Várady Imre szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Muzeum II. Évkönyve (Szombathely, 1927)

PÁVEL Ágoston: F) Könyvtár

86 irományai szerint a tagok létszáma 1910—1920-ig, tehát 10 teljes esztendőn keresztül csak 1089 volt, egy évre tehát átlag 109 tag esett. Ami a könyvtár adminisztrációját illeti, a korábbi nehézkes kérőlaprendszerről áttértünk a praktikusabb és olcsóbb kartoték­rendszerre. A könyvkiadás munkáját napi 5 órában (d. e. 10—12-ig, d. u. 3—6-ig) Paukovits Rózsi kisasszony látja el mind a közön­ségnek, mind az egyesületnek legnagyobb megelégedésével. A könyvállomány az 1926. év folyamán 2633 müvei gyara­podott és pedig vétel útján 2208 kötettel, állami letétekből 23 kötettel és 27 évfolyam folyóirattal, csere útján 29, adományozásból 292 kötettel és 54 évfolyam folyóirattal. Beköttettünk 1694 kötet könyvet, eladtunk illetve elcseréltünk 656 kötetet. Az 1927 január elseje óta a gyarapodás további 1410 kötet, aminek 95 százaléka vétel, még pedig igen előnyös részletfize­tési feltételekkel. Kötésbe 1927 január 1-je óta 1174 kötetet ad­tunk, úgyhogy az 1927. év első 4 és fél hónapjára vonatkozó ezen adatokkal az 1926. évnek fentebb közölt adatait kiegészítve kitű­nik, hogy másfél évnél rövidebb idő alatt könyvtárunk 4043 kötettel gazdagodott (még pedig 85 százalékban idegen támogatás nélkül, a saját emberségéből és a saját élelmességéből). Ugyanezen idő alatt összesen 2868 kötet könyvet köttettünk, ugyancsak a magunk kenyerén. Beszédes számok ezek, amelyekre méltán büszkék lehe­tünk. Még egynéhány hasonló szerencséjü és hasonló termésű esztendő és csűreink színültig megtelnek áldott élettel. Jól tudjuk, hogy a termésnek nem minden egyes szeme érett, nemes búza­szem, de ami a mohó betakarítás hónapjaiban nem esett keresz­tül a mi rostánkon, majd kihull a legközelebbi évek értékkereső és gyomláló rostálásain. A fillér pénz és egyetlen portörlő rongy nélkül megindult új gazdálkodásnak kezdeti állapotában kénytelenek voltunk berendez­kedési tárgyakat is kettős példányok ellenében cserélni, vagy kata­logushirdetésekben elszámolni; így szereztünk két darab kefét, 9 törülközőt, 6 portörlőt, asztalterítőt, szekrény- és ablakfüggönyt, virágtartót, papírkosarat, 2 drb. szőnyeget, 9 méter glottot 3 munka­köppenyhez, így festettük ki az irodát, a mosdót és az írópultot. Végül hálás köszönettel emlékszem meg azokról, akik az év folyamán akár pénz-, akár könyv-, akár egyéb adománnyal támo­gatták a könyvtárt. 1. Pénzbeli adományok: Wagner Géza festő­művésztől Budapest 300.000 K., Goldberger Margit kisasszony­tól 50.000 K., Rehberger Margit kisasszonytól 30.000 K., Horváth Andor nagykereskedőtől 100.000 K., Weisz Sámuel nagykereskedő-

Next

/
Thumbnails
Contents