K. Németh András (szerk.): Nem térkép e táj. Régészeti kutatások eredményei Szekszárd területén 2006-2015 - A Wosinsky Mór Múzeum Kiállításai 3. (Szekszárd, 2016)
3\(em térkép e Törökök, rácok, magyarok - élet az egykori Újpalánkon Szekszárd, Jeni Palánk (2010) Török kori település A Sárvíznek az Anyavár, illetve Tolna felé vezető utakon lévő két fahídját és az ott működtetett hídvámot védő török palánkvár feltárása (1975-1986) igazolta az egykori utazóknak a vár nagyságára, elhelyezkedésére és szerkezetére vonatkozó leírásait és a korabeli ábrázolások helyes voltát. A források szerint azonban a 150 éves török hódoltsági időszakban, sőt az azt követő mintegy három évtizedben nem csupán a vár, illetve később annak romjai szolgáltak lakóhelyül a török zsoldjában álló délszláv (rác) katonáknak és családjaiknak, hanem az a terület is lakott volt, amely a 16. század végére elpusztult, egykori Szent- miklós falu és a vár között terült el. Evlija Cselebi török utazó szerint a lakóházak mellett halászkunyhók és az átutazók igényeit szolgáló apró, bazár- szerűen elhelyezkedő boltok is működtek a vártól keletre lévő, vízparti kiemelkedésen. A török kiűzése, azaz 1686 szeptembere után itt és a vár romjain belül működött egy darabig a harmincados vámhivatal, de itt laktak a visszaköltöző rácok családjai, ide vezényelték a császári katonaság teherszállító egységének, a bováriusoknak egyik egységét a gondozásokra bízott ökrökkel egyetemben és nagy valószínűséggel hosszabb-rövidebb időre a nehezen kezelhető rácok felváltására hívott felvidéki családok is megtelepedtek itt. A múlt század hatvanas éveitől kezdődően e területről gyűjtött felszíni régészeti leletek igazolni látszottak az írott források fentiekre utaló adatait, de régészeti módszerrel végzett lelőhely-azonosításra csak 2010-ben kerülhetett sor. A viszonylag kis megkutatott területen főleg a 16-18. századi délszláv településeken általános, de az elszegényedett magyar falvakban, sőt a szandzsákszékhely Szekszár- don is gyakori földházak maradványai kerültek elő. Ezek a házak téglalap alaprajzú vagy ívelt oldalú gödrök, melyek teteje a földre támaszkodott és a mai csőszkunyhókhoz hasonlóan fával, gallyakkal fedték, földdel borították be őket. Az ilyen háznak nem volt kéménye és a bejutás is egy, az ajtón belül lévő rövid létrán, ritkábban földlépcsőn történt. Az 1686 utáni visszatelepedés időszakára tehető a feltárt 25. és 26. objektum. Előbbi falszerkezetében égetett téglasort is találtunk, s nem kis meglepetésre egy, a fal árkába eltemetett valamikori újpalánki lakos csontváza is innen származik. A 26. objektum egy egymásba rótt gerendákkal alapozott, kétosztatú épület, melynek padlójába gödröt mélyítettek. A gödörből egy 30 cm átmérőjű nagy tál került elő, mely ólommázas fedéssel készült ugyan, de motíik vumanyaga a habán mesterek munkáira vezethető vissza, s színvilágával is a későbbi ún.„sárközi kerámia"egyik ritka és igen szép előképét képviseli. A felszíni leletként is gyakori kék-fehér habán kerámiával együtt ez a lelet is e felvidéki telepesek jelenlétére utal. A feltárás során nagy számban kerültek elő a mindennapi élet kellékei, a részben ausztriai, részben délszláv kézművesek által készített kések, a délszláv lakosság igényei szerint készült kézikorongolt főzőedények, a módosabbak lakhelyének fűtésére szolgáló cserépkályhák kályhaszemei, de az említett boltok közelségét jelző kínai és perzsa kávéscsésze-töredékek és az ez időszakban meghonosodó dohányzásra utaló cseréppipák is. A golyó alakú bronzcsengők, csatok, szíjveretek, valamint a lapos lemezpatkók és ívelt csizmapatkók a lovak és lovasaik felszereléséhez tartoztak. A tárlókban látható és itt nem említett leletek is mind a lelőhely fontosságát és leletgazdagságát bizonyítják. Meggyőződésünk, hogy az egykori Újpalánk területének további feltárása a 16-18. századi történelem és kultúrtörténet kutatásához számos új eredménnyel járulhat hozzá. Gaál Attila 16
