Fraknói Vilmos: A szekszárdi apátság története. (Budapest, 1879)
Már szent István adományleveleiben is említtetnek elő jobbágyok, kiknek — miként a németországi ministeriales és milites osztályainak — egyedüli kötelezettsége a fegyveres szolgálat volt. Szabad katonák, szabad jobbágyok, fegyveres jobbágyok, nemes jobbágyok, végre később praedialis nemesek elnevezése alatt fordulnak elő. 1 A szekszárdi apátságnak szintén voltak, alapítása óta, ily szabad katonái, kik századok múlva is a szent királyok korára vezették vissza szabadságaikat. 2 Mennyire előnyös volt állásuk, IV. Béla király 1239-iki okleveléből megérthetjük. E szerint a szekszárdi apátságnak IVÁN és HALOM nevü soltmegyei birtokain lakó lovas hírnökök osztályából 3 tizenhat családot a monostor szabad jobbágyainak sorába emel föl, oly kötelezettséggel, hogy az apátot vértezve kövessék hadba, és követségekben járjanak el; egyébkint pedig semmi más szolgálattal ne tartozzanak. 4 A király ily módon CSERTU nevezetű rokonukat kívánta jutalmazni. Ez már gyermekkorában került IV. Bélának, akkor még szintén gyermeknek, udvarába, és hűségesen ragaszkodva hozzá, számos éven át szolgált személye körül, minden útjában kisérte őt, akkor is, a mikor a herczeg, viszályba bonyolódva atyjával, Németországba menekült. Mivel pedig érdemeit a király nem vélte még kellően megjutalmazva azzal, hogy őt és rokonait szabad jobbágyokká tevé, egyúttal a közadók fizetésétől is fölmentette őket. 5 Az apát és a convent pedig 1 1015-iki oklevélben : liber i milites. XIII. századbeli oklevelekben : jobagiones équestres — équestres servientes — liber i jobagiones — nobiles jobagiones (1299) ; XIV. századbeli oklevelekben : jobagiones exercituales vagy exercituantes — ftrediales seu nobiles ecclesie (1390 táján). Az 1518-iki bácsi országgyűlés XXVI. czikkében. nobiles predial es. 2 «Ipsi a tempore sanctissimi Stephani Regis et aliorum regum Regni Hungarie . . . semper certis et limitatis libertatibus et prerogativis usi fuissent.» (1390 táján.) 3 Precones eqtiitum. A hírnökök az adó behajtásánál, az alsóbbfokú igazságszolgáltatásnál és a közigazgatásnál sokfélekép voltak igénybe véve. (Hajnik. 163. 1.) A szent-mártoni apátságnak Nyalkán laktak hírnökei. IV. Béla urbáriuma azt mondja rólok : «Precones prêter hoc officium ad aliud non tenentur.» 4 «Ad expedicionem regalem loricati vadant, et ad legacionem Abbatis Monasterii prescripti ire teneantur ; ad ulteriora nullatenus obligati.» s «Cum non in meram libertatém ipsum et cognatos suos transtuleramus, sed in liberos iobagiones Ecclesie» külön kiváltságban részesíti őket «ut quecumque collecta vei quolibet exaccio in Regno nostro emerserit, ipsi ab earum solucione liberi sint.»