Az Alpokalja természeti képe közlemények 12. (Praenorica - Folia historico-naturalia Szombathely, 2012)

1. VIZKELETY Éva: Algológiai vizsgálatok a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer területén 1985-1988 között - A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer (KBVR) létrehozásának indokai

VIZKELETY Éva - VARGA Erika: Algológiai vizsgálatok a Kis-Balaton térségében A Balaton vízszintjét a rómaiak kezdték el szabályozni, amikor a mai Siófoknál zsilipet építettek, és ezen keresztül csapolták meg a tavat. A zsilip később feliszapolódott, tönkrement és a tó vízszintje jelentősen megemelkedett. A középkorban a tó vize elárasztotta a Tapolcai-medencét és a Zala alsó szakaszának völgyét. Tihanyt az 1055-ben kelt Tihanyi Alapítólevél szigetként említi. Az 1800-as évekig a Kis-Balaton területét víz borította Bókaháza-Hévíz-Keszthely-Sávoly közötti területen. A 19. században kezdték meg a lecsapolást, hogy a mocsaras területeket kiszárítsák, és az öblöket víztelenítsék. A lecsapolást BESZÉDES József mérnök tervei alapján végezték, később a déli vasút vonalának kiépítésekor, a siófoki zsilipet megnyitották, s ezzel a tó vízszintjét 102,6 m Adria felettre csökkentették. Az alacsony vízállás miatt a Zala alsó szakasza szárazra került, a szabad vízfelületek összezsugorodtak (

LÖTZ 1986). A vízszintszabályozás után megindult a betorkolló vízfolyások rendezése, a Balaton partvonalának kiépítése. A beavatkozások következményei az 1870-es években már jelentkeztek. A Kis-Balaton által megkötött hordalékot a Zala a szabályozás óta a Keszthelyi-öbölbe szállította, s ott okozott feliszapolódást. A feliszapolódással az eutrofizáció folyamata felgyorsult és a Kis-Balatonra jellemző növényfajok a Balatonban is megjelentek. A vízminőségvédő funkcióját éppen akkor szüntették meg, amikor a fejlődő civilizáció, az intenzív mezőgazdaság, a növekvő idegenforgalom, ipari fejlődés egyre jobban szennyezte a tóba torkolló vizeket. A Balaton tápanyagterhelésének növekedését először a hínárfajok elterjedése jelezte. Erre a jelenségre BORBÁS (1900) már a századfordulón felhívta a figyelmet. A feliszapolódás jelenségét részletesen CHOLNOKY (1918) írta le. A vízminőség romlását az 1950-es években már az algák elszaporodása is jelezte. A Keszthelyi-öbölben 1966-ban nagy vízvirágzás alakult ki, amit fonalas kékalgák okoztak (HORTOBÁGYI & KÁRPÁTI 1966, 1967). 1975-től kezdve a Zalán Fenékpusztánál és 1977-től Zalaapátinál napi gyakorisággal mérték a Zala vízhozamát, a folyó által szállított lebegőanyag, nitrogén és foszfor mennyiségét (Joó & LÖTZ 1980). A vizsgálatok megállapították, hogy a folyó évente 500 millió m

3 vízzel 300 tonna foszfort, 3000 tonna nitrogént és 30 000 tonna lebegőanyagot szállít a Keszthelyi-öbölbe (Joó & POMOGYI 1989). A KIS-BALATON VÍZVÉDELMI RENDSZER (KBVR) LÉTREHOZÁSÁNAK INDOKAI A Balaton eutrofizálódása az 1970-es évektől kezdve felgyorsult. A trofitás emelkedése különösen a tó nyugati medencéjében (Keszthelyi-medence) jelentkezett nyári algavirágzás formájában (VIZKELETY 1987-1988; VÖRÖS et al. 1983). A Balatonban felhalmozódott növényi tápanyag nagy részét a tavat tápláló Zala folyó szállította, amely a tó nyugati részén ömlik a tóba. A szakemberek arra az álláspontra jutottak, hogy a Zalán érkező tápanyagok és szennyező anyagok tóba jutását meg kell akadályozni, miután a diffúz, jórészt mezőgazdasági eredetű szennyezés a keletkezés helyén nem tartható vissza (Joó & LÖTZ 1980). Erre a célra terveztek két részből álló vízvédelmi rendszert a Zala alsó szakaszának árterületére. Az első tanulmánytervet a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságon dolgozták ki (LOTZ 1986). A cél az volt, hogy a régi mocsárvilágot visszállítva, a Zalával érkező tápanyagokat a vízi és mocsári növényzet vegye fel, még a Balatonba torkollás előtt. Ezzel az 9