Fraknói Vilmos: A szekszárdi apátság története. (Budapest, 1879)
apátságba vonult vissza. Ezen alkalommal magával vitt a monostor levéltárából bizonyos családi okleveleket, melyek ott el voltak helyezve, és ezeket egyik rokonának MIKLÓS-, Bozók fiának adta át, a mi a tulajdonosok nagy hátrányával járt. 1 Jordán apát után CZUDAR LÁSZLÓ, előkelő nemzetség sarja, következett, a ki azonban nem soká állott a szekszárdi apátság élén. Szigfried szent-mártoni apátnak 1365 elején bekövetkezett halála után, hekyére a rend káptalana LÁszLót választotta meg, kit V. Orbán pápa csakhamar megerősített. 2 Sírköve, melyet 1372-ben bekövetkezett halála után, a szent-mártoni egyházban, a rend emelt, mai napig épen fönmaradt, és híven tünteti elő arczvonásait és az azonkori egyházi viseletet. 3 Ugyanakkor, a mikor László az ország első monostorának kormányára hivatott, TAMÁS MIKLÓS szekszárdi szerzetes választatott meg szekszárdi apáttá, és V. Orbán pápa által megerősíttetett, illetőleg kineveztetett. 4 E szerint két újítással állunk szemben. Az apátokat ekkorig rendesen az illető monostor szerzetesei választották; ez alkalommal a rend káptalana hatásköréhez vonta a választást. Továbbá a megválasztott apátok megerősítésökért folyamodtak ugyan a szent-székhez, mint az érsekek és püspökök, megerősítési díjakat is fizettek — egy XII. századbeli kézirat szerint a szekszárdi apát 6g forintot fizetett 5 — de most a pápa az apátot egyenesen kinevezte. 1 A szekszárdi conventnek ez ügyben, 1366. május 2-án kelt oklevele a gróf Károlyi család levéltárában. — L. Melléklet IV. szám. 2 O magát «permissione divina et Capituli Ordinis gratia» apátnak nevezi. (Czinár, 1. 90. 1.) A pápai megerősítésről említés van a Tamás szekszárdi apát javára kiállított (alább említendő) bullában. 3 Klőször ismertette és kiadta RÓMER FLÓRIS a Tudománytár 1839. folyama 63. lapján. Azután megjelent azon fényes díszmunkában, melyet, a szent-mártoni egyház fölszentelése alkalmából, 1876-ban, KRUESZ KRIZOSZTOM főapát úr közrebocsátott, a kinek szívességéből, melylyel a metszetet rendelkezésünkre bocsátá, e helyen is napvilágot lát. 4 V. Orbán pápának 1365. július 2-án kelt oklevelének eredetije a pannonhalmi levéltárban. — L. Melléklet IV. szám. s Saluatoris de Saxardia Ordinis Sanctis Benedicti diocesis Quiqueeclesiensis. Florenci LXVII1I. (A luccai városi könyvtárban.)