Az Alpokalja természeti képe közlemények 10. (Praenorica - Folia historico-naturalia Szombathely, 2008)

ram keretében intenzív gyűjtések, amelyet 1993-tól „Az Őrségi Tájvédelmi Körzet Természeti Képe" kutatási program követett (VlG 1999). Figyelembe véve a hazánkban honos bogárfajok igen magas számát, illetve életmódjuk sokféleségét, nem csodálkozhatunk, hogy bogarak sikeres gyűjtése mennyire különböző gyűjtési technikákat igényel, s csak az számíthat faunisztikai szempontból jelentős eredményre, aki a gyűjtést idejének, lehetőségeinek megfelelő mértékben egy, vagy néhány bogárcsaládra korlátozza, illetve ezek kutatásában mélyed el. Ezt a tényt többen felismerték, s a számos gyűjtő által választott cincérek családjáról az utóbbi másfél évtizedben jelentős mennyiségű faunisztikai adat gyűlt össze. Önálló, összefoglaló közlemény azonban Vas megye cincéreiről eddig nem jelent meg. Jelen munkánk célja az eddigi faunisztikai eredmények és adatok lehető legteljesebb mértékű összegezése. A VIZSGÁLT TERÜLETEK ÉS A KUTATÁSTÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK A megye területének kistájakra és kisebb résztájakra való felosztása esetenként nehézséggel jár, mivel számos szerző más-más névvel illette ugyanazt a területet és előfordul, hogy ugyanazon név alatt más és más területet értenek. Jelen publikációban ÁDÁM (1975) által közölt tájbeosztást vettük figyelembe (1. ábra). A Kőszegi-hegység A Kőszegi-hegység és annak közvetlen déli és keleti előtere, az ún. „Kőszeghegyalja" a Központi-Alpok keleti részének végződése. A vonulat nyugati része már Ausztria területére esik: a Rohonci-hegységben (Rechnitzer Gebirge) folytatódik, s ezen túl a Borostyánkő-hegység (Bernstein) alkot közvetítő láncszemet az Alpok belseje felé. A Kőszegi-hegység kőzeteinek zömét a földtörténeti középkorban keletkezett metamorf kristályos palák alkotják. A hegység fő gerincét az Irottkő (882 m) - Kendig (726 m) - Irány-hegy (665 m) - Pintér-tető (497 m) kelet felé egyre alacsonyodó vonulata adja, ebből északnyugat és délkelet irányba oldalgerincek ágaznak el. Ezek hazánk területére eső északnyugati leágazása a Tábor-hegy, a délkeletiek pedig a Kalapos-kő, a Szent Vid és a Szabó-hegy, valamint a Kálvária. Klímája hűvös, de kiegyensúlyozott, csapadékos. Az évi csapadékmennyiség mindenhol 800 mm felett van, a Stájerházaknál pedig a 912 mm-t is eléri. A Kőszegi Tájvédelmi Körzet 85 %-át, mintegy 3455 hektárt borít erdő. Az erdőtársulások közül a gyertyános-tölgyesek és a bükkösök foglalják el a legnagyobb területet. A patakokat fajgazdag égerligetek kísérik, kuriózumként megjelenik a hársas törmeléklejtőerdő, a hárs-kőris sziklaerdő és egy posztglaciális reliktum társulás, a sziklai erdeifenyves. Az évszázadok óta folyó erdőgazdálkodás átalakította az erdők képét. A többkorú, fajgazdag őserdők helyét számos helyen telepített fenyvesek foglalják el, melyekben az erdeifenyő (Pinus sylvestris) és a lucfenyő (Picea ahies) dominál. Eltűnt a korábban hazánk terültén egyedül innen leírt jegenyefenyvesbükkös társulás, amelyre napjainkra már csak az Irottkő környékén szálanként előforduló jegenyefenyők emlékeztetnek (VlG 1999). S