Várady Imre szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Muzeum II. Évkönyve (Szombathely, 1927)

Szépirodalom és irodalomtörténet - KRISZTIN Ernő: Ünnepi beszéd

Ünnepi beszéd. Mondotta: Dr. Krisztin Ernő a Celldömölkön 1926. május 9-én tartott országos Berzsenyi-ünnepségen, Hölgyeim és Uraim! Forró nyári nap szórja szét öldöklő sugarait. Varázslatos délibáb remeg a kiégett földeken. Ménes, gulya kókadt fejét a földre szegi. Egy-egy száradó akác tövében lomhán lustálkodik a csikós. A vakító fényben hunyorgat a szemével és a távolban csillogó templomtornyot kutatja, A falvakban pedig álmosan szunyókálnak a viskók, szemükre húzott nádfedelekkel. Ember nem látható, élőlény nem moccan. Itt-ott az ágakon bóbiskoló madarak gubbasztanak. A táj fülledt levegője meg se rezzen. De valahonnan a nyugati végekről, az Alpesek aljáról üdítő, hűvös szélroham támad és száguldó iramban végignyargal a mákonyillatú, magyar térségeken. Maga előtt karámokba hajtja a felhőnyájakat és viharrá dagadva szakadó záporral paskolja a kiszikkadt rónákat. A föld kicserepesedett ajka megnedvesül, a fák elalélt tagjai felfrissülnek és a magyar horizont zöldbe borul. .. Valamikor így nehezült meg az idők járása és ólomlábakon vánszorgott tovább. Sivár pusztaság, tehetetlen maga-nemtörődömség és kongó üresség lakozott a lelkekben. Néha-néha az erősebbeknek, a nyakasabbaknak megmozdult a szárnyuk, de felröppenni nem tudtak. Keletről elszármazott egykedvűséggel az üres mának és a bizonytalan holnapnak biztosan őrlő malomkövei között morzsolódtak. Lassan lepergett volna a nemzet homokórája is átkos fatalizmus jármában nyögve, ha meg nem mozdult volna élő lelkiismerete, az önmagát emésztő Berzsenyi lelke. Félreeső magányában tépelődve az éj titokzatos óráiban felidézte az enyészetbe siető dicsőséges mult hazajáró szellemeit. Kísérteties alakjai mögött lehelletszerű ködfátyolon át lepergett tizennyolc század vérkönnyes, de győzedelmes diadalmenete, honszerető és hazátmentő nagyjaink és szivós, makacs, verejtékező fajtánk élet-halálharca. Sehol megállás, sehol megtorpanás, sehol gyáva meghunyászJcodás. Ha megkondult is a lélekharang, ha halállal vívódott is, kínpadra feszítve is csak eszméletét veszítette el, de örök álom nem zárta be a szemét. Töprengései közepette Berzsenyi elérkezett a mához. Ijedten eszmél bajaira s keserű diagnózis érlelődik benne. Amerre csak tekintete téved, halálos álomkór jelei rajzolódnak elé. Mintha bűnös