Várady Imre szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Muzeum II. Évkönyve (Szombathely, 1927)

Régészet - NAGY Lajos: A savariai kapitóliumon 1791-ben talált mozaikpadló

144 gén is értékelte az előkerülő római korból származó és művészi becs­csel bíró maradványokat. Az egykorú leírás után ez volt a XVIII. század végéig, 'de még jóval később is, míg a carnuntumi Orpheust és Ganymedest ábrázoló (10.) valamint a poltovioi Europa elrablását ábrázoló darabbal töme­gesen előkerült mozaikok (11.) ismertetve nem lettek, a leggazda­gabb díszítésű mozaikpadló, amelyet Pannoniában feltártak. Saj­nálatosnak kellett tartanunk, hogy száraz leírásnál nem tudtunk töb­bet felőle. A székesegyház építésének sietős volta miatt a mozaikat nem lehetett megmenteni. Sorsa meg volt pecsételve. Egy új, s nagyobb arányúnak ígérkező mozgalom azonban segít­ségünkre jött, A fiatal magyar művészet történelemnek égető felada­tává vált, hogy a vidékek elszórt műemlékeit tudományos alaposság­gal, s lelkiismeretes levéltári kutatással feldolgozza, (12.) s pótolja a nagy mulasztást, „hogy a Műemlékbizottság a műemlékek megbíz­ható statisztikájával 50 zavartalan esztendő után is adósunk maradt." (13.) így fordult a figyelem a szombathelyi székesegyház építése és falfestményei felé is. Kapossy János művészettörténészünk a szom­bathelyi püspöki levéltárban végzett kutatásai alkalmával megtalálta a székesegyház építésekor elpusztult római mozaik egykorú rajzát, (14.) melyet Czvitkovich Sándor mérnök a helyszínen vett fel. (L.: tábla.) A rajz a püspöki palota építésére és festésére vonatkozó kéziratok­kal együtt került a levéltárba, A ,,Hadi és más nevezetes Történetek"­ben közölt leírásnak az előkerült rajzzal való egybevetése alapján megállapítható, hogy joggal tartottuk veszteségnek a mozaik elpusz­tulását. A mozaikpadló nagyságát a rajzhoz mellékelt bécsi öl beosztás­ból tudjuk meg. Téglalap alakja van; hossza 6, szélessége 4.3 méter. Széles sötét sáv határolja, melyen belül két sorban elhelyezett fehér téglalapok foglalnak helyet, erre kis ötszögekkel tarkított sötét sáv, majd ismét kis, világos és sötét háromszögekre beosztott kes­kenyebb sáv következik. Ezek együtt képezték a mozaikpadló kere­tét, A mozaik maga kettős vonallal van határolva, s három részre tagozódik. Közepe egy négyzet, melyet két oldalt egy-egy három­részre osztott téglalap határol. A négyzet középpontjában kettős vo­nal által képezett keretben egy élére állított négyszög foglalta ma­gába a középképet, az emblemát. Az emblemából azonban egy pár márványszemecskén kívül semmi sem maradt fenn. A kockán kívül üresen maradt sarkokat kis félhold alakú amazonpajzsok töltötték ki. A négyzet többi részét hatszírmú virágokkal ellátott hatszögek alkották, mely így egy virágos kert benyomását volt hívatva felkel­teni. Az embléma két oldalán erősebb és vékonyabb vonallal hatá­rolt kör szakította meg a hatszögek nyugodt sorát. Az egyik körben egy nyugtalan, kezében faágat tartó kentaurt, a másikban egy páfrány alakú virágot láthatunk, A sarkoknál lévő hatszögekből a mozaik­készítő elhagyta a sziromdíszt és helyükbe kis szárnyas gyermeke-

Next

/
Thumbnails
Contents