Az Alpokalja természeti képe közlemények 1. Az Alpokalja kutatók I. konferenciája előadásainak kivonatai (Szombathely, 1981)

Horváth Ernő: Az Alpokalja kutatás hat esztendje

AZ ALPOKALJA KUTATÁS HAT ESZTENDEJE Horváth Ernő Az 19 76-os esztendő uj korszakot nyitott a szombathelyi Savaria Múzeum Természettudományi Osztályának és a Nyugat-dunántúli tág kutatásának történetében is. Ekkor indult el az ALPOKALJA TER­MÉSZETI KÉPE kutatási program munkája. Tanulmányozási tervét és programtervezetét még 19 7 5 novemberében HORVÁTH ERN6 fogalmazta meg. A szervezéséhez és az indításhoz jó tapasztalatokat szerez­hettünk a 14 évvel korábban indult testvérprogramunknak, a Bakony Természeti Képe kutatási programnak a gyakorlatából is. Programunk megszervezését és elindítását több tényező is segí­tette, illetve szorgalmazta. Segítette az, hogy a múzeum igazgató­jának és az osztály vezetőjének elképzelése és terve találkozott egymással es a korszerű igenyekkel is. így anyagi bázist is te­remtve megnyílt az ut az elképzelések megvalósításához, egy átfo­gó regionális program kidolgozásához és beindításához. Szorgal­mazták a munkát a környezetünkben folyó nagyarányú átalakulási folyamatok is, melyek a természetes környezetben is mélyreható változásokat idéznek elő. Kivánatos tehát a pillanatnyi állapot mielőbbi felmérése, rögzitése és adatainak kiértékelése, hogy ezek birtokában megkísérelhessük a természet egyensúlyát szaksze­rűen fenntartani, vagy helyreállítani. De sarkalltak a kutatásra a Nyugat-Dunántúl kutatottsági térképén éktelenkedő fehér foltok is. Regionális kutatásokra vonatkozó hasonló elképzelések már jóval korábban is születtek. Még 19 5 3-at irtunk, amikor mint a Művelő­dési Minisztérium Múzeumi Főosztálya Vidéki Osztályának munkatár­sa, foglalkoztunk a vidéki muzeumok természettudományi muzeoló­giája megszervezésének és megteremtésének lehetőségeivel. Már akkor megszületett az a gondolat, hogy a vidéki természettudományi 15

Next

/
Thumbnails
Contents