K. Németh András (szerk.): A hónap műtárgya. Időszaki kiállítások a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban 2008-2016 - A Wosinsky Mór Múzeum Kiállításai 4. (Szekszárd, 2017)
2014. október - Ónfedeles habán bokály (Fuksz Márta)
A HÓNAP MŰTÁRGYA OKTÓBER Ónfedeles habán bokály Néprajzi gyűjtemény, leltári szám: 60.2.1. (régi leltári szám: 12.934-9.) Méret: magasság: 19 cm, szájátmérő: 3,5 cm, talpátmérő: 7,5 cm Használat/gyűjtés helye: ismeretlen Az 1500-as években meginduló németországi reformáció egyik ágából, az anabaptisták közül kiváló vallási csoport tagjait hutteritáknak vagy régi magyar nevükön habá- noknak hívták. Előbbi elnevezésük 16. századi vezetőjükről, a tiroli Jakob Hutter nevéből eredt. Zárt, őskeresztény elvek alapján szerveződő, szigorú erkölcsű, vagyonközösségben élő telepeket (Haushaben) hoztak létre, melyre másik elnevezésük (habánok) utal. Elvetették a csecsemők megkeresztelését, ugyanis a felnőttkori keresztség elvét vallották. Főként e radikális nézetük miatt gyakran üldözte őket az egyház és a világi hatalom. Diaszpóráik szétszóródtak Európában. így kerültek Morvaországon keresztül a vallási türelméről híres Erdélyi Fejedelemség területére, illetve a magyarországi Felvidékre is a 16. században. Rendkívül ügyes mesteremberek voltak, akik a fajansz (habán) kerámia készítése mellett más iparágakban is jeleskedtek. Akadtak köztük borászok, borbélyok, bábák, orvosok, patikusok, kőművesek, késesek, takácsok. Nem csoda, hogy a 16-17. században vallási nézeteik ellenére egy-egy nagyobb földesúr pártfogásába kerültek, aki saját birtokán különleges jogokkal ellátva telepítette le őket, hogy igénybe vegye szolgálataikat. Kezdeti megrendelőik így a főúri rétegből kerültek ki. A nemesi udvarházak megrendelései adták megélhetésük alapját, hiszen a gazdag udvartartások nagyon jó minőségű, magas színvonalon előállított háztartási eszközöket (kerámiaedények, díszek, evőeszközök, kések, posztóáruk, kelengyék, bőr- és csizmadia áruk) igényeltek. Kerámiaművességük kiemelkedő volt. A Közel-Keletről származó fajansztechnika (ónmázas technika) az Ibériai-félszigeten és Itálián átjutott el a kontinens belsejébe. A nehezen hozzáférhető drága festékanyagok és nagy szaktudást igénylő előállításuk miatt a fajansztechnika az európai kerámiaművesség csúcsának számított a 15-16. században. Az általában fehér alapmázra felvitt díszítőfestékeket fém-oxidokból állították elő. Jellegzetes izzó- tűz-színek jellemezték őket: lila, barna vagy fekete szín (mangánból), türkizzöld (rézből), kék (kobaltból), sárga (antimonból), melyek a kiállított bokályon is előfordulnak. Központi mintája a növényi ornamensek között álló profán szimbolikájú szarvas, mely pusztán esztétikai díszítő funkciót töltött be a kerámián. A habán tárgyak nagy részén látható évszám valószínűleg a készítés évét jelenti. A sokszor művészien megrajzolt számjegyek a díszítés részét képezték. Gyakran helyezték el őket - mint a jelenlegi kerámián is az 1719-es számot - két-két párra bontva a központi díszítmény, akár állatmotívum két oldalán. A bemutatott tárgy érdekessége, hogy eredetileg egy kerámiafüllel készített, majd a fülhöz csuklópánttal rögzített, lapos ónfedéllel ellátott bokály, azaz borosedény volt. A körte formájú, has és nyak között íves átmenetű bokály a középső és késői habán korszakra volt jellemző a 17. század végén és 18. század első felében. Használata során a bokály valószínűleg eltörött. Sérülése után szakszerűen megjavították és belőle egy csavaros ónkupakkal ellátott, folyadék- (bor, pálinka, olaj) vagy fűszertárolásra alkalmas palackot készítettek. A károsodás során a kerámia füle letört, illetve valószínűleg nyakrésze is megrövidült. Erre utal, hogy a szarvas motívum agancsa hiányos, ugyanis a minta tetejét a javításkor rákerülő ónperem takarta el. Másik árulkodó jel, hogy a szarvas lába alatt vízszintesen körbefutó kék színű, pikkelymotívumos szegélydísznek az állat feje felett meg kellett volna ismétlődnie, mintegy keretbe fogva a központi mintát. A sérült kerámiák javítására az ónozás kiváló eljárás volt. A megrongálódott részeket, kicsorbult peremeket fémmel lehetett pótolni. Ez történt a sérült bokály esetében is. Letört fülének helyét hasa közepén csepp alakú óndarabbal pótolták, nyakára csavaros zárókupakot kapott, mely ónszerelék inkább a palackokra és korsókra volt jellemző. Javítása természetes volt, ugyanis a habán fajanszedények drágaságuk és kiváló minőségük miatt mindig megbecsült presztízsértékű darabjai voltak a háztartásoknak, különösen akkor, ha valamely jeles alkalomra készültek. A kiállított bokály utóélete is kalandos volt. A két világháború között 12.934-9 leltári számmal a múzeum tulajdonában volt. A II. világháború végén a gyűjtemény többi anyagával együtt eltűnt, mikor hadikórházat rendeztek 66
