Az Alpokalja természeti képe közlemények 2. (Praenorica - Folia historico-naturalia. Szombathely, 1987)
Horváth, E.: A felső-pliocén ősföldrajzi, rétegtani és ősnövénytani problémái
folyami homokoknak az elegyengetése, áltelepitése, átmozgatása. Az ekkori átmozgatás során pusztul el ezekben a homokokban a korábban bennük volt flóra és fauna. így jöttek létre a SÜMEGHY /1955/ által is már felismert "meddő Uniós homokok'.' Ezek vastagsága a 25-30 m-t is elérheti. Ezekben megszűnt a keresztrétegzettség. Helyette a gyakorta beszáradó, sekély tavakra jellemző módon limonit és mangán csikók alakultak ki. A felső-pliocén alsó szintjét tehát ezek az u.n. "meddő Uniós homokok" képviselik. A következő szakaszban odáig jut ez az északfelé történő kibillenés, hogy a határozatlan irányú és általában még inkább areális eróziós munkát végző vizek fokozatosan lineáris vízfolyásokká válnak. Ekkor indult meg tehát a mai vízfolyásaink őseinek a megjelenése és a lineáris folyóvíz hálózat kialakulása. Ekkor jelennek meg a Murától elvált Ős-Rába, az Ős-Pinka, az ŐsGyöngyös-Répce vizfolyásai a tájban, melyek kezdetben kelet-felé haladva, a Bakony szomszédságában egyesültek talán az Ős-Rábával és innen nagy ivben észak-felé fordulva torkolltak a Győri-katlan vizgyüjtő medencéjébe. Ebben á szakaszban történhetett meg a Visegrádi szoros áttörése is, hiszen a Győri medencébe érkező rengeteg viznek valahol a Nagyalföld felé lefolyás kellett nyernie. Ebben egy darabig a Móri-árok is vállalhatott szerepet. Ennek az időszaknak az emlékét őrzik a jelentősebb korabeli ősnövénylelőhelyeink is, pl. Sótony, Sé és Kemenesmihályfa, hogy csak a jelentősebbeket említsem. Ezek a vizfolyások a kezdeti időben a már elegyengetett térszinen erő- ' sen meanderezve haladtak erózióbázisuk felé, miközben medrüket a meddő Uniós homokba mélyítették. Idővel a kanyarulataikat átvágva morotvákat hoztak létre, melyek lassan finom agyagos üledékekkel feltöltődtek, magukba ágyazva a morotvákba kerülő növényi maradványokat. Ezekből ismerjük az emeletre jellemző flórát. A séi lelőhelyen az ásatás során az eredeti mederfenékig kiszedtük az agyagréteget, mely után nagyon jól látható volt az eredeti vizfolyás mikroredős mederfeneke, tanúsítva, hogy a mederben eredetileg egy gyorsfolyásu, aránylag sekély vizű patak folyhatott. A séi lelőhely mederkitöltésében talán az Ős-Pinka, a sótonyiban és a kemenesmihályfaiban az Ős-Rába, a hidegségiben pedig az Ós-Ikva hajdani nyomvonalát ismerhetjük fel. A következő időszakban ismét az egész területen egy általános, de nem egyenletes, lassú, több ütemű süllyedés indult meg. Eredményeként a mélyebb fekvésű süllyedékekben vastagabb telepedésü, magasabb csillámtartalmu, szürke, szürkés-sárga homokok, mig a sekélyebb részeken a közeli szállítás és a sekély vízzel való boritottság miatt feldolgozatlan, osztályozatlan, durva, nyers, agyagos-homokos képződmények keletkeztek, melyek az üledekanyagba keveredett korabeli szerves törmelékek hatására limonitcsomósak lettek. Ezeknek a bélyegeknek az alapján nevezzük ezeket a rétegeket "tarka agyagok"-nak, mely összefoglaló név és a rétegsorban lévő homokos frakciókra is vonatkozik. Kozettanilag es retegtanilag ezek jellemzik a felső pliocent. A lassú, több ütemű süllyedések leállását egy-egy vékony, 10-30 cm vastagságú, sötét szinü, magas humusztartalmú lápi agyagcsik jelzi. Ekkor a térszín rövidebb .ide- * ig láprét lehetett. E rétegben eddig növényi fossziliát nem találtunk, talán pollenre érdemes lenne megvizsgálni. A területet különféle tektonikus mozgások is érték, melyekre a rétegek különféle dőléséből következtethetünk. A séi feltárásban nagyon jól látszott, hogy az eredetileg vizszintes telepedésü rétegek északi irányba mintegy ll°-os 26 •
