Gaál Zsuzsanna: Szent János és Pál kápolna / Szekszárdi füzetek 3. (Szekszárd: WMMM, 2009)
A kápolna éppen 250. születésnapját ünneplők közösségét dicséri az a példaszerű összefogás, ami egy pusztuló épület életre keltésére született. Képzőművészek, borászok,az egyesület és az egyházközség tagjai, önkéntes segítők dolgoztak a jó célért, irodalmárok, előadóművészek, helyi együttesek, az ország különböző részéből érkezett kórusok adtak műsort, alkalmanként »nyitott kápolna« fogadta az érdeklődőket, Ékes László újságíró Kápolnás estékre, emlékezetes együttlétekre, beszélgetésekre hívta és hívja az érdeklődőket fáradhatatlanul. Ez a civil kezdeményezés a remények beteljesülése: a megszépült kápolna nemcsak a magunk és utódaink örömét szolgálja, hanem helyet, alkalmat, programot kínál a napközben is csöndes áhítatra vágyóknak, imádkozásra betérőknek, az ide látogató turistáknak, hogy megnyugvást, hitet, közösséget találjanak a falai között." A megújult és ismét használhatóvá váló kápolnát 2010. június 25-én, János Pál napjának előestjén szentelték fel újra. A hajdani fundátorok méltó utódokra leltek. Ez az évfordulóra megjelenő füzet nekik szóló köszönet is. FELHASZNÁLT IRODALOM: Bálint Sándor: Ünnepi Kalendárium I. Bp. 1977. Dr.Tanárky Árpád: A szegzárdi Ferencz Közkórház évkönyve 1892-1895. Szegzárd, 1896. Dr. Treer István: Tolna vármegye Horthy Miklós közkórházának másfélévszázados története és munkássága. Szekszárd, 1935. Turányi Erzsébet: A szekszárdi Szent János- és Pál-kápolna helyreállítása, avagy gondolatok egy helyreállítás kapcsán. In: Műemlékvédelmi Szemle 1998/2. 91-109. írta és szerkesztett: GAÁL ZSUZSANNA Fotó: Retkes Tamás (10., 11., 12., 13., 14., 16. oldal), Rühl Gizella (borító, 20. oldal) Schubert Miklós (9. oldal) © Wosinsky Mór Megyei Múzeum, Szekszárd, 2009. ISBN 978-963-7209-33-8 ISSN 1789-8927 Felelős kiadó: dr. Gaál Attila Grafika: Schubert Grafikai Stúdió Nyomtatás: Páskum Nyomda, Szekszárd • Felelős vezető: Farkas János A 19 Jfe