Glósz József: A rendiség alkonya. Válogatott tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Tolna - Egy mezőváros polgárosodásának esélyei a 19. század első felében
A példánkban szereplő Tolna mezővárost helyzete, fekvése már a közép- és törökkorban is jelentős forgalmi szerepkörre predesztinálta. A Rákóczi-szabadságharcot követő újrakezdés során a Duna partján, a futóhomokos, pusztás Mezőföld déli részén fekvő település számára természeti adottságai2 két fejlődési alternatívát kínáltak: az extenzív állattenyésztésen alapuló alföldi mezővárosi modellt, illetve a kapcsolódást a város történelmi hagyományaihoz, a K-Ny-i és E-D-i kereskedelmi irányok metszéspontjában elterülő település helyzeti energiáinak kihasználását, amely egy dunántúli típusú fejlődést indukált. A dilemma valóságosságát Dunaföldvár példája igazolhatja, ahol a tanyás, legeltető állattartás hívei az 1820-30-as években vívták utóvédharcukat az intenzívebb gazdálkodásban érdekelt többséggel szemben.3 A közelebbi vizsgálat azt mutatja, hogy Tolnán nem volt reális esélye az alföldi típusú fejlődésnek. Az eleve szűkebb határ peremén elterülő földesúri puszták áthághatatlan falat emeltek az extenzív gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen területi terjeszkedés elé. így az uradalom és jobbágyai között kényszerűen más, a folyamatokat az intenzívebb gazdálkodás felé terelő együttműködés alakult ki. A város lakossága, miután évtizedes perekben sem sikerült tágítania az úrbéres földek átlagosan 0,18 teleknyi területét,4 és megvédeni irtásföldjeit, az uradalmi puszták kisbérletében keresett kiutat. Az uradalom készséges volt: az úrbéres földek korlátozásával egyszersmind saját élőmunka alapját is csökkentette. Közös és feloldhatatlannak tűnő dilemmája volt ez a kor valamennyi nagybirtokának. A mezőváros népességének munkaerő kínálata és az uradalom földbősége a földbérleten találkozott - 1810-ben 762 hold5 - ám a jobbágyságra nézve az úrbéres földeknél jóval kedvezőtlenebb feltételek mellett. A termény felének leadásán túl a gyakran sürgetett pénzbeli robotváltság helyett további, az önérzetes városi polgárok számára egyre terhesebb, megalázóbb ingyenmunkát kellett vállalniuk. Mivel az uradalom és a mezővárosi lakosság szimbiózisa nem az érdekek egyensúlyán alapult, nem nélkülözhette a helyi és állami erőszak ultima ratióját sem. Következésképp a területi és jogi összefonódás felszámolásának igénye a század első felében állandóan erősödött, s a küzdelemben a város pozicióit éppen az uradalom eddigi sikerei erősítették. A növekvő számú földnélküli, a mezőgazdaságból fokozatosan kiszoruló népesség a dinamikusan fejlődő kereskedelmi- áruforgalmi szférában talált megélhetést, azaz egzisztenciálisan függetlenedett az uradalomtól. A földbirtokos gróf Festetics család hátrálni kényszerült. 1829-ben elkülönítették a földesúri és a városi legelőket,6 1839-től lehetővé vált a robot pénzbeli megváltása,7 1842-ben 69 polgár örökváltsági szerződést kötött földesurával.8 A tulajdon- és birtokviszonyoknak a természeti feltételeknél is erősebb determináló hatását igazolja a mezőgazdaság fejlődésének eltérő útja az allodiális és úrbéres területeken. Bár a termelés fizikai feltételei mind a parasztok, mind az uradalom számára azo2 LEHMANN 1992. 10-11. 1 TML Dunaföldvári Közalapítványi Uradalom ir. USZ 63/1832. 7 TML Ö 555. 5 TML TKT ir. hirdetési és jkv. 1694. ‘TMLközgy. ir. 823/1835. 7 TML TKT ir. 1839. 8 VARGA 1967. 37. TML közgy. ir. 999/1842. 497/1843. TML PP 3088. 165