Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 1. (Szombathely, 1963)
Dömötör Sándor: Simasági tsz-parasztok
kával. Lökkös bácsi úgy megijedt tőlük gyerekkorában, hogy a nyavalya is kitörte. Sok disznóságot csináltak a legények, rendetlenségeket, aztán eltiltották a csöndérek. 89 Újévkor a lányok gombócot főztek ; a legények nevét cédulára írták és beletették a gombócba. Amelyik gombócot legelőbb dobta föl a víz, az lett a leselkedő leány vőlegénye a következő évben. Nagy nevetések szoktak lenni, ha eltalálta a gombóc a valóságot. Amelyik gombócban nem volt cédula, az volt az agglegény. Az öregek mesélték, hogy a régi világban a huncutabb legények tuskót szoktak vinni a kocsmárosnak, mikor jól álltak már. Bort kaptak érte, pedig a kocsmaudvarról lopták. 90 A legényeket régen bekéresztölték a kocsmában. Ez volt a kocsmai keresztapaság. Ezután járhatott el a legény a lányokhoz, addig nem volt célegény. A legények búcsú másnapján reggel muzsikaszóval, táncolva mentek a lányos házakhoz tojást szedni. Addig nem mentek el, amíg nem kaptak tojást. A kastélban sonkát szoktak adni ilyenkor a legényeknek. Búcsú alkalmával mindenki tele van ennivalóval. Nagy szégyen, ha valaki ilyenkor nem tudja rendes ennivalóval, jóféle itallal megkínálni a betérő vendéget. A régiek hittek a boszorkányokban. Csitkentüskét tettek az ablakba, hogy be ne jöjjenek, mert hamar félrehúzták az embernek a száját. Bejöttek azok, mint a huzat, ha nem volt tüske az ablakban. 91 Éjjelenként egy fekete kotlóstik járt fiaival az utcán, mikor mentek hazafelé a kocsmából. Nem tudták elhajtani, akárhogy győzködtek vele. Nem tudták megütni, mindig elugrott, mikor közeledtek feléje. Ez a tik is boszorkány volt. 92 Gici bácsi mondja, hogy sokat éjjelezett már életében, de soha olyasmit nem látott, amilyeneket a régiek szoktak emlegetni. Csak a régiek hittek ezekben. Vasárnap délután egymásután jönnek a gyerekek, meg az unokák látogatóba Gici bácsiékhoz. — Kis bort hoztam a beteg papának! — mondja a lánya, és egy fél literes üvegben szép aranysárga színű bort dug a kezébe. — Öregpapa, mesellen! — kérlelik, és megindul a beszélgetés. Mindenki tud valami vidámat, valami érdekeset mondani. A régi időkben csak panaszkodni tudtak, ha összejöttek, most pedig eldicsekedni azzal, hogy mi mindent vásárolnak a városban. Gici Józsefné meséli, hogy a régi időkben még az udvarra is félve mert kimenni. Az uraság kertje felé nem is szabadott menni. Egyszer a méltóságos asszony a konyha felől behívott, és két nagy almát adott a gyerekeimnek. Tetszett neki, hogy milyen jól nevelem őket, mert minden nap látott velük a templomba menni. Ötven évvel ezelőtt a báróné kutyája mellett külön szobalány volt. Ha egy cselédgyerek kezet akart csókolni neki, nem engedte meg. — Menj innen! — 89 A közeli Bük községben 1890 körül felöltöztek maskarának, amikor farsangoltak. Az egyik legény leánynak volt felöltözve, aztán a szoknyája beleakadt a rokkába, amikor bementek a fonóba. A legények mind maskarába voltak ; legtöbbször leánynak öltöztek fel, mert így többet engedhettek meg maguknak, de szerettek szómatöröknek is felöltözni. A legény fehér gatyát vett fel, az alját lekötötte, aztán teletöltötte szalmával, az inget ugyanígy csinálta meg. Amikor mentek a szómatörökök nagy hangon a fonóba, odaszóltak a csöndérek: — Csak csöndesen járjatok legények! — Arcképet (álarcot) is tettek föl, hogy jobban féljenek tőlük. Szerettek felöltözni kecskének is. A kecske úgy készült, hogy fejszefejre rongyból fejet csináltak, nyelénél fogva a lábuk közé vették, fehér lepedőt terítettek magukra, meghajoltak, aztán mekegve szaladgáltak és öklelőztek. Volt úgy, hogy az öregasszony az ágy tetejére ugrott a kecske elől, hogy fel ne öklelje (Szombathelyi múzeum kézirattára: K—185. II. 4.) 90 Vö Ethn. LXII, 1951. 430. 91 Vö. Ethn. LXI, 1949. 278-280 92 Vö. Podmaniczky: i. m. 87. 188
