Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Társaság és társadalom. Adalékok a birtokos nemesség reformkori világához
A Dániel személyében jelentős egyéniséget felmutató Csapó családnak sem anyagi helyzete, sem tagjainak hivatali karrierje nem volt a Bezerédjekéhez mérhető. Csapó Pál a 19. század elején több mint egy évtizeden át Tolna megye főjegyzője volt, nyomában a házassága és saját birtokvásárlásai révén a megye leggazdagabb birtokosai közé emelkedő Dániel lépett első alispánként és országgyűlési követként. Egy 1822-ben kihalt grófi ággal is büszkélkedő Dőryek a megye egyik leggazdagabb és legtekintélyesebb családjaként befutott hivatali pályája idézi leginkább a birtokos nemességről a köztudatban kialakult képet. Adám, Gábor első-, Vince, Gábor, Frigyes másodalispánok voltak, rajtuk kivül a népes nemzetség számos tagja töltött be szolgabírói, főadószedői posztot. Bár Imre jegyző volt Zala, László főadószedő Baranya megyében, vármegyei karrierjük minden más családnál inkább Tolna megyéhez kötődött, mivel birtokaik is itt összpontosultak. Ugyanakkor nem csupán térben, hanem a pálya ívében is csak ritkán lépték át a megyei kereteket. A még a 18. században az alispáni székből királyi táblai ülnökké emelkedő Adám karrierjét Gábor ismételte meg az 1840-es években. József katonai pályát futott be, s valószínűleg a napóleoni háborúban szerzett érdemeivel jutott bárói címhez. Messze került a táblabírói hagyományoktól Antal, aki milánói rendőri főbiztos volt az 1830-as években. A 18. század utolsó harmadában még a Gindlyek is a gazdag földbirtokos családok fiainak kijelölt pályán haladtak. Károly tíz évig nemesi testőr, majd udvarnok, János a nemesi felkelő sereg kapitánya. Lemenőik, Antal, s annak fia Rudolf azonban - megtorpanva az anyagi romlás küszöbén - gyökeresen új irányt szabott a család törekvéseinek. Rudolf ugyan szintén elvégezte a jogot, rövid időre vármegyei hivatalt is vállalt, ettől kezdve azonban ő és apja kizárólag a gazdálkodásnak, a vagyongyarapításnak szentelték idejüket, s nem is eredménytelenül. A tőkeerős Antal a székesfehérvári takarékpénztár vezetője lett, vesztét is vagyonosságának híre okozta: rablók ölték meg saját otthonában 1852-ben. A Csibrákot megszerző, majd vagyonát házasság révén a tengelici közbirtokosságban tovább gyarapító Jeszenszky család Tolna megyei ágának alapítója Sándor még a 18. században alispán, országgyűlési követ, s udvar kegyének jeleként királyi tanácsos lett. Leszármazottja János másodalispánságig emelkedett, ezt követően a kormányzat - honorálva konzervatív beállítottságát - az 1840-es években királyi táblai ülnökké, majd septemvirré nevezte ki. Vagyoni helyzetükkel összhangban álló pályát futottak be a Nemeskéri Kiss család tagjai. Az ős, Sándor, Veszprém megyei alispán a 18. században, fia, János királyi asztalnok, aranysarkantyús vitéz, unokája, Pál királyi kamarás, előbb titkár a magyar kancelláriánál, majd Fiume és a tengermellék kormányzója az 1830-40-es években. Pál felesége, Csapó Ida, a csak az arisztokrata udvarhölgyeknek járó csillagkeresztes címet viselte. Sándor másik fiának, Ignácnak a leszármazottai a népes család, a nagyarányú birtokaprózó- dás miatt az 1830-as évekre anyagilag válságos helyzetbe kerültek, ami nem maradt hatás nélkül hivatali előmenetelükre sem: Lajos és Ferenc alszolgabíróként tevékenykedtek. A szolid gazdasági háttér fontosságát jelzi az egyébként befolyásos Perczel család példája is. A súlyosan eladósodott família egyetlen tagja sem töltött be szolgabírónál magasabb tisztséget Tolna megyében a 19. század első felében. Ebben szerepet játszott, hogy a férfiak zöme katonai kiképzésben részesült, s így hiányos latin tudással és jogi ismeretekkel rendelkezett. De talán ennél is súlyosabban esett latba, hogy anyagilag nem engedhették meg maguknak a tisztújítás kortesköltségeit és az alispáni reprezentációval járó, 86
