Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 2. (Szombathely, 1964)

Horváth Ernő: Adatok a növények fosszilizációjának kérdéséhez

nyi fosszilia új megjelenési formáját, köves szerkezetét. A dehidratáció üteme lassú, vagy gyors volta erősen befolyásolja a kovasavak szerkezetvisszaadó képességét és pl. hirtelen beszáradás esetén teljesen elveszthetik azt, vagy kissé enyhébb esetben a zsugorodás következtében a sejtek belsejében üregek keletkezhetnek. A jó megtartás előfeltétele a lassú vízvesztés, melyet szintén jelentősen befolyásolhat a beágyazó kőzet minősége és viselkedése (pl. kavics, homok vagy agyagos zárórétegek). В ehr end szerint, (In Lit. 8. Vadász p. 518.) amíg szerves kolloidokból álló protoplazma van a sejtekben, addig molekulárisán oldott anyagok, tehát kovasavak, sem hatolhatnak a sejtekbe; csak teljes kiszáradás után, a szerves kolloidanyag pusztulásával válik a sejtszövet szabaddá. Ennek előfeltétele szerinte a trópusi és szubtrópusi száraz és nedves időszak váltakozása. Nézetem szerint ez csak részben lehet így, méghozzá addig, amíg élő protoplazmáról van szó, habár ismerünk olyan növényeket is, melyek élő állapotban is vesznek fel kovasavakat, s azokat sejtjeikben elraktározzák. Az élő, egészséges plazma valóban igyekszik a molekulárisán oldott anyagokat távoltartani, de mihelyt élő volta megszűnt, megszűnt vele ez a gát is. A teljes kiszáradás által történő kolloidanyag pusztulás szerintem, nem hogy elősegíti, hanem egyenesen gátolja a kovásodást, hiszen már csupán a plazma helyét elfoglaló és ez által az egységes kapilláris hálózatot megbontó légbuborékok is lehetetlenné tennék a kovasavak egyenletes kicsapódását, és így a faanyag egységes kövesedését, melyek csupán magas hőfokú vizekben távoznának el belőlük. Ezzel egyidejűleg — legalábbis egy jó időre — megszűnne a plazma bomló anyagainak a kovasav oldott állapotát indikáló és egyben koncentráló hatása. A szükségelt száraz időszakra — szerintem is szükség van, melyet azonban a rétegek szárazra kerülése kell, hogy megelőzzön, sőt a kovasav gélekkel való telítődése is, melynek hatására lezajlik a gélek dehidratációja, s megtörténik a tényleges kőzettéválás. Nagyon érdekesek a kőszéntelepeken belüli kovásodott fatörzsek előfordulásai. Ezek nagyrészt álló helyzetűek, máskor elfekvőek, de mindig nagyobb méretűek. Az álló helyzetűek feltehetően a lápon éltek és annak a törzset idővel magasan elborító rétegei alatt, illetve között is még hosszú ideig élő állapotban fennmaradtak. Másokat nagyobb áradások hoztak és hagytak a lápon, melyeket idővel a láp tőzegesedő képződményeivel ismét elborított. Ezek az ellenállóbb fatörzsek, mint a könnyebben összenyomódó és tőzegesedő láptesttől idegen anyagok, a kovasavas oldatokkal szemben másként viselkedtek. A savanyú kémhatású tőzeges részletek már alacsony koncentrációnál is kicsapják a kovasavat és elősegítik annak gyorsabb megszilárdulását, mely a további kovásodás gátjává válik. Ezzel szemben a vastagabb, ellenállóbb anyagú fatörzsekben a szerves plazmaanyagok alkáliás bomláson mehetnek át, melyek a fentiekben elmondottak alapján elősegítői a kovásodásnak. A későbbiek során a savas kémhatású környezet a fatörzs kerületi részeiben megakadályozhatja ezt a folyamatot és így ezek a részek szénülhetnek, mint ezt sok példán szemléltethetjük. Ez a jelenség is azt bizonyítja, hogy a kovasavas oldatok felszívódása nem a kerületi részeken, hanem a tápanyag-csatornákon át történik. Ugyanez a jelenség észlelhető a kavicsokban és homokokban található szórványos fatörzseken, ahol a kövesedett maradványok környezete a kovásodás legcsekélyebb jelét sem mutatja, holott a kovagélekkel való átitatódás minden bizonnyal a leletes rétegben, vagy annak közvetlen szomszédságában ment végbe. Mindezek a példák ismét a szerves plazmaanyagok bomlásuk során kifejtett kovasav kondenzáló hatását igazolják. A kovásodás a növény szempontjából kétféle módon indulhat el. Az egyik, amikor a kovásodás az élő növényben indul meg, de legalább is akkor kezdődik, 9