K. Németh András (szerk.): A hónap műtárgya. Időszaki kiállítások a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban 2008-2016 - A Wosinsky Mór Múzeum Kiállításai 4. (Szekszárd, 2017)
2015. november - A Babits család tajtékpipája (Ódor János Gábor)
A HÓNAP MŰTÁRGYA NOVEMBER A Babits család tajtékpipája Országos Széchényi Könyvtár, letéti napló, 41. szám Méret: 6,5x10 cm, a szár hossza: 43 cm Anyag: tajték, meggyfa A pipafej tajtékkőből készült. Fejrésze vékony, szájánál kiszélesedik, alul öblösödik. A perem alatti hornyolás mintegy harmada hiányos. Kupakja nincs. A perem alatt 7 mm-rel négy kibomló levél helyezkedik el. A pipafej hosz- sza 6,5 cm. A pipa nyaka íves, a fejhez képest hosszú. A nyak és a fej találkozásánál áttört, csavarodó, több ágra bomló levél helyezkedik el. A nyaktag végét kívülről sokszögűre alakították és fémkarimával lezárták. Ezen négy darab leegyszerűsített levél van. A perem alatti sávban szintén négy, felül kagyló formájú, alul kibomló levélmotívum helyezkedik el. A nyakának alján a fejtől kiindulóan 9 cm hosszan kiugró él található. A nyak hossza 10 cm. A pipa nyakrésze a szár felé egyre sötétedő árnyalatú, mélybarna színű, a többi része sárgásbarna. A pipakő hő hatására történt egyenetlen elszíneződése arra utal, hogy nem jól használták. A pipához tarozik még egy 9 mm magas, sárga tajtékgyűrű is, melyhez alul kis átfúrt ék társul. A szár meggyfából készült, világosbarna színű csutorával. A pipa a szecesszió stílusjegyeit hordozza, ez a stílus a 19. század utolsó évtizedeiben terjedt el. Amennyiben a kor behatárolása helyes, a tárgyat eredetileg Babits édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró vásárolhatta meg. A tajtékkőből faragott pipa használata a 19. században terjedt el széles körben. Művészi szinten dolgozó pipametsző műhelyek sorakoztak a fővárosban. A Monarchia időszakában virágzásnak indult a tajtékfaragó ipar. Egy- egy szépen metszett pipa jelentős összegbe került, a korszak lelkesen dohányzó férfi elitje számára mégis egyfajta státuszszimbólummá vált. Babits önéletrajzi ihletettségű, Halálfiai című regénye A boldog gyerekkor című fejezetének elején így ír pipával kapcsolatos, feltehetően gyerekkori élményéről. Hozd el a pipámat! - szólt ilyenkor Miska. A pipatórium benn állt a vizitszobában, amit most alig használtak: a zongora és a piros plüssgarnitúra közt, a halk sötétségben. A sötétség rémekkel volt tele; Imruska remegett a rémektől, s épp azért volt ő az, akinek naponta ki kellett onnan hoznia a pipát: mint ahogy Rárónak kellett neveznie hintalovát, mert nehezen mondta ki az r-et. Ez Miska nevelési elve volt: hámhoz törni a csikót. Miska, mint elfogultkocsis, kényszerült megfeszíteni a gyeplőt, hogy meg ne érződjön keze remegése. Imrus pedig, szegény kis katona, kit a zord hadvezér rettegett pontra küld, szívdobogva ment harcba az árnyakkal. A nagy szobán át tapogatózva kellett keresni az utat; az álló »kleiderstock«, mint egy sötét óriás ijesztve meredt a sarokban; egy-egy nomád szék váratlan helyből orv ütéssel támadt az óvatlan térdre; a zongora, Anyi zongorája, csak sejtve aludt, mint titokzatos állat az őserdőben; pihegve a csöndben, mint régi dallamok szelleme; a szem kábult a feketeségtől; a kis test borzongott; az előrenyúlt kéz minden pillanatban újra elkészült, hogy valami rémbe ütközik. A rövid pár lépés örök időkbe tellett. S mintha mázsák szakadtak volna le melléről, mikor végre hirtelen kapással a jól ismert pipák tajték fejeit érték ujjai. Milyen jól tudták már, melyikhez kell nyúlni! Lázas mozdulattal rántották ki meglazult bádognyaklójából, s aztán uzsgyé! semmire sem nézve, mindenbe beütközve, széket földöntve és ajtót becsapva egy-két ugrással vissza a megmentő világosságba! Ezt az idegfeszültséget nem lehetett tovább kibírni." Babits dohányos ember volt, leginkább szivarozott, ameddig ezt betegsége megengedte. Több képen is megörökítették szivarozás közben, pl. az 1923. május 22-i, Kosztolányi Dezsővel közös szegedi útjuk során vagy Glatz Oszkár portréfestményén. Sárközi György leírása szerint Babitséknál„o kicsi lakásban gyakori volt a vendég. A teafőző állandóan üzemben volt. Ital, cigaretta, fontos tétele volt a háztartásnak. Babits maga szivarozott. Különösen azóta szokott rá, amióta valamelyik orvosa megtiltotta." Cs. Szabó László is megemlítette visszaemlékezésében, hogy a költő „szerette a szivart, a feketekávét, egy pohár szódavizet ivott utána, nagyon szeretett moziba járni." Pipájának gyakorlati használatáról sokáig nem volt tudomásunk. 1931. április 28-a előtt pózolt vele Török Sophie kamerája előtt Illyés Gyulával. Vasy Géza a beállított kettős költőportré párhuzamaként, ihletadó forrásaként hozta fel Székely Aladár nevezetes 1917-es, Adyt és Ba- bitsot a Biblia lapozása közben megörökítő fotóját, amely a költő ágya fölött lógott. A Pesti Napló 1929. május 19-i számában szerepel egy képe: írógépelés közben szájában lóg a nevezetes pipa, a pipafejbe merőlegesen beleállított szivar parázslik. A Pesti Naplóban leközölt verse (Ritmus a könyvről), amelyhez a kép illusztrációként szerepel, kisebb vihart kavart. Kele- véz Ágnes hívta fel a figyelmet arra, hogy az első Könyv92
