Levelek a frontról 1914-1918 - A Wosinsky Mór Megyei Múzeum kiállításai 2. (Szekszárd, 2015)
Művészek az első vonalban
* SZABÓ DEZSŐ Szabó Dezső (1888-1971) festőművész családja Siklósról költözött Szekszárdra 1897-ben, az édesapja, a helyi Állami Gimnázium tanára lett. Tanulmányait Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán kezdte, 1910-ben szerzett rajztanári oklevelet, majd Ferenczy Károlynál folytatta tanulmányait. Képeivel a fővárosi Nemzeti Szalon Téli Tárlatán mutatkozott be először a nagyközönség előtt. 1911-1914 között a Müncheni Királyi Képzőművészeti Akadémián képezte magát, előbb Hermann Groeber professzor, majd Franz Stuck tanítványa volt. Két pályázaton is kitüntették munkáit, tanára támogatásával pedig hétéves bajor akadémiai ösztöndíjat kapott. A fiatal művész eredményesen szerepelt a müncheni tárlatokon is. Három festményét is díjazták, a Nyugalom és az Özönvíz címűeket s egy életnagyságú Női aktot. Szabó Dezső 1914 július végén hazalátogatott a nyári szünidőre, de vissza már nem térhetett az Akadémiára. A háború kitörése után, októberben még reménykedett a müncheni utazásban, akadémiai tanulmányaira hivatkozva útlevélkérelmet adott be, de hiába. Az év végén önkéntesként bevonult, néhány hónapos tiszti kiképzés után 1915 nyarán az orosz fontra került. 36 hónapi szolgálat és hat hónapig gyógyuló kézigránát-sebesülés után mint géppuskás századparancsnok főhadnagy szerelt le. Négy katonai kitüntetést kapott. A fiatal festőművésznek csak néhány háborús témájú rajzát és festményét ismerjük, viszont családjának írt leveleiből képet kaphatunk, hogyan is teltek napjai a fronton. Résztelesen beszámol például a fedezéképítésről, egy- egy csata vagy támadás lefolyásáról, érzékletesen leírja egy közeli kisváros teljes pusztulását és azt is, hogy az előző évben még szépséges természeti táj hogyan vált lövészárkokkal szabdalt csatatérré. Nem kis iróniával számol be 1917-ben egy a frontvonal mögött tartott hadgyakorlatról. „A gyakorlaton egy porosz herceg, német tábornokok és mieink nagy számban voltak. Egy külön erre a célra készült tribünön villásreggeliztek, söröznek, mi meg dolgoztunk és szomjasan kívántuk a sört. De hát úgy kellett nekünk, mért nem születtünk mi is hercegnek: megérdemeljük. [...] A föltevés különben is az, s a gyakorlat kitűnően megválasztott alapeszméje, hogy a mi tüzérségi füzünktől az ellenséges megszálló csapatnak oly nagy a vesztesége és erkölcsileg annyira meg van rendülve, hogy nem meri fejét lövés céljából az árokból kidugni. Míg a mieink a pergőtűzszerű záró tűzön át, ami hasonló esetben feltétlenül meg jön, a legkisebb megrendülés nélkül rohanunk keresztül, oda se nézve, ha csak egynegyed részünk vagy még kevesebb marad meg belőlünk, mert mi a központi hatalmak hadseregének egy része vagyunk, s abból is a 309. honvéd gyalogezred. ” Amikor tartalékban volt százada, megragadta az alkalmat, hogy rajzoljon, fessen. „Most gőzeke kommandáns vagyok. Most megint máshol szántunk, kb. 8 km-re a front mögött" - írta édesanyjának 1915 október elején, majd az egyik következő levelében így fogalmazott: „Éppen ma délben, felügyelet közben rajzolgattam a gőzekével való szántást, nagy örömöt szerez az a rajz, amit ma csináltam. 4 0 Sr HEáP' igen érdekes téma. Előtérben agy négylovas vízhordó kocsi mögötte az egyik Lokomotív hátul 500 m-re füstölög a másik, közben maga az ide-oda vonható eke. Köröskörül katonák foglalatoskodnak. így aztán igen jól telik el a nap.” 1916 tavaszán édesanyjának számol be katonaéletéről: „Idekinn teljes csend van. Az állások távollétemben igen sokat szépültek, apró kis kertecskék vannak, szép virágokkal, most az ablakom elé is csináltatok egyet. Egész gusztusos idekinn. A mezők is kizöldültek már itt is, a fák azonban még nem rügyeznek. Még is csak más ott Magyarországon. Ma d. u. rajzolni fogom az ezredparancsnokomat, s utána vacsorára vagyok híva hozzá.” Később más módon is kiélte művészi hajlamait: „Most különben nagy munkában vagyok, s emellett igen élvezetesen töltöm az időt. Tiszti fedezéket építek a század, meglevő és előírt tisztjei számára... Most, mint már írtam tartalékban vagyunk egy völgyben, melynek egyik szakadékban, sziklákkal, forrással a mi századunk helye. Ebben szakadékban építtetek egy várrom szerű épületet terméskövekből bástyákkal, a forrás vizét sziklák között keresztülvezetem az udvaron, az egészet mohos kövekből, gyeptéglákkal stb. egész ódonná változtatom, úgy hogy mármost kezd kialakulni az ódon romantikus képe... Nagyon szép lesz. Egy hét múlva elkészül. Akkorra esetleg fel is váltanak... Igaz, hogy az anyagáért egy grófi kastélyt kellett lerombolni, de ha mi nem tesszük, lerombolta volna más, ez itt már így divat és fájó szívvel bár muszáj megtenni." - írta húgának 1917-ben. Szabó Dezsőnek háborús évek alatt nem volt módja festményeit kiállítani, egyetlen harctérről hazaküldött képét sikerült bemutatnia 1918-ban a Műcsarnok Tavaszi Tárlatán. A képet a kritikusok és a közönség is elismeréssel fogadta. 1919-ben a müncheni akadémia felajánlotta, hogy folytassa tanulmányait, térjen vissza a neki fenntartott műterembe. Harminc évesen azonban már nem tért vissza Münchenbe. Hosszú ideig tartott, mire itthon újrakezd te pályáját. 24
