Az Alpokalja természeti képe közlemények 6. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 2002)

Vidéki Róbert: A kőszegi Alsó-rétegk botanikai vizsgálata

Praenorica Folia historico-naturalia, VI (2002) MAGASKÓRÓS TÁRSULÁSOK (FILIPENDULO-PETASITION) Az igen jellegzetes megjelenésű magaskórósok nedves, tápanyagokban gazdag talajokon alakulnak ki. A magaskórósok eredetileg főként a patakkísérő égeresek (és nádasok) szegélytársulásai voltak, az égeresek kiirtása után állományaik kiterjedtek a patakok mentén és az egykori égereseket helyettesítik. Magaskórós társulások rétjellegű állományait találhatjuk erdőszéleken, lejtők alján, ahol a talajvíz felszíni közelsége miatt a termőhely erősen vizenyős. A magaskórósok állományai főleg a Magyar Középhegységben és a Dunántúlon elterjedtek. Lápi magaskórós (Filipendulo ulmariae-Geranietum palustris) — A társulás és más magaskórós valamint magassásos cönózisok elválasztása legtöbb esetben a felső szint dominanciáján alapul, a kísérőfajok zömmel közösek. Tágabb értelmezésben vett karakterfajai: Filipendula ulmaria, Geranium palustre, Angelica silvestris, Cirsium oleraceum és a ritka Trollius europaeus. Legelterjedtebbek a patakokat 0,5-3 méter szélességben kísérő szalagszerű állományok. (Ezeket az állományokat jelenleg a területünkön az Impatiens glandulifera adventiv gyomállományai váltották fel.) Nagyobb kiterjedésben (nem szalagszerű helyzetben) a terület természetesnek tartott magassásosaiban fordul elő. FÁS TÁRSULÁSOK Hegyvidéki égerliget (Carici brizoidi-Alnetum) — A Gyöngyös mentén, valamint a terület É-i részén nagyobb, típusos foltokat alkotó erdőtársulás. Koronaszintje zárt, egyszintes. A lombkoronaszintet elsősorban mézgás éger (Alnus glutinosa), magas kőris (Fraxinus excelsior) alkotja, a pataktól távol eső állományokban szálanként és főleg az égeres szélén törékeny fűz (Salix fragilis) is előfordul. Ez utóbbi faj a Gyöngyös mentén helyenként csoportosan lép fel, de a csoportosulás (5-10 idős egyed) kis kiterjedése miatt puhafás ligeterdő társulás (Salicetum albae-fragilis) megkülönböztetésére külön nem törekedtünk. A cserjeszintben Crataegus monogyna, Euonymus europaeus, Corylus avellana, Acer campestre, Salix fragilis nő. Helyenként összefüggően 2-3 méter magas feketebodza (Sambucus nigra) lép fel tömegesen. Gyepszintjét Galium aparine, Brachypodium sylvaticum, Lapsana communis, Dactylis glomerala, Lysimachia nummularia, Geum urbanum, Alliaria petiolata, Glechoma hederacea, Humulus lupulus, Ranunculus repens, Rubus caesius, Sambucus nigra, Urtica dioica, Caltha palustris, Iris pseudacorus, Carex brizoides, Ranunculus fie aria fajok alkotják. Külön említést érdemel a Carici brizoidi-Alnetum impatientosum glanduliferum szubasszociáció (SZMORAD 1994), amelynek elkülönítése helyenként a víz által terjesztett adventiv bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera) tömeges fellépése miatt indokolt. Az égerligetek szegélyvonalát követve (Fallopia x bohemica

4 és Solidago gigantea állományaival váltakozva) a szántott vagy kaszált területtől függően 3-5 méteres sávban, egyes helyeken az égerligetek alatt alkot erősen fajszegény állományt. BALOGH LAJOS szóbeli közlése. 13