K. Németh András (szerk.): Nem térkép e táj. Régészeti kutatások eredményei Szekszárd területén 2006-2015 - A Wosinsky Mór Múzeum Kiállításai 3. (Szekszárd, 2016)
A Wosinsky Mór Megyei Múzeum új időszaki kiállítása a Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén az elmúlt évtizedben folyt megelőző feltárások és leletmentések eredményeit tárja a nagyközönség elé. 2006 és 2015 között számos olyan földmunkával járó beruházás (M6 autópálya-építés, új ivóvíz projekt, Alsóvárosi temető bővítése, OBI áruház építése, Garay tér és Béla király tér felújítása, Ipari Park fejlesztése) folyt az ország legkisebb megyeszékhelyének területén, amelyek kapcsán régészeti feltárások hozták felszínre kulturális örökségünk jelentős emlékeit. Szekszárd 96,28 km2 kiterjedésű határában jelenleg 114 nyilvántartott régészeti lelőhely ismert. Ez megyénk felderített lelőhelyállományának 5,5%-a, ami a fejlesztések mellett a szekszárdi székhelyű, idén 120 esztendős múzeum kiterjedt kutatómunkájának is köszönhető. Bár tervásatásra - amikor a régészek tudatosan választják ki kutatásuk tárgyát- viszonylag ritkán kerülhet sor, annál gyakrabban van szükség megelőző feltárásokra a különféle építkezésekkel veszélyeztetett régészeti lelőhelyeken annak érdekében, hogy a régészeti örökség elemeit felkészült kutatók szakszerűen mozdítsák ki eredeti helyükről, mielőtt az adott területen megkezdődne a kivitelezés. Amennyiben addig ismeretlen- tehát megelőző feltárással előzőleg fel nem tárható - lelőhelyet bolygatnak meg földmunkák során, akkor mentő feltárás, vagy más szóval leletmentés válik szükségessé. A város határában eddig három lelőhelyen történt tervásatás: Kozák Károly a szekszárdi bencés apátság templomát, Rosner Gyula a Bogyiszlói úti avar fazekas falut, Gaál Attila pedig a Jeni Palánk nevű török kisvárat tárta fel. Kiállításunk kezdő dátuma előtt is folytak megelőző feltárások, az S9 (jelenlegi nevén M9) gyorsforgalmi út nyomvonalán 1998-ban két lelőhelyen is végeztek ilyeneket. Néhány váratlanul előkerült lelőhelyet leletmentés keretében kutattak: a palánki avar temetőt 1957 és 1960 között, a Bogyiszlói úti avar temetőt 1974-1975-ben tárták fel, a Megyei Bíróság udvarán 2003-ban pedig bronzkori és Árpád-kori teleprészlet került elő. Újabb lelőhelyek felbukkanása továbbra is várható szisztematikus terepbejárások, légi fotózások és régi szakirodalmi adatok ellenőrzése nyomán. A régészeti lelőhelyek elhelyezkedése szempontjából a legfontosabb tényező a víz közelsége. Szekszárd két tájegység, a Szekszárdi-dombság és az Alföldhöz tartozó, síksági jellegű Sárköz határán található. A környezetét uraló szekszárdi dombokat a Sióval egyesült Sárvíz hajdanán keletről megkerülte és több ágra szakadva folytatta útját dél felé, Báta irányában. A völgyek közül kiemelhető a Bar- tina-völgy, Szekszárd nyugati irányú fő útvonala, amelyben a Séd-patak időnként bő vize csordogál. A 19. század közepétől a Sárvizet szabályozták, a Sióval egyesítették Sió- agárdnál és Palánktól keleti irányban új, ásott csatornába engedték. A Sió ma a Taplósi-Holt-Duna, majd a Tolnai-Du- na medrén keresztül éri el az élő Dunát. A szekszárdi lelőhelyek korszakok szerinti bontásában legnagyobb számban az őskori lelőhelyek találhatóak, a felső paleolitikumtól kezdve a vaskorig. A római korban területünk határvidék volt, a lelőhelyek egy része a védelmi rendszerhez (út és őrtornyok), illetve azt kiszolgáló települé- sekhez-temetőkhöz tartozik. Az Őcsény határában található Alisca nevű erődhöz vezető, Ördögvettetésnek is hívott út szekszárdi nyomvonala hosszabb ideje ismert. Az emblema- tikus, a jelenlegi kutatások szerint a 3. századra keltezhető szekszárdi márványszarkofágra a Megyeházához közel találtak rá. A korai népvándorláskorból viszonylag sok, hunokhoz és germánokhoz köthető temetőrészlet ismert, elhelyezkedésük a római utak folyamatos 5. századi használatát mutatja. Avar temetők szintén nagy számban, tíz lelőhelyen bukkantak elő, a Tolna megyei kb. 5000 feltárt sír több mint fele származik Szekszárd határából. A 10-11. századból is több, főként köznépi jellegű magyar temetőrészlet került napvilágra, legutóbb a város mai központjában, a Béla téren. A város mai határában egykor számos középkori település feküdt: Almás, Bat, Csatár, Malonta, Nyámád, Ózsák, Szentmiklós és Szerdahely. A bencés apátság romkertként bemutatott temploma mellett nemrég a hozzá épített gótikus sírkápolna, valamint az apátságot övező várfal maradványai is előkerültek. Szekszárd nevének legkorábbi hiteles említése éppen a bencés apátság hiteleshelyi tevékenységhez köthető, 1212-ből (a hagyományosan számon tartott 1015-ös évszám a pécsváradi apátság 1158-ös adománylevelében maradt fenn, a II. Géza nevében kiállított oklevélről azonban kiderült, hogy hamis). A török kori lakottság legfontosabb emléke a Budáról Eszékre vezető út védelmére a törökök által 1596-ban emelt és 1686-ig fennállt jeni palánki vár, amelyet teljesen feltártak. Szekszárd határában az elmúlt évtizedben tizenöt lelőhelyen közel öt hektár nagyságú felületen folytak nagyobb felületű megelőző vagy mentő feltárások, amelyek során ötezer régészeti objektumot tártak fel, azonban ennél több helyszínen is végeztek helyszíneléseket a múzeum munkatársai. Kiállításunk a feltárásokon előkerült több tízezer leletnek csak egy kis töredékét tudja bemutatni, amelyek azonban reményeink szerint méltón képviselik és reprezentálják a megyeszékhely történetének gazdagságát. Radnóti Miklós Nem tudhatom... című verse részletének parafrázisát nem véletlenül választottuk a kiállítás címéül. Egyrészt rá szeretnénk irányítani a figyelmet azokra a rejtett értékekre, amelyeket szülőföldünk történelme rejt magában, másrészt tudatosan szakítottunk a hagyományos, kronológiai bemutatás lehetőségével, ezért tárlatunk a település földrajzi adottságai szerint, felnagyított térkép- részlet segítségével mutatja be a lelőhelyek egymáshoz és a településhez való viszonyát. Ódor János Gábor - K. Németh András 3
