K. Németh András (szerk.): Nem térkép e táj. Régészeti kutatások eredményei Szekszárd területén 2006-2015 - A Wosinsky Mór Múzeum Kiállításai 3. (Szekszárd, 2016)
ÖPP1PVM körüli keleti „migrációs hullám" elérte a Dunántúl területét is. Időpontja pedig mintegy 6475-6565 évvel ezelőttre, a Lengyel-kultúra késői, már a rézkor elejébe nyúló időszakára keltezhető. Említésre méltó érdekes adaléka a feltárásnak, hogy a hozzánk a Duna vonalát követve érkező népesség az antropológiai vizsgálatok szerint olyan, inkább a nagyobb népsűrűségű városias környezetre jellemző betegségben is szenvedett, mint a TBC. A kora vaskori leletek között szintén felfigyeltünk olyan, a peremük alatt bekarcolt vonalköteggel díszített kerámiatípusokra és a nőiességet szarvasaganccsal és szövőszéknehezékekkel kiemelő áldozati szertartások nyomaira, amelyek párhuzamai a mai Kelet-Törökország - Nyugat-lrán területén figyelhetőek meg. Ezek a jelenségek összességében arra utalnak, hogy a Kárpát-medencében egy olyan népesség elitjével és kíséretének megjelenésével kell számolnunk, amely közvetlenül Kis-Ázsiából érkezett területünkre. Útjuk során valószínűleg a Vardar-Morava-Duna vonalát érintették, amerről a mai migránsok számottevő része is érkezik Európába. Ez az új uralkodó elit és kísérete szállta meg a Dunántúl déli felét és szervezte meg a Kr. e. 7. század második felében a maga erősen központosított hatalmát, amely a szkítáknak, majd a keltáknak is mintegy háromszáz éven át ellenállt. Keletről a Dunáig megfigyelhető szkíta jellegű leletek, délen a rokon vonásokat mutató illyr-,,vénét"csoportok Dráváig nyúló területe határolta azt a területet, ahol Hérodotosz szerint a sigynnák egyik csoportja, a későbbi forrásokban pannonok néven szereplő népesség élt. A Szekszárd-Alsóvárosban előkerült kora vaskori régészeti leletek és ásatási megfigyeléseink jól illeszkednek abba a folyamatba, amely során a kontinens nagy részén hasonló módon, közel egy időben jelentkező új leletanyagok, kulturális változások, továbbá a robbanásszerűen bekövetkező technológiai váltások figyelhetők meg. Ezek tükrében valószínűsíthető, hogy a keletről érkező népek nemcsak a Dél-Dunántúlon, de újabb és újabb hullámaik révén különböző időpontokban és útvonalakon az egész európai fejlődésre döntő hatással voltak a késő bronzkor/ kora vaskor idején. Az új keleti népelemek Kárpát-medencei térnyeréséhez más népek eredetkérdésének újragondolása is szorosan kapcsolódik. A babiloni lázadás leverése után (Kr. e. 648) Assurbanipal kis-ázsiai büntetőhadjáratai háborús konfliktusok sorozatát indította el. A távoli hazájából elmenekülő egyik néptöredék olyan létszámban érkezett a Dunántúl déli felére, hogy szokásait megtartva a maga képére formálhatta új otthonát, sőt, kulturális kisugárzása még évszázadok múltán is kimutatható. Története pedig ma különösen elgondolkodtató. Szabó Géza 27
