Várady Imre szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Muzeum II. Évkönyve (Szombathely, 1927)

Szépirodalom és irodalomtörténet - KRISZTIN Ernő: Ünnepi beszéd

§6 nemcsak ó-klasszikus verselőink sorában, hanem lelke kincsesházának töretlen fényű gyöngyei ott ragyognak a világirodalom ódaköltésének szikrázó diadémjában is. Mint magános, zöld mohlepte szikla a viharzó tenger közepén, fenséges nyugalommal, borongó homlokkal és dacos keménységgel állja a tajtékos hullámok verését. Bár a szirten trónoló világítótorony biztos utat mutat a révkereső magyar lelkeknek, a komor egyedüllét sokszor ránehezedik a harcos remetére. A titáni küzdelem idegsorvasztó robotja megingatja önbizalmát és borús fellegek árnyékolják be homlokát. Az aggódás tépelődései közepette önmagába fordul és a nagy természet néma szemlélése és a végtelen döbbenetes nagyszerűsége lecsititja lázongó lelkét és mély alázattal borul le az örök Titok előtt. Költészete viharzó élniakarás, bátor életigenlés, a csüggedés pillanataiban fáradt beletörődés. Lantja még el sem pihen, mikor ősmagyar ereje és szittya vére új életre serkenti a nemzet petyhüdt organizmusát. Magasra tartott fáklyájától mindenhol az országban őrtüzek gyúlnak, hogy a megindított nemzetmentés nagy munkájának messze elvilágítsanak. .. Életsajkája lassan kikötött a földi enyészet partján, ... de szívverése tovább dobog nemzete kebelében és a lelkéből kiszakadt meteorszilánkok tovább ragyognak a magyar Parnasszuson. . . Elborulások ködös estéin, kétségbeesés zokogó óráiban, világrengések és országpillérek összeomlása éjjelén fel-feltünik fényes csillagzata a magyar égbolton, bűvös csóvájával dfelejes áram fut át tagjainkon és megtört leikeink újból összefornak. Az idők korlátján kihajló glóriás alakja most is itt lebeg felettünk és dörgő szózata fülünkbe harsogja: „Merj! a merészség a fene fátumok Mozdíthatatlan zárait átüti, S a mennybe gyémánt fegyverével Fényes utat tusakodva tör s nyit."