Az Alpokalja természeti képe közlemények 3. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 1996)
VÍG К.: A Nyugat-magyarországi-peremvidék levélbogár faunájának alapvetése (Coleoptera: Chrysomelidae sensu lato) állatvilágáról. A Magyar Birodalom Állatvilága - Fauna Regni Hungáriáé az első ilyen jellegű összefoglaló mű a világon, méltó megkoronázása a magyar állattan művelői által kifejtett munkásságnak, az elmúlt évszázadok folyamán összegyűjtött ismeretanyagnak! Átlapozva az egyes állatcsoportok elterjedéséről írt fejezeteket, végigböngészve az egykori elterjedési adatokat, világosan kitűnik, hogy a Nyugatmagyarországi-peremvidék területéről kevés előfordulási helyről szerepelnek adatok a könyvben. Ez két okra is visszavezethető: viszonylag kevesen gyűjtöttek a térségben, vagy ha végeztek is gyűjtéseket, eredményeiket nem publikálták. A másik ok, ami egyes esetekben biztosan állítható is, hogy a Fauna Regni Hungáriáé szerkesztőihez nem jutottak el a terület állatvilágáról korábban megjelent publikációk. A századforduló idején a Magyar Földrajzi Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia és egyéb intézmények kutatói a Balaton és tágabb környékét tanulmányozták. Az eredmények majdnem három évtizeden keresztül A Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei című könyvsorozatban jelentek meg. Egy adott tájegység sokirányú, de egységes irányelvek alapján történő kutatása páratlan sikereket hozott. Magyarország területének megváltozása, illetve a taxonómiai-szisztematikai ismeretek gyarapodása szükségszerűen újabb, az ország egész területére kiterjedő, nagyszabású faunisztikai feltáró munkát hívott életre. Az ötvenes években indult útjára az a kutatási program, amelynek eredményei mind a mai napig újabb füzetekkel bővülő kiadványsorozatban láttak-látnak napvilágot. A Magyarország Állatvilága - Fauna Hungáriáé sorozat szerzői Magyarország állatvilágának egyes taxonjait mutatják be, határozókulcsot is mellékelve az azonosításhoz. Az említett kutatás induló éveiben jelent meg a Bátorligeti Természetvédelmi Terület élővilágát ismertető tanulmánykötet (SZÉKESSY, 1953). Az intenzív gyűjtő- és feldolgozó munka eredményeképpen Bátorliget az ország faunisztikailag legjobban kutatott területévé vált. Ez a program volt egyben az első, amely egy konkrét, védett terület élővilágával foglalkozott. A magyar faunakutatás harmadik szakaszát a természetvédelmi oltalom alatt álló területek élővilágának megismerése jelentette. A Magyar Természettudományi Múzeum szakemberei elsősorban a nemzeti parkok állat- és növényvilágát, míg a vidéki múzeumokban dolgozó faunisták-floristák lakóhelyük tágabban értelmezett környéke élővilágát kutatták. A nemzeti parkok természeti képét bemutató sorozatban {Natural History of the National Parks of Hungary) 1996-ban jelent meg a hetedik kötet (MAHUNKA, 1981, 1983, 1986, 1987, 1993, 1996; SZUJKÓ-LACZA, 1982). A Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai 40 év után ismét megvizsgálták Bátorliget élővilágát, amely kutatás elsődleges célja a faunában-flórában bekövetkezett változások megállapítása volt (MAHUNKA, 1990). „Л Bakony Természeti Képé" program megvalósítása 1962-ben kezdődött a veszprémi Bakony Múzeumban, PAPP Jenő irányításával. Az első ilyen jellegű vállalkozásként az országban, a későbbiekben mintaként szolgált a hasonló kutatások 6