K. Németh András (szerk.): A hónap műtárgya. Időszaki kiállítások a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban 2008-2016 - A Wosinsky Mór Múzeum Kiállításai 4. (Szekszárd, 2017)
2015. április - 12. századi besenyő férfi koponyája és arcrekonstrukciója Kajdacsról (Odor János Gábor)
A HÓNAP MŰTÁRGYA 12. századi besenyő férfi koponyája és arcrekonstrukciója Kajdacsról ÁPRILIS Embertani gyűjtemény, leltári szám: 2015.1.1. Lelőhely: Kajdacs-Rókadomb Az arcrekonstrukció segítségével feltárulnak az egykor élt személyek vonásai. A rendőrségi vizsgálatokból is használt módszerrel az antropológusok segítségével a történeti korokban élt emberek eredeti arcát ismerhetjük meg. Az eljárás során első lépésként gipszmásolatot készítenek a koponyáról. Az izmokat plasztilinből építik vissza, a szemet üveggolyóból, az orrot viaszból készítik el. A lágyrészek a mimikái izmok rekonstrukciója alapján épülnek fel. Az egykori lágyrészek vastagságát megfelelő hosszúságú tövisekkel jelölik. A munkálatok befejező szakaszaként harmonizálják az arc formáit és kialakítják a bőr textúráját, mely függ az elhunyt korától. A haj, a szakáll, a bajusz és a szemöldök kialakítása az adott népcsoport szokásaihoz igazodik. A bemutatott koponya Kajdacs község Rókadomb nevű lelőhelyen került feltárásra 2008-ban. A Sárbogárd- Bátaszék vasútvonal által kettévágott domb rézsűjében figyelt meg két kilógó combcsonttöredéket K. Németh András 2007-ben. A leletmentő ásatást a következő év tavaszán végeztük el, valamint ugyanekkor sikeres fémdetektoros gyűjtés is zajlott. Az egykori felszíntől 81 cm mélyen lévő, háton fekvő, nyújtott helyzetű, délnyugat-északkeleti tájolású csontváz felső részét sikerült megmenteni. A sírban a következő leletek voltak: vascsat, csiholó, kovapenge, feltehetően II. Béla-kori (1131-1141) ún. anonim dénár. A fogakon ezüstös oxidáció nyoma látszott, amely jó eséllyel egy elmállott halotti obulustól eredhetett. Már a bontás során feltűnt a homlokcsont jobb oldalán egy gyógyult traumatikus elváltozás nyoma. A 2008-as terepbejárás és fémkeresős gyűjtés újabb II. Béla-kori anonim dénárt, valamint kengyeltöredékeket, ezüsttel és rézzel tausírozott kengyelt, nyílhegyeket, hevedercsatokat, zablát, lószerszámveretet, aranyozott indadíszes lemezt, szablyatöredékeket, további anonim dénárokat és lófogakat eredményezett. A leletek szóródása alapján sikerült behatárolni az egykori temető helyét. Ennek nagyobb részét sajnos szőlő alá forgatás során elpusztították 1943-ban. A leírások nyolc-kilenc lovassírról tesznek említést, valószínűleg ezen sírok melléklete volt három, vállába kovácsolt fülű kengyel, amelyeket a háborús időszak zavarai miatt később ismeretlen lelőhelyűként vettek nyilvántartásba a szekszárdi múzeumban. A rókadombi temetőt - a leletek ismerete nélkül, csupán a lovassírok megléte alapján - korábban honfoglalás korinak vélték. Megyénk területén a 10. századból egy temetőn belüli ilyen nagyszámú lovassír teljesen ellentmondott a régészeti kutatások alapján megismert képnek. Az 1970-es években a lelőhelyről beszolgáltatott kengyel típusának vizsgálata során felmerült a 11- 12. századi keltezés lehetősége, melyet aztán az újabban gyűjtött leletek és a pénzzel keltezett sír egyértelműen alátámasztott. A 11 -12. században már megerősödött feudális keresztény magyar állam szívében hogyan tudott kialakulni egy pogány, lóáldozatokat tartalmazó temető? A megoldás a besenyőkhöz kötődik. A kipcsak török nyelvű besenyők történelmi szerepe közismert: honfoglaló magyar eleinket az ő támadásuk mozdította ki Etelközből és ezzel vette kezdetét a Kárpát-medence megszállása 895-ben. A keletről induló népvándorlás időszaka azonban ezzel nem zárult le országunkban. A 14. századig letelepedést kértek és kaptak a besenyők egyes csoportjai mellett a kunok és a jászok is. írott források szerint már a 10. század végén érkeztek besenyők az ország különböző területeire. Legnagyobb településtömbjük a Sárvíz-völgyében, Fejér és Tolna megyében alakult ki. Ez a nagyállattartásra is alkalmas terület a Fehérvártól délre húzódó„hadi út"mentén, mintegy 50 kilométer hosszan, Abától Kölesdig húzódott. Oklevelek több mint 30 településen említik őket a Sárvíz mindkét oldalán. Nagyfokú önállóságot élveztek, egészen a 14. századig működő, két megyén átívelő besenyő ispán- ság jött létre belügyeik intézésére. Török, tehát feltehetően besenyő eredetű személynévből alakult ki ebben a térségben egyebek mellett Aba, Alap, Cece, Kajdacs, Tö- börzsök és Vajta neve is. Kajdacs első okleveles említése 1321-ből való: Kajdacsi Péter fiai földet vásároltak Középfaluban. 1399-ben Zsigmond király 11 Tolna megyei, köztük kajdacsi besenyőnek adott nemességet és megerősítette Nagy Lajos korábbi kiváltságlevelét. A Sárvíz völgyéből előbukkant, besenyőkhöz köthető régészeti emlékek szórványosak (Alap: kengyelpár, Kö- lesd: kengyel, Sárbogárd-Templomdomb: tegez függesztőfüle, Sárbogárd-Tinód: tausírozott lószerszám, kengyel és szablyák, Sárszentágota: kengyelpár). A Kajdacs-róka- dombi temető a megismert adatok alapján e lelőhelyek közül kiemelkedik, csak a Sárbogárd-tinódi kiscsaládi temető mérhető hozzá gazdagságában és jelentőségé78
