Várady Imre szerk.: Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Muzeum I. Évkönyve (Szombathely, 1925)
GÁYER Gyula: Vasvármegye fejlődéstörténeti növényföldrajza és a praenoricumi flórasáv
10 bok és zarhalmi erdő pannonikus flórája közé: Primula farinoscf , Pinguicula vulgaris és Cirsium oleraceum var. atro 1purpur eum-m-A. Azután jön a Hanság ma már nagy részben megváltozott, de a közelmúltban még erős alpesi hatást mutató flórájával 8 ; a Répce. és Rába mocsár-és árterülete, mely alkalmas lehetett a pannonikas flóra némely hygrophytus elemének, pl. a Lythrum virgatum (Csorna), Cirsium brachycephalum (Alsószeleste) s főleg a Cirsium canum elterjedésének, de hatalmas akadálya volt a pannonikus flóra xerophytus elemei megtelepülésének. Sopron és Ostffyasszonyfa között tehát a flórahatár nem egyenes irányban halad, hanem a Hanság, Répce-és Rábabifurkáció pontjának megkerülésével. Nincsen közvetlen kapcsolat Ostffyasszonyfa és Gyenes között sem, mert itt meg a Marcal mocsárterülete állott az alföldi flóra útjában. De azért itt ma már a flórahatár nem tér el nagyon az egyenestől, mert a terület lecsapolásának egyik következményeként xerophytus elemekkel a síkságon is elég sokszor találkozunk; Adonis vernalis és Ophrys araneifera (Czelldömölk), Echinops paniculatus (Izsákfa), Salvia Aethiopis és Lepidium graminifolium (Ukk). Ugyanez a helyzet, ha Sopronból Ausztria felé tekintünk. Tudjuk, hogy a pannonikus flóra milyen tömegesen és mélyen behatol a bécsi medencébe, hiszen képviselőivel a Rax és Schneeberg lábainál is találkozunk, sőt a Scorzonera purpurea állítólag még tovább hatolt 9 . Ezzel szemben azonban a bécsi medence több pontja, de különösen a moosbruni lápterület 1 0 e vidék flórafejlődésének egy korábbi stádiumát őrzi. Ha tehát a Sopron — Ostffyasszonyfa — Gyenes határpontokkal kapcsolatban a keleti és nyugati flóra határvonaláról beszélünk, az nem jelent egyebet, mjnt egy küzdőtérnek a megjelelését, amelyen jelenleg, főleg a lecsapolások következményeként az életviszonyok a xerophytus flóraelemekre kedvezőbbek, de ahol a pannonikus flórát típusos kifejlődésben csak bizonyos pontokon: a mész-és bazaltkőzeten találjuk. Ha ezek után a három határpont flóráját egymással összehasonlítjuk, azt fogjuk látni, hogy az, amit pannonikus flórának szokás nevezni, nagyon heterogenus elemek összetételéből áll. Keleti elemeken (Stipa Ioannis, capillata, Campanula sibirica, Inula Oculus Christi, ensifolia, Silene Otites, Minuartia fasciculala sat.) kivül, melyek egy részénél (Stipa) a déli jelleg mellett is elég sok argumentum szól, nagy számát sorolhatjuk fel az olyan növényfajoknak, melyek déli jelleme nem kétséges s amelyek annak a lombhullató erdőövnek a tagjai, mely az örökzöld mediterraneumot észak felöl beszegi s melyet a Karsztflórával egyetemben az illyrikus flóra nevével jelelünk: Quercus lanuginosa, Cerris, Prunus Mahaleb, Cotinus, Coronilla Emerus, Chrysopon Gryllus, Geránium lucidum, Ranunculus illyricus, Orlaya, Orthantha, Coronaria, Paronychia etc., sőt e lajstromban mediterraneus fajokkal is találkozunk, minő
