Az Alpokalja természeti képe közlemények 10. (Praenorica - Folia historico-naturalia Szombathely, 2008)

Enying, Érsekcsanád, Harkány, Kétújfalu, Kölked, Máriagyüd, Matty, Nagyharsány, Nagyszakácsi, Orfü, Palkonya, Pellérd, Potony, Romonya, Túrony, Velence (HEGYESSY és KOVÁCS 2003) (32. ábra). Vas megye faunájára új, valószínű, hogy a megyében további helyekről is elő fog kerülni. Lárvája fűfélék, főleg a közönséges tarackbúza (Agropyron repens) szárában fejlődik (KOVÁCS és HEGYESSY 1997a; HEGYESSY et al. 1999b). Az imágó fő rajzási ideje május közepétől június közepéig tart. Szigetszerű foltokban él, néha mindössze néhány négyzetméteres területen ta­lálható. Tápnövénye szárán, levelein tartózkodik, főként fühálózással gyűjthető. Vé­dett. (V. tábla: d) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A szerzők köszönetüket fejezik ki KOVÁCS Tibornak (Mátra Múzeum, Gyöngyös) és KUTASI Csabának (Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc) a kézirat elkészíté­se során adott tanácsikért, illetve HEGYESSY Gábornak (Kazinczy Ferenc Múzeum, Sátoraljaújhely) a kézirat gondos lektorálásáért. Külön hálával tartozunk RETEZÁR Imrének (Budapest), a színes fényképek elkészítéséért. IRODALOM ÁDÁM L. (1975): A Nyugat-magyarországi-peremvidék. - In: ÁDÁM L. és MAROSI S. (szerk.): A Kisalföld és a Nyugat-magyarországi-peremvidék. Magyarország tájföldrajza 3. Budapest, Akadémiai Kiadó, pp. 229-546. ALLENSPACH, V. (1973): Coleoptera Cerambycidae. - Insecta Helvetica Catalogus, 3: 1-216. BORSOS S. (1998): Adatok Marcali környékének cincérfaunájához (Coleoptera: Cerambycidae). - Somogyi Múzeumok Közleményei, 13: 287-289. CSÍKI E. (1941): Adatok Kőszeg és vidéke bogárfaunájának ismeretéhez. - Dunántú­li Szemle, 8: 159-168, 283-288, 332-338. (Reprint: A Kőszegi Múzeum Köz­leményei - Publicationes Musei Ginsiensis, 2(6): 1-24.) DEMELT, C. (1966): Die Tierwelt Deutschlands und der angrenzenden Meeresteile, 52. Teil II. Bockkäfer oder Cerambycidae. - Jena, VEB Gustav Fischer Verlag, 115 pp. FREH A. (1878): A kőszegi katholikus kisgymnasium terménytári gyűjteményei. ­In: STERN P. (szerk.): Ertesítvény a Kőszegi Katholikus Kisgymnasiumról 1877-78. Szombathely, pp. 11-23. GASKÓ B. (1982): Cerambycid beetles developing on the willow, Salix alba in Körtvélyes. - Tiscia, 17: 143-154. GYŐRÉI J. (1944): Sopron környékének cincérei. - Soproni Szemle, 8: 1-23. HEGYESSY G. (1992): Az Alpokalja cincérei I. - Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője (1991), 20(2): 75-121. HEGYESSY G. (2000): A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola rovargyűjtemé­nyének magyarországi cincérei (Coleoptera: Cerambycidae). - A Berzsenyi Dániel Főiskola Tudományos Közleményei, XII. Természettudományok, 7: 23-35.

Next

/
Thumbnails
Contents