Várady Imre szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Muzeum I. Évkönyve (Szombathely, 1925)
[GÁYER Gyula:] III. Természetrajzi osztály
59 Mihály (Alsószeleste), dr. Csiki Ernő (Budapest), dr. Fehér Dániel ( opron). dr. Istóczy Kálmán (Dömötöri), dr. Koch Ferenc (Budapest), ö v. dr. Kurtz Gusztávné Zelles Etelka (Budapest), Magyar Nemzeti tfuzeum, felsőbüki Nagy György (Kissitke), Németh János (Szombatly), dr. Pető Ernő és neje Szegedy Gina (Szombathely), dr. Sághy litván (Kámon), dr. Schafarzik Ferenc (Budapest) és dr. Zimányi Kály ^Budapest) neveit. Az osztály őrei közül Gáyer Gyula a gyüjteínynek főleg növénytani, Benda László- főleg az ásvány-, kőzet- és lénytani részét gyarapította. Az utóbbi már 1925» előtt is tevékeny * ;szt vett az osztály életében, így az 1924 évi baltavári ásatással is. Az atgyüjtemény fejlesztésénél Bárdossy Aladár, ifj. Koroknay István és iransky János működtek közre. Ma a gyűjtemény beosztása és munkairánya a következő: I. Áll atgyüjtemény: l. A Chernel-féle vasvármegyei emlős és i adárgyüjtemény intenzivebb gyarapítását, sőt az 1914-1923-asidőb ;n beállott hiányok pótlását is ezidőszerint anyagi okok hátráltatják. 1 gyanezek gátolják a gyűjteménynek a házi állatokkal (ill képeikkel) v ló kiegészítését. — 2. Rovargyüjtemény: a.) Lepkék (Lepidoptera), doboz tropikus, 4 doboz európai faj és 24 doboz lepkebiológiai cso>rt; b.) Coleoptera: 1 doboz kaliforniai, 1 doboz vasmegyei anyag; ) Neuroptera és d.) Orthoptera, 3 doboz. — 3. Kagyló és csigayüjtemény (feldolgozatlan). II. Növénygyűjtemény: 1. Waisbecker-Piers: Vasvármegye vaon termő növényei. — 2. Herbarium hortense, Vasra, kerti növényeinek gyűjteménye, eddig 8 fascic, mintegy 500 lap. — 3. Botanikai képgyűjtemény: eddig 200 kép. Különösen kiemelendő a Csapody Vera (Budapest) által festett és ajándékozott 2 tábla akvarell (Vasrárm. néhány jellemző növénye; Vasra, ritka páfrányai), Vargha Andor • kete és szines tussrajzai (Vasra, jellemző növ.: 1 kötet), a velemi hires gesztenye 2 képe, a megye öreg fáira vonatkozó fényképgyüjtemény, vasegyei tájak, parkrészletek sat. —4. Dendrologiai gyűjtemény: a legyében vadon élő és kultivált fák törzsszelvényei, termés és maggyüjfcménye, betegségei, rendellenességéi. — 5. Mezőgazdasági, kertészeti 8 általában az alkalmazott botanikára vonatkozó gyűjtemény gyűjtés folyamatban). III. Ásvány-, kőzet- és őslénytani gyűjtemény: 1. Vasvármelye kőzetei és ásványai (Inkey monográfiájának illusztrációjaként sszeállitott, térképekkel — ezek Bárdossy Zoltán és Fodor Ernő ajánlkozott művei — szemléltetővé tett gyűjtemény. Az osztály két őrének ;yüjtése és ajándéka. — 2. Vasvármegye őslénytani gyűjteménye 8 — 3. Vasm. agrogeologiai gyűjt, (gyűjtés folyamatban). — 4, Vltalános ásvány-, kőzet- és őslénytani gyüjtemény (mintegy