Krisztin Ernő szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Múzeum III. Évkönyve (Szombathely, 1929)

Annales Sabarienses - FÁBIÁN Gyula: Gróf Erdődy Gyuláné, sz. Gróf Széchenyi Emilia. (1866-1928)

50 félét is érzek, mert hiszen én foglalkozom először behatóbban gróf Erdődy Gyuláné művészetével. A főrangú társaság, amelynek tagja volt, valószínűleg a legnagyobb elismeréssel adózott a művészetének. De nem tekintette ezt a művészetet olyannak, mint amely komoly hivatása lehetne egy főrangú mágnásasszonynak, aki csillagkeresztes és paíotahöigy. Még nehezebb a grófnő művészetéről a közönségnek, legnehezebb azonban a művészeknek beszélni. Grófnő és művész?! Ha azt hallja valaki, azonnal hajlandó dilettantizmusra gondolni. Sokszor láttam gróf Erdődy Gyuláné mnukáit, ilyenkor kénytelen voltam megvallani, hogy ezeket a képeket vérbeli művész alkotásainak tartom. Meg vagyok győződve arról, hogy egy bizonyos idő távlatán keresztül nézve, gróf Erdődy Gyuláné művészete osztatlan elismerésre és méltánylásra talál i^emcsak abban a környezetben, amely ismerte, hanem a műtörténetben is elfoglalja azt a helyet, amelyet megérdemel. Gróf Erdődy Gyuláné ízig-vériig naturalista festő volt. Első kísérleteitől kezdve az utolsó képéig minden munkája tiszta és őszinte naturalizmus. Először a természetet szereti meg, azután a természeten keresztül a művészetet. Nála a művészet nem cél, hanem eszköz, amellyel a természetet akarja kifejezni. Szerinte a természetben annyi a szépség, hogy azt elegendő felkeresni és azt kifejezni. Ez neki elegendő. Művészetében őszinte, mindig finom és előkelő. Maga sokat keres és kutat. Amikor tanulni nyílik alkalma, megelégszik azzal, hogy biztosan rajzoljon, egészségesen lássa a fényt és a színeket. A többit a természetre bízza: majd az, — a természet -— igaz mester, amelytől mindent vár és mindent megkap. Mint olyan, akinek egész világa a természet, hamar beleéli magát a plain air-festésbe. A szabad levegőn való festés a legkedvesebb foglalkozása. Gyorsan, tüneményes biztonsággal fest, még mielőtt elváltoznék valami hangulat, már megfogta, lekötötte, a vászonra vetette. Biztos munkája azt a látszatot kelti a felületes szemlélőben, mintha aprólékos lenne és ebben merülne ki minden igyekezete. Pedig ez nem így van. Elég szélesen és egyszerűen fest, de rendkívül alaposan és kiváló színérzékkel, úgyhogy a szemlélőnek nem kell a képe mellé semmi magyarázat, hogy azt megértse. Művészetének érdekes különlegessége van. Szereti a virágokat a tövükön kint a napsütésben, a szabad levegőn megfesteni. Sok, igen sok az ilyen képe. Ha a vörösvári parkban szép mályvák nyílnak, valami szép bazsarózsa bontogatja a szirmait vagy a giicinia teljes pompájában ragyog a kastély falán, — a igrófnő egész biztosan meglátogatja, odaül melléje és áhitatos gyöngédséggel festi le. Nem restel egy akkora vásznat szentelni a gliciniákra, amekkora egy terem fallát egészen eltakarja, hogy azon a glicinia csodálatos virágpompáját megfesse. A mályvás képén a napsugaraiban égő virág