Mészáros Gyula: Wosinsky Mór és a szekszárdi múzeum (A szekszárdi Balogh Ádám Múzeum füzetei 6. 1966)
Haugh Béla által megírt életrajzában olvassuk: „Hajlíthatatlan vasakarattal haladt célja felé. „Évenként elment ugyan szabadságra, de ott is dolgozott. Sohasem pihent, szinte érezte, hogy élete terjedelme szűkre van szabva." „A hajnal pírja sokszor ottlepte íróasztalánál. Háztartását puritánság, egyszerűség jellemezte, de embertársaiért mindent elkövetett. Ember volt a szó legnemesebb értelmében. Ahogy Bitter Illés írja róla 1908-ban: „Emberek embere volt." A pénznek nem volt előtte értéke, ha arról volt szó, hogy másokon pénzzel se^ gítsen. Szabadságharcos atyjától örökölt hazafias érzületét többek között elárulja az az emlékbeszéd, melyet 1903-ban, II. Rákóczi Ferenc fejedelem sírja felett mondott Konstantinápolyban. Idézzünk szavaiból: „Eljöttünk ide, hogy jóvátegyük elődeink mulasztásait, hogy annak fejére, kit magyar törvény tett hontalanná, későn bár, de megbánással, mély kegyelettel tegyük a babért. Hogy most is, midőn ezt tenni akarjuk, idegenbe kell a nagy halott sírjához zarándokolnunk, mély bánatot okoz nekünk, melyet csak a remény enyhít, hogy végre is sikerülni fog szent csontjait magyar földön örök nyugalomra helyeznünk." Ez volt Wosinsky Mór mint tudós és mint ember. Mégis voltak néki is ellenségei. A protestáns felekezetbeliek amiatt nehezteltek rá, amiért vitatta, hogy a Styrum-Limburg-féle simontornyai alapítványból protestáns szegény és árva gyermekek is részesülhetnek. Egyházi felettesei pedig többek között nem bocsátották meg néki, hogy megakadályozta a pécsi püspöknek Szekszárdon tervezett gyászmiséjét, Erzsébet királynő meggyilkolása alkalmából. (Ti. saját maga tartotta azt meg.) Az adómentességet élvező állami tisztviselői kar haragját pedig azért zúdította magára, mivel őket is megadóztatta, hirdetve az egyenlő jogok, egyenlő kötelességek elvét. Ezért kapta az „erőszakos pap" jelzőt kortársaitól. Megdöbbentő, hogy egyházi felettesei halála után sem engesztelődtek ki irányában. Egy 1907. március 2-án keltezett újságcikk többek között az alábbiakat írja erről: „Wosinsky Mór temetésén ott volt mindenki, aki csak ott lehetett. E vármegyéből is számosan. Csak Pécs nem becsülte meg a mi nagy halottunkat. Nem a nemes város, mely koszorút küldött sírjára. Csak a Káptalan nem volt ott." Mi hálával és kegyelettel emlékezünk meg halálának 60. évfordulója küszöbén a múzeumalapító Wosinsky Mórról, aki kortársai és tudós társai vallomása szerint tudósok tudósa, emberek embere volt. Dr. Mészáros Gyula 7