Az Alpokalja természeti képe közlemények 9. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2006)

Szél Győző–Bérces Sándor–Kutasi Csaba–Ködöböcz Viktor: A magyar futrinka (Carabus hungaricus Fabricius, 1972) hazai elterjedése és élőhelyei

Praenorica Folia historico-naturalia, IX (2006) kot követően Örkényben, a nyílt, árvalány haj as homokpusztán helyenként gyakori fajnak számított. A szintén ritka nagy pajzsosfutonc {Licinus cassideus) a sziklagyepekben és a homokpusztákon egyaránt kísérő faj a a magyar futrinkának. További jellegzetes, de gyakori kísérő faj ok még a pusztai tarfutó {Calathus erratus), homoki tarfutó {Calathus ambiguus) és sokpontos tarfutó {Calathus fuscipes). A MAGYAR FUTRINKA ÉLETMÓDJA A magyar futrinka életmódjáról viszonylag keveset tudunk, jóllehet a gyűjtési és megfigyelési adatainak a száma jelentős. Bizonyos, hogy e faj nyár végén-ősszel szaporodik, és főképp a lárvái telelnek át. A párzás és tojásrakás nyár végén-ősz elején zajlik, ekkor figyelhető meg a faj a legnagyobb egyedszámban. A lárvák megjelenése néhány héttel később következik be. A pócsmegyeri homokbuckásban 2005ben végzett saját megfigyeléseink alapján első ízben október végén figyeltünk meg mintegy 1 cm-es hosszúságú lárvákat, melyek az enyhe időjárás esetén november folyamán is aktívak maradtak. A populáció nagy része a talajban, lárva formájában vészeli át a telet, míg az imágók zöme a fagyok beálltával elpusztul, illetve a kisebb részben szintén áttelel (Hurka 1973). Feltehetőleg ezek az áttelelt példányok figyelhetők meg tavasszal, de többnyire jóval kisebb számban, mint nyár végén, amikor már az új nemzedék tagjai dominálnak. A kifejlett egyedek korára durva becslés tehető a rágok hegyének kopottsága alapján. A táplálkozás során ugyanis a tűhegyes rágok fokozatosan letompulnak. A teljesen hegyes rágójú egyedek ilyen módon fiatalnak tekinthetők, míg a mindkét oldali kopott rágóval rendelkezők az idősebb egyedek. Ez utóbbiaknál gyakran a végtagok (csáp, lábfej, lábszár) is letörtek. A leginkább fátlan vegetációban élő magyar futrinka a csendes nyárvégi és őszi napsütéses időszakban nappal is sokat mozog, bár alapvetően - a többi hazai futrinkafajhoz hasonlóan - éjszakai aktivitású. Egyes példányok tény észhelyükről olykor messze elkóborolnak, valószínűleg így magyarázható, hogy újabb területeket is viszonylag könnyen meghódítanak. A pócsmegyeri homokbuckásban végzett megfigyeléseink szerint az aktivitási maximum szeptember második felére esik, de hasonló tapasztalatokra tettünk szert a Keleti-Bakonyban is (KUTASI és SZÉL 2006). Egyes helyeken olykor nagy egyedszámban figyelhető meg nyár elején is, mint például Örkényben 2001-ben. A fogságban tartott magyar futrinka példányok jól etethetők földigilisztával, hússal, tojásfehérjével, almával, szőlővel, a természetes körülmények között élő példányok táplálkozásáról viszont ismereteink szerint nem állnak rendelkezésre irodalmi adatok. Pócsmegyeren végzett megfigyeléseink szerint a csapdapohárba esett magyar futrinka imágók gyakran felfalták a pohárba került mezei tücsök lárvákat {Gryllus campestris) és tarfutókat {Calathus-fajókat), míg Örkényben hasonló körülmények között egy ízben elpusztult fajtársukat is elfogyasztották. Feltételezhető, hogy a szabadban fő táplálékuk a gyepekben élő lágytestű és nem túlságosan gyors mozgású gerinctelenekből tevődik össze. JUHÁSZ Csaba a Budapesti Állatkert Rovarházában egy darabig tenyésztette a magyar futrinkát. Az 1971-ben Csornád vasútállomáson befogott egyedek október végén párzottak, majd tojásokat is leraktak. A kikelt lárvákra jellemző volt az erős kannibalizmus. A szépen indult tenyésztési kí51