Az Alpokalja természeti képe közlemények 2. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 1987)
Horváth, E.: A felső-pliocén ősföldrajzi, rétegtani és ősnövénytani problémái
agyagrétegből. A legjobb megtartású maradványok az alsóbb szintekből ismertek. A legidősebb felső-pliocén lelőhelynek az Egertől D-re lévő kerecsendi feltárást tekintem. Anyagát még az 1960-as évek elején Legányi Ferenc gyűjtötte. A leletes rétegeket magam már nem láthattam, mert mire eljutottam Kerecsendre, a téglagyárat felszámolták és a fejtést elöntötte a viz. Mire a viz beszáradásának reményében ismét visszamentem, addigra már fel is töltötték. E lelőhely flórája átmeneti jellegű a felső-pannon és a felső-pliocén között. Ez az a szint, mely a KRETZOI-féle felső-pliocén faunával szinkronizálható. Növényei közül az idősebb jelleget a Glyptostrobus europaeus /BRíJGT./ HEER , a Magnolia dianae IfflG. , a Betula prisca ETT. , a Betula macrophylla HEER , az Alnus hoernesii S TUR , az Alnus subcordata C.A.MEY. , az Alnus cecropiaefolia /ETT. /BERGER, a Quercus pseudoalnus ETT. és a Juglans acuminata A.BR. adják. Közöttük jelentős példányszámban szerepelnek már a fűzfa-félék, mégpedig nem csak az ősibb harmadkori fűz fajokkal, hanem már a maiakkal, mint pl. a Salix cinerea , S. repens, S. dasyclada , stb.. Időben utána a tömördi lelőhely következik. Itt aránylag nagy számban szerepel a Glyptostrobus europaeus /BRNGT./ HEER , mellette a Salix cinerea L. és az Alnus incana L.. Ezek kisebb tavak üledékében maradtak meg. A legjobb megtartású leleteink a folyóvizek morotváinak nagyon finom agyagrétegeiben maradtak fenn. Ezek közé tartoznak a séi, sótonyi, kemenesmihályfai leletegyüttesek. A séi ugyan az előzőknél fiatalabb, mégis tartalmaz csekély számban Glyptostrobus europaeus /BRNGT./HEER lenyomatokat, sőt mellette az Osmunda parschlugiana/UNG./ ANDREÁNSZKY lenyomatai is előkerültek. Ezek a fajok a felső-pannon középső, oszcillációs szintjének voltak területünkön mocsárerdőt alkotó elemei. Ezek a Kőszegi-hegység déli lejtőivel határolt és általa felfűtött mikroklimáju refugiumokban élték tul korukat. Mellettük a fűzfa-félék 12 faja volt a domináns. Ezek a Salix cinerea L. , S. viminalis L. , S • repens L. . S. fragilis L. , S. dasyclada WIMM. , S . myrtilloides L. , S. purpurea L. , S. alba L. , S. elaeagnus SCO P., S. retusa L. , S. triandra L. es a S . caprea L .. Közülük külön figyelmet érdemel a S. retusa L. , mely egy alhavasi törpe-fűz. A melegigényes fajokkal való együttlétét a terület nagymérvű vertikális tagoltságával magyarázhatjuk. A Kőszegi-hegység térségében vagyunk itt, mely a felső-pliocénben a mainál jóval magasabb lehetett, ahol a felső régiókban klimatikusan már alhavasi feltételek lehettek, egyrészt a magasság, de inkább már az időszak klimájának felfokozott lehűlése következtében. Egy másik érdekes jelensége a séi flórának az, hogy megjelenik egy olyan nemzetség, melynek fajai a miocénben óriási tömegben éltek a korabeli lápokon. Ez a Myrica nemzetség, mely a miocén végefelé fokozatosan eltűnt flóránkból, s a pannonban már egyáltalán nem található. Ugyanakkor itt a séi lelőhelyen ismét megjelenik az alsó rétegekben. Ez a faj azonban már nem a harmadkori rokonsági körbe tartozik, hanem már a mai Myrica gale ősét kell benne látnunk. A séihez hasonló a sótonyi flóra, itt azonban a Glyptos trobus és az Osmunda már hiányzik. Uj elemként jelentkezik a még ugyancsak melegigényes Salvinia na tans L. . A következő flórák fajokban már mind szegényebbek. Általában mindenütt eltűnnek a pannon elemek és a füzek vállnak szinte egyeduralkodóvá. Mellettük az egyszikűek jelentősek még. A füzek vonatkozásában is később változások következnek, amennyiben fajgazdagságuk is beszűkül és szinte csak a Salix cinerea L. marad uralmon. Az ilyen lelőhelyek már a felső-pliocén legfelső szintjét képviselik. Az utóbbi lelőhelyek beágyazó anyaga is már durvább, véko -
