 24-én halálát is okozták. Rovargyűjtő szenvedélye már fiatal éveiben jelentkezik. „Valamikor hatalmas rovargyüjteményem volt" írja egyik levelében. „Az első szép nagy gyűjteményem az első világháború alatt teljesen tönkrement, mert 1914-ben bevonultam, harctér, fogság . .. mire hazatérhettem csak töredékek maradtak'". „A gyűjtési szenvedély 1935-ben újból fellángolt bennem, de ezúttal csak lepkéket gyűjtöttem". „Későbbi gyűjteményem a 2. világháború alatt ment tönkre". Saját szavaival elmondva — ez a felszabadulás előtti 103